Lényegében még semmi sem biztos a jövő évi adószabályokból, az viszont csaknem kész tényként kezelhető, hogy az ezredfordulótól – több mint öt évnyi szünet után – újra lesz nálunk is kamatadó. Orbán Viktor miniszterelnök mindenesetre így nyilatkozott, s nem valószínű, hogy nyomós szakmai érvek esetleg “jobb belátásra” kényszerítenék. Amikor a kormányfő adóügyekben eddig valamit kijelentett, az később úgy is lett; pedig például az adórendőrségért igencsak meg kellett harcolnia. Ezúttal viszont bizonyára könnyebb dolga lesz, hiszen a kamat jelenlegi 0 százalékos adójának megemelését a koalíciós pártok is támogatják – legalábbis így nyilatkozott a Figyelőnek Varga Mihály, a Pénzügyminisztérium (PM) politikai államtitkára, aki szerint ezzel lényegében egy kiváltságot szüntetnek meg. Az arányos közteherviselés ugyanis azt feltételezi, hogy e jövedelemfajta is adóköteles legyen, s – mint a miniszterelnök fogalmazott – politikailag nem vállalható, hogy a munkajövedelmek magas adóteher alatt roskadozzanak, miközben a tőkejövedelmek nem, vagy alig adóznak. Az érvelés nem szokatlan, s nem is új a magyar kormányzati gazdaságpolitikában: az előző, szociál-liberális kormány pénzügyminisztere, Medgyessy Péter is többek között ilyen indokok hangoztatásával próbálta 1996 tavaszán-nyarán rávenni a politikai vezetést, hogy 1997 elejétől adó terhelje a kamatot. S bár a többi tőkejövedelem adókulcsától jóval alacsonyabb érték, 5 százalék lett volna az alkalmazandó ráta, a bankárokat is felvonultató akkori miniszterelnöki “holdudvar” erősebbnek bizonyult a pénzügyminiszternél, így elmaradt a kamatadó feltámasztása.
VÉGE A KIVÁLTSÁGNAK. “Mostanra megérett az idő a korábbi kiváltság megszüntetésére – állítja Varga Mihály -, már csak azért is, mert semmi sem indokolja, hogy a pénztőke kamatát az ezredforduló után is másképp kezeljék, mint a működőtőkéét.” Ráadásul egy olyan időszakban, amikor az infláció már egyszámjegyűvé vált, s a bankrendszer egészében fizetett átlagkamat az éven belül lekötött betétek esetében 1998 decemberében például 14,6 százalék volt, miközben az infláció az előző év hasonló időszakához képest 10,3 százalék. Vagyis már a tavalyi év végén is pozitív reálkamat érvényesült, tehát szó sincs arról, hogy a kapott kamat csupán az inflációt kompenzálta volna. Az ezredfordulón az infláció további jelentős mérséklődésével ez várhatóan még inkább így lesz.
A kamatadó bevezetése viszont ennek a reálkamatnak a csökkenését okozhatja, s a betéti kamatok mérséklődésén keresztül kedvezőtlenül hathat a megtakarítások alakulására. Ezt már Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség alelnöke hangsúlyozta az általa vezetett Raiffeisen Bank minapi rendezvényén. S ez az, amiért a bankszektor nem támogatja a kamatadót. Azt a pénzügyi tárca sem vitatja, hogy az adó bevezetése a pénzintézetek számára többletköltséggel jár, s az sem kizárt, hogy esetleg kamatemelési kényszert vált ki. A PM-nél úgy vélik azonban, hogy ez a jegybanki tartalékként elhelyezett forrásokra fizetett kamatnak a piaci kamathoz való fokozatos közelítésével ellensúlyozható, arra pedig az uniós csatlakozás miatt egyébként is rövidesen szükség lesz. Már csak az a kérdés: mit szól a PM “zseniális” ötletéhez a jegybank…
A FOGYASZTÁSÖSZTÖNZÉS VESZÉLYE. Répássy Csaba, az Ernst & Young Kft. adóigazgatója szerint amennyiben úgy határozzák meg az adó mértékét, hogy az nem viszi el az összes reálkamatot, pláne nem eredményez negatív reálkamatot, akkor az intézkedés nem jár feltétlenül a megtakarítások jelentős mérséklődésével. De még ekkor is bekövetkezhet a “kisebbik rossz”, nevezetesen az, hogy a bankbetétek, értékpapírok, s egyéb kamatozó befektetések helyett más megtakarítási formák kerülnek előtérbe, még rosszabb esetben pedig valóban jelentős jövedelemátcsoportosításra kerülhet sor a fogyasztás javára. Répássy Csaba – éppen a negatív reálkamat kialakulásának elkerülése érdekében – inkább a reálkamat megadóztatását helyeselné, elismerve, hogy azt viszont technikailag nehéz megvalósítani. Véleményét osztja a pénzügyi államtitkár is, s a tárcánál készült háttérszámítások ugyancsak azt támasztják alá, hogy a reálkamatra lenne érdemes 20 százalékos adót kivetni. Ez esetben nem adóztatnák az inflációt, s jobban érvényesülne a munka- és tőkejövedelmek adóterhelésének közelítését célzó elv. Ha a nominális kamatra vetik ki a 20 százalékos adót, akkor a feltételezett jövő évi 13 százalékos átlagos banki kamatszint és 9 százalékos infláció mellett a 4 százalékos reálkamatból 2,6 százalék lesz az államé, vagyis az infláció feletti kamatjövedelmet ez esetben 65 százalékos adó terheli, ami pedig a munkajövedelmek adóterhelését is jóval meghaladja.
