Az euró bevezetését követő 3 év a brüsszeli illetékesek reményei szerint az “aktív fogyasztóvédelem” jegyében telik el. A közös pénzre való felkészülés során ugyanis az egyik leggyakrabban hangoztatott érv az volt, hogy a 11 résztvevő ország egyetlen polgárát sem érheti kár.
A legnagyobb problémát egyértelműen az átváltási árfolyamok révén kialakuló, az eddigi árpszichológiának ellentmondó értékek jelentik. Fennáll ugyanis annak a veszélye, hogy a kereskedők felfelé kerekítenek. A családi kiszerelésű mosópor Németországban eddig mondjuk 19,90 márkába került, ami a hivatalos átváltási árfolyamon 10,20 eurót jelentene. Ez természetesen nem tetszik a kereskedőknek, hiszen a kerek összeg fölött a fogyasztó még akkor is jóval drágábbnak érzi a terméket, ha a túllépés csak néhány cent. Sokkal nagyobb veszélyt éreznek a vásárlók a tartós fogyasztási cikkek esetében, például autók vételénél. Az eddig 35 ezer márkás gépkocsi esetében akár 1000 eurónál többet is kitehet a felkerekítés – legalább is az átlagvásárló rémálmában.
A kereskedelem ezzel szemben azt állítja, hogy ha egyáltalán valakit veszteség ér, az nem a fogyasztó, hanem a kereskedő. A kiskereskedelemben tapasztalható öldöklő verseny ugyanis nem teszi lehetővé, hogy egy áruház vagy szaküzlet nagyvonalúan felfelé kerekítse árait. Ráadásul az árak sokkal transzparensebbé válnak, Lisszabon és Helsinki között gyakorlatilag egyetlen pillantás elegendő, s a polcokon álló termékek közötti árszínvonal-különbség rögtön megállapítható. Ez pedig az árak kiegyenlítődéséhez, sőt általános olcsóbbodáshoz vezet. A kereskedők persze mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legkisebb veszteséggel vezessék be az euró-árakat. Éppen ezért az várható, hogy a megszokott kiszereléseket megváltoztatják, s az eddigi 2,4 kilós helyett 2,2-2,3 kilós dobozban kerül a családi mosópor a polcokra. Az sem kizárt, hogy a megszokott tízdekás csokoládé 85 grammos lesz majd. Az autóknál pedig a felszereltségen próbálhatják az átváltásból adódó bevételkiesést ellentételezni.
