Nincs kérője a menyasszonynak – jellemezte a lóversenyzés jövőbeni helyzetét egy mondattal Pálfi József, a Magyar Lóversenyfogadást Szervező (MLSZ) Kft. és a Nemzeti Lóverseny (NL) Kft. felügyelőbizottságának elnöke. Ugyanis, ha az állam ki akar szállni a lóverseny finanszírozásából – ami egyre valószínűbb -, akkor koncesszióba kell adnia a fogadások szervezését. A jelenleg 700 millió forintos forgalomból pedig nehezen gazdálkodható ki a koncessziós díj és a több milliárd forintos beruházás, amelynek keretében országos fogadóiroda-hálózatot is ki kellene építeni. Emiatt félő, hogy nem igazán fognak tolongani a befektetők a koncessziós jogért, amelynek kiírása egyébként már 1997 decembere óta késik. Ráadásul előbb még arról is döntenie kell a kormánynak, hogy a meglévő infrastruktúrának mi lesz a jövőbeni sorsa. Ezzel kapcsolatban az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. – mint az MLSZ és az NL jelenlegi tulajdonosa, így a honi lóversenyzés egyedüli gazdája – négy alternatívát nyújtott be.
A lóversenyzés talán legfontosabb szereplői a futtatók. Pálfi József szerint ők kockázatitőke-befektetőknek tekinthetők, mivel amikor megvásárolnak egy fiatal lovat, még nem tudható előre, hogy az mennyire lesz gyors. Magyar sajátosságnak tekinthető, hogy ez a réteg nálunk elég tőkeszegény. Egy angol telivér ára 10 ezer fontnál (4 millió forintnál) kezdődik. A versenyek díjazása pedig nagyon alacsony: 50 ezer forint és 1,5 millió forint között van (Angliában 2,5 ezer és 1 millió font közötti pénzeket osztanak ki), így éves szinten összesen körülbelül 250 millió forint talál gazdára. Hiába nyerne meg egy ló minden futamot, még akkor is nehéz lenne kigazdálkodni a vételárát. Nem is beszélve a tartása során felmerülő, évi 300 és 400 ezer forint közé tehető költségekről.
A másik lényeges terület a fogadás, a szerencsejáték. Ebből van a legnagyobb bevétel. Két típusa ismert. Az egyik a XVI. századi Angliában kialakult bukmékeri rendszer, amelyen előre megadott arányok szerint nyeri a játékos a pénzt. A másik az 1860-as években Franciaországban bevezetett totalizatőri fogadás. Ez utóbbi lényege az, hogy – hasonlóan a lottóhoz – a befizetett összegek képezik a nyereményalapot, s a nyertesek számától függ, hogy mennyi az egy-egy “találatra” kifizethető nyeremény. Magyarországon ez utóbbi szisztéma működik.
Winkler Tamás, aki tavaly decemberben lett az MLSZ és az NL ügyvezető igazgatója, nem kívánt találgatásokba bocsátkozni a lóversenyzés sorsával kapcsolatban; szerinte a jövőről csak a kormányülést követően lehet beszélni. Mint elmondta, a lóversenyzés minősége nehezen mérhető. Ez sport, tenyésztés és szórakoztatás is egyben. Amit mérni lehet, az a nézőszám, a versenyszínvonal, a fogadások összértéke, a lóállomány nagysága. Általános tendencia volt az elmúlt években, hogy ezek mind lefelé mozdultak el. Az idei év annyiban jól kezdődött, hogy eltörölték a nyeremények után fizetendő 20 százalékos forrásadót, így már reálértékben is emelkedni kezdett a fogadási volumen.
Ma a fogadásszervezés az MLSZ feladata: üzemelteti az infrastruktúrát (Budapesten és környékén néhány fogadóirodát), regisztrálja a fogadásokat és kifizeti a nyereményeket. A befizetett összeg 70 százalékát osztja vissza nyereményként. A maradék 30 százalék kétharmadából a lótulajdonosokat díjazzák. Szakértők szerint azokban az országokban működik jól a szerencsejáték-üzlet, ahol a lóversenyzés a forgalom egyharmadát teszi ki. Franciaországban ez 32 százalék, nálunk csupán fél százalék volt az elmúlt évben.
A lóversenypálya fenntartása és üzemeltetése az NL feladata. Önmagában azzal, hogy ugyanaz az ügyvezető irányítja az MLSZ és az NL munkáját, sikerült megszüntetni egy súlyos ellenérdekeltséget. Korábban az NL úgy próbálta ellensúlyozni a pályafenntartási költségeket, hogy már a pályára való belépésért is fizetni kellett, ezt Winkler az első döntései között törölte el. Hogy nőjön a fogadások száma és összege, sok néző kell, ehhez pedig igényesebb lelátókra, jobb kiszolgálásra van szükség.
Az NL-hez mint pályafenntartóhoz három ingatlan tartozik. Az egyik a Kerepesi úti ügető pálya, a másik a Kincsem park, amin a galopp-pálya van, a harmadik pedig a Dunakeszinél lévő alagi tréning pálya. A versenyekre való felkészülés is a pályákon zajlik, s az ottani létesítményekben tartják a lovakat a tulajdonosoktól beszedett térítés ellenében. “Az is gond, hogy a korábbi szerződésekben olcsó díjakat határoztak meg, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag az állam dotálja a lótartást” – panaszkodik Winkler Tamás.
A “lovi” finanszírozásába tavaly szeptemberben egy új szereplő is belépett. A francia tulajdonú Bouygues Hungária Kft. vette meg a Kerepesi úti ingatlant oly módon, hogy a 3 milliárd forintos vételárból, 2,5 milliárdot nem pénzben, hanem beruházás formájában fizet ki. A szerződés értelmében a mind a galopp, mind az ügető versenyeket a Kincsem parkba kell áthelyezni, amelynek felújítását, új tribün építését a francia befektetőnek kell elvégeznie. A tervezést már be is fejezték, jelenleg az engedélyek megszerzéséért folyik a harc, ugyanis ezek nélkül a szerződés nem lép hatályba. Most az hátráltatja az ügyeket – már-már patthelyzet alakult ki -, hogy hiányzik a Kincsem park egy kis társtulajdonosának hozzájárulása, a nélkül viszont nem szerezhetők meg az engedélyek. Egyébként a francia cég a Kerepesi úti ügetőpályán bevásárlóközpont építését tervezi.
A lóversenyzést mindenhol a világon nyereségesen üzemeltetik, tehát nálunk sem kellene reménytelen vállalkozásnak lennie. Addig azonban, amíg a fogadásszervezést nem helyezik piaci alapra, s a feladatokat nem határozzák meg és választják szét egyértelműen, nem várható gyors fejlődés. Egy biztos: az állam le akar szállni a nyeregből, és nem kíván évente félmilliárdot áldozni ennek a szenvedélynek. Így az sem kizárt, hogy egyszerűen felszámolja a lovit. –
