Gazdaság

DÉL-BALATONI – Hobbiból megéri

A szőlőtőkék neveléséből több pénz folyik be a gazdaság kasszájába, mint a nedű értékesítéséből – állítja Pócz József, a dél-balatoni borvidék elnöke, aki jelenleg 7 hektáron termeszt szőlőt, és 4 hektáron oltványokat nevel. Az utóbbi tevékenység már csak azért is megtérül, mert 50-60 százalékos állami támogatást lehet hozzá igénybe venni. Ez tartja egybe a gazdaságot. Pócz József családi háza pincéjében alakította ki vendégsarkát, a betérő ott leülhet egy kóstolóra.

Pócz József igazi családi gazdaságot vezet, felesége a marketinggel, jómaga termesztéssel és borkészítéssel foglalkozik. Büszke rá, hogy az 1997-es merlotja egyszer arany-, egyszer ezüstérmet nyert.

Az egyik legszerencsésebb történelmi borvidék a Balaton déli részén helyezkedik el. Az üdülő külföldiek gyakran kötik össze a pihenést a borkóstolással. Bármily meglepő, a borászattal itt is csak “hobbiból” foglalkoznak a gazdák – Pócz József sem ebből él, inkább az idegenforgalom hozza a bevételt, annak a zömét azután a borászatba öli.

Ezen a vidéken is jellemzőek az elöregedett szőlőtőkék. A legutóbbi nagyobb telepítéseket 1978 és 1985 között hajtották végre. Meglepően sok szőlőfajtát engedélyeztek. A termelők rizlingszilvánival, királyleánykával, chardonnay-vel, sauvignon blanc-nal, rajnai rizlinggel, olaszrizlinggel, sárgamuskotállyal, oportóval, pino noir-val, merlot-val és cabernet sauvignonnal foglalkoznak. Ám a piac szelektál, s az új ültetvényeket általában chardonnay-vel, vagy sauvignon blanc-nal telepítik be. A vörösbort adó szőlők közül a pino noirt és a merlot-t kedvelik, ám sokan cabernet sauvignont is ültetnek.

A vidékre jellemző, hogy könnyű és gyümölcs illatú nedűt állítanak elő, szintén reduktív eljárással. A Balaton északi és déli hegyközségei között évek óta erős a rivalizálás, ám Pócz József szerint ez csak jót tesz a boroknak. Mindenki arra törekszik, hogy évről évre jobb bort állítson elő.

Probléma viszont, hogy a hamisított borok piacra kerülését nem tudják megakadályozni a hatóságok. A lőre megjelenése gyakorlatilag tönkreteszi a termelőket. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik