Gazdaság

Cybertérben

A General Electric informatikai részlegének képviselőjeként szerzett kapcsolatrendszert és tudást hasznosítva a MagiCom akkor is fejlődni tudott, amikor eredeti megbízójuk kivonult Európából.












Cybertérben 1


Cybertérben 2

Cybertérben 3
Gasparetz András, Kemény Zsolt és Morenth Péter.
Cybertérben 4

Miután a MagiCom Kft. beköltözött kőbányai székházába, munkatársai naponta kaptak furcsa te lefonhívásokat. „Azt szeretném bejelenteni, hogy a Kápolna utca sarkán egyáltalán nincsen közvilágítás” – emlékeznek vissza a tulajdonosok egy tipikus üzenetre. Kiderült, hogy az újonnan kapott telefonszámuk korábban az Elektromos Művek hibabejelentő-vonala volt, és a villanyszámlák hátulján is ez szerepelt. A telefonálókat türelmesen meghallgatták, majd közölték, számítástechnikai cég lévén, nem tudják megoldani a problémát, sokan azonban még ekkor sem értették, miért nem tudnak egy nyamvadt égőt kicserélni.

MAGÁNÚTON. Nem a műszaki érzék hiányzott, hiszen a MagiCom Kft. alapítói közül ketten is – Gasparetz András és Kemény Zsolt – a Veszprémi Vegyipari Egyetem szervező-vegyészmérnök szakán végeztek, majd némi kitérő után mindketten a Makrotrend Kisszövetkezetnél kötöttek ki. A harmadik alapító, Morenth Péter nem Veszprémben, hanem az ELTE bölcsészkarán végzett, s a pr szakmában edzette magát. Gasparetz András a Makrotrendben támadt belső feszültségek miatt 1993-ban úgy határozott, hogy néhány kollégájával „magánútra lép”, ezért megalapították a számítástechnikai hálózatok és szoftverek fejlesztésével foglalkozó VAR Kft.-t. Három évvel később – termékmenedzseri pozíciót ajánlva – átcsábította volt kollégáját, Kemény Zsoltot is a céghez, 1999-ban pedig Morenth Péter is csatlakozott hozzájuk mint kommunikációs szakember és egyben ügyvezető partner.

A









Cybertérben 5

Gasparetz András.
45 éves, a Veszprémi Vegyipari Egyetem szervező-vegyész-mérnöki szakán végzett, majd a Taurusnál állt munkába. 1988-ban a Makrotrend Kisszövetkezethez csábították, ahol az elnökhelyettesi pozícióig jutott. 1993-ban néhány volt kollégájával megalapította a számítástechnikai profilú VAR Kft.-t.
2001-ben eladta üzletrészét, és két munkatársával megalapította a MagiCom Kft.-t, amelynek ügyvezetője. Társtulajdonosa a szoftverfejlesztéssel foglalkozó E-Trend Kft.-nek és a Cereden vendégházat üzemeltető Apoka 2001 Kft.-nek. A Veszprémi Egyetem címzetes docense. A Hétpecsét Információvédelmi Egyesület elnöke.
Nős, két gyermeke van. Hobbija az olvasás, a természet-járás és újabban a motorozás.

Kemény Zsolt.
46 éves, a Veszp-rémben megszerzett szervező-vegyész-mérnöki diplomájával a VII. kerületi Ingatlan-forgalmazó Vállalatnál kezdett dolgozni, majd később a Magyar Postánál a Makrotrend Kisszövetkezetnél folytatta. 1996-ban átigazolt a VAR Kft.-hez, majd részt vett a MagiCom Kft. megalapításában, amelynek pénzügyi igazgatója.
Nős, két gyermeke van. Hobbijai: a vívás („sajnos csak szurkolói szinten”), a labdajátékok, továbbá a magyar telefonkártyák gyűjtése.

