böngészve meglehetősen eseménytelennek tűnik az előttünk álló év. Jószerivel sehol egy nagy nemzetközi találkozó, és a legbefolyásosabb országokat is elkerülik a zajos választási kampányok. Ha hinni lehet Jacques Attalinak, a néhai Francois Mitterrand egykori tanácsadójának, mégis kulcsfontosságú év elé nézünk: Kína és India felemelkedésével, Európa és az Egyesült Államok térvesztésével felgyorsul a geopolitikai erőviszonyok megváltozása, az iszlám radikalizmus tovább erősödik, és a Földet feszítő gondok, mint például a légköri felmelegedés, tovább súlyosbodnak.
A globális környezet kedvezőtlen alakulása kétségkívül az egyik legnagyobb kihívás lesz, amivel a január elsején hivatalba lépett féléves osztrák soros EU-elnökségnek is szembe kell majd néznie. Tévednek tehát azok, akik úgy vélik, hogy a költségvetési vita kipipálása után nyugodt vizekre evez majd az unió viharvert hajója, és a következő félévben többet hallunk majd a Mozart-évfordulóról, mint Bécsről az európai „zenekar” élén.
A muzikális osztrákokra valójában sziszifuszi munka vár, hogy rendezzék a sorokat, s megpróbálják kiszűrni a hamis hangokat a hamarosan 27 tagúvá bővülő együttesből. Európának mindenekelőtt mélyreható gazdasági reformokra van szüksége. Ez persze nem egyetlen féléves elnökségen átívelő feladat, de Ausztria következetességén is múlik, hogy az egy éve megújított lisszaboni versenyképességi program nem jut-e elődje mostoha sorsára. De az EU-nak nemcsak azért kell megújulnia gazdaságilag, hogy ne veszítse el súlyát a világban, hanem azért is, mert igazából ez az egyetlen eszköze arra, hogy kiábrándult polgárainak bizalmát visszaszerezze. Kíváncsian várjuk, hogy az osztrákok júniusban milyen megoldást javasolnak majd az alkotmányos folyamat újraélesztésére, amelyet tavaly júniusban tetszhalotti állapotba taszított a sikertelen franciaországi és hollandiai népszavazás.
Mindez azért is fontos az új elnökség számára, mert az általános elbizonytalanodás az egyik legfőbb akadálya a teljes balkáni térség belátható időn belül történő EU-csatlakozásának – Bulgária és Románia már fél lábbal belül érezheti magát -, amit Bécs geopolitikai okokból szívügyének tekint.
Nem számíthatnak viszont az új tagállamok Ausztriára abban a törekvésükben, hogy az átmeneti időszak első két évének letelte után megnyithassák a régi tagországok munkaerőpiacát a keletről érkező munkavállalók előtt. A döntés a tagállamok szuverén ügye, és mivel a példa ragadós, nem biztató, hogy Bécs egyértelműen a további korlátozás mellett tette le a voksot.
Jacques Attali szerint 2006-ban sem fog unatkozni a világ. És tegyük hozzá, Európa sem.