A közgazdasági érvek tehát a reálkamat megadóztatása mellett szólnak, mégis, adótechnikailag jóval egyszerűbb lenne a nominális kamatot adóztatni, hiszen ez esetben a kamat kifizetésekor automatikusan levonhatnák az adót. A reálkamat megadóztatása viszont Varga Mihály szerint vélhetően csak úgy lenne megoldható, ha az infláció ismeretében a következő évi adóbevallásában tenne eleget az adóalany ezen kötelezettségének. Tegyük hozzá: ez viszont nem igazán illeszkedne a kormány egyszerűsítést hirdető adópolitikájába…
Egyébként a nominálkamat adóztatása akkor jelentene közel ugyanolyan elvonást, mint a reálkamat alapján történő, ha meghatározott kamatrész adómentes lenne. Ezért a pénzügyi tárcánál azzal számolnak, hogy ha a kamat mértéke meghaladja ezt az adómentes részt, akkor a nominálkamat teljes mértékben adóköteles lenne, de egy alacsonyabb – például 10 százalékos – adókulccsal adózna. Devizabetétek esetében viszont – mivel ott “tisztán” reálkamat képződik – a teljes nominálkamat lenne az adó alapja. A látra szóló forintbetétek kamatát azonban semmiképpen nem kívánják megadóztatni.
EGYSÉGES KEZELÉS. A részletek azonban még teljességgel tisztázatlanok, azokat Varga Mihály szerint a kormány várhatóan június elején megszülető döntése után dolgozzák ki. Így azt, hogy csak a magánszemélyek kamatjövedelmére vetik ki ezt az adót, vagy mindenkiére (a gazdálkodó szervezetekére is), továbbá kedvezményeznék-e az államkötvényeket, vagy a hazai valutában tartott megtakarításokat. Az egységes kezelés a fő szempont, ami azonban nem jelenti azt – emelte ki az államtitkár -, hogy kivételek bizonyos alapos okok miatt ne lehetnének.
Dunorelly Péter, a több mint százmilliárd forintnyi vagyont kezelő Budapest Alapkezelő Rt. munkatársa azt például teljesen elfogadhatónak tartaná, ha – mint ahogy arra nemzetközi példák is vannak – az állampapírok kamata nem adózna, hiszen nem látja annak értelmét, hogy az állam egyik zsebéből a másikba tegyen át összegeket. S hogy a kamatadónak milyen hatása lehet a befektetési alapokra? Az elemző szerint a szabályozás részleteinek ismerete nélkül nehéz erre válaszolni. Ha például csak a magánszemélyekre vonatkozik az adó, akkor azáltal, hogy ez a kör emiatt befektetési alapokba teszi a megtakarításait, akkor kedvező hatása lehet az alapok piacára. Dunorelly egyébként kíváncsi arra, hogy mit jelent majd a kamatadó egy befektetési jegyen elért hozam szempontjából: azt ugyanis még ki tudja számolni az adóhatóság, hogy mennyi volt az árfolyam növekedése a befektetőnek a befektetési alapban tartott nettó állományából, egy vegyes alap esetén azonban annak különválasztása például már kérdéses, hogy ebből mennyi volt a kamat, s mennyi az államkötvényen vagy a részvényen realizált árfolyamnyereség.