Morenth Péter
41 éves, az ELTE bölcsészdiplomájával 1991-ben az Állami Vagyonügynökségnél kezdett dolgozni, majd 1994-től két éven át a Pannon GSM pr- és kormány-zati kapcsolatok igazgatója, később az ÁB-Aegon kommunikációs és pr-igazgatója lett. 1999-től a VAR Kft. ügyvezető partnere, majd a MagiCom Kft. alapító tagja, de ma már a cég operatív irányításában nem vesz részt.
Az Informatikai Vállalkozások Szövetségének ügyvezető igazgatója. Évek óta a Nemzet-közi Lobbisták Egyesületének elnöke és a Budapest-City Rotary Club tagja.
Elvált, egy gyermeke van. Hobbija a bélyeggyűjtés és Fekete-Afrika bebarangolása.

Cybertérben 5
Cybertérben 4

VAR Kft. számára az bizonyult a nagy áttörésnek, amikor 1999-ben elnyerték a General Electric Capital IT Solutions magyarországi képviseletének jogát, és a neves multi révén rengeteg üzleti lehetőséghez jutottak. Gasparetz András 2001-ben eladta tulajdonrészét a VAR Kft.-ben, majd Kemény Zsolttal és Morenth Péterrel közösen megalapította az informatikai tanácsadással foglalkozó MagiCom Kft.-t. A cég indulásánál alapvetően a GE-vel kiépített kapcsolataikra próbáltak alapozni, továbbá az akkor Magyarországon még gyerekcipőben járó információbiztonsági megoldásokban is lehetőséget láttak.


Az együttműködés talán legnagyobb hozadéka, hogy a cég vezetői megismerkedtek a GE Six Sigma minőségbiztosítási rendszerével (Figyelő, 1999/30. szám). Mi több, zöld öves képesítést szereztek (a rendszer a szakértőit a karatéból ismert övfokozatokkal jelöli), ami komoly rang a minőségbiztosítási piacon. Egyik legelső ügyfelük a csökkent munkaképességűeket foglalkoztató Fővárosi Kefe- és Seprűgyártó Kft. volt, ahol internetes fejlesztési projektet készítettek. „Korrekt, humánus üzletembernek ismerem Gasparetz Andrást, immár 15 éve” – mondja Prinz Géza, a Főkefe Kft. számítástechnikai vezetője, akinek cége az első közös munka óta rendszeresen igénybe veszi a MagiCom – elsősorban oktatási – szolgáltatásait.

KAMATOZÓ KAPCSOLATOK. A társaság második évére hullámvölgyként emlékeznek a tulajdonosok, ugyanis egy stratégiai döntés nyomán a GE IT-részlege kivonult Európából, ezzel egy csapásra elvesztették az egyik legfőbb partnerüket. A cég „másik lába”, az információbiztonsági szolgáltatások iránt ekkor még nem mutatkozott jelentős kereslet. A MagiCom a kritikus időszakot a GE révén kialakított nyugati kapcsolatainak köszönhetően vészelte át.


A tevékenységét outsourcing-szolgáltatással, oktatással és pályázatírással kibővítő cégnek 2003-ban már egy igazán komoly nyugat-európai megbízást is sikerült elcsípnie, amelynek keretében egy multi több száz telephelyes informatikai hálózatát üzemeltethették. A külföldi sikerek láttán azt remélték, hogy az uniós tagság igazi áttörést hoz majd. „Azonban ez nem úgy sült el, ahogy vártuk” – mondja Gasparetz András annak kapcsán, hogy az EU-csatlakozás miatt egyből elbuktak egy komolynak ígérkező francia projektet. Amíg unión kívüli tagként korábban mindent el tudtak intézni a budapesti francia követségen, addig az unión belül már erre nem volt lehetőség, és Franciaországban kellett volna a szükséges papírokat megszerezniük. A kezdeti nehézségek után azonban a múlt évtől már Nagy-Britannia és Svédország felé is nyitni tudott a cég.

A MagiCom vezetői szerint az általuk kínált szolgáltatások miatt már régóta nem kizárólag a magyarországi piacban, hanem egyfajta nemzetközi cybertérben dolgoznak. A tevékenységkiszervezés tekintetében India, Kína számít vezető országnak, elsősorban olcsósága miatt. Az infokommunikációs technológiák outsourcingja területén azonban az árnál fontosabb a minőség, ráadásul nem kell számottevő kulturális különbségekkel sem szembenézniük a megbízóiknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik