Belföld

Arra menne a busz, amerre az utasok mondják

buszsofőr (buszsofőr)
buszsofőr (buszsofőr)

Nemsokára megjelenhetnek az első, úgynevezett „igényvezérelt" buszjáratok Budapesten – tudta meg az ittlakunk.hu.

A lap információi szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azt tervezi, hogy egyes, aránylag kevesek által használt útvonalakon kipróbálja ezt a módszert.

Ennek lényege, hogy egy adott járat – főleg a gyéren lakott külterületeken – csak akkor menne végig a teljes útvonalán, ha erre igény mutatkozik. A járművön az utasok mondhatnák meg a sofőrnek, hogy hol akarnak leszállni, míg a felszállók telefonon jelentkezhetnének a diszpécserközpontnál bemondva, hogy hol várakoznak, és meddig szeretnének utazni. Mindettől függetlenül még létezne menetrend, ám az időpontokat csak akkor tartanák, ha valóban van utas.

Az igényvezérelt járatoknak Nyugat-Európában már több helyen van gyakorlata, sőt egy budapesti éjszakai járat, a 937-es már évek óta majdhogynem ilyen módon közlekedik – írja az ittlakunk.hu. A BKK egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik