Így mozgatta Pekingben a szálakat annak idején a minden formális tisztségét feladó Teng Hsziao-ping, és így őrzi befolyását máig is az azóta szintén nyugdíjba vonult utódja, Csiang Cö-min.
Ám ami ennél fontosabb: félő, hogy Oroszország tartalmilag Kínánál rosszabb irányba, Belarusz felé halad. Az ellenzéknek ma nincs esélye a demokratikus intézményrendszert fokról fokra ellehetetlenítő „Kreml-erőkkel” szemben, mi több, ha utcai demonstrációt szervez, azt brutális rendőrattak kergeti szét. Ahogyan a fehérorosz, úgy nyilván az orosz ellenzék sem tehet mást, mint hogy a Nyugattól kér segítséget. S persze kap is. Nem kizárt tehát, hogy Putyin joggal beszél a külföld által finanszírozott ellenzékről. Csak arról feledkezik meg, hogy e helyzet kialakulását saját politikája idézte elő.
Ráadásul a gazdasági – és katonai – erejét ma ismét érző Oroszország elnöke nemcsak otthoni ellenzékével szemben lép föl az erő pozíciójából, hanem a Nyugatnak is ezen a hangon üzen. Putyin bejelentette: Moszkva felfüggeszti az európai hagyományos fegyverzetről szóló szerződés teljesítését. Tárgyalni akar az ügyről, csakhogy előre meghatározza, milyen eredményt vár a tárgyalásoktól. Ha az nem teljesül, magára nézve érvénytelennek tekinti a megállapodást…
Földgáz- és kőolajbevételeinek köszönhetően Oroszország kezdi ismét nagyhatalomnak érezni magát. A világnak fel kell tehát készülnie arra, hogy a Kreml mindinkább e státusnak megfelelően próbálja meg az érdekeit érvényesíteni. Ez, bármily fenyegető is legyen olykor, attól még világpolitikai tény. Magyarország pedig – miként Európa minden országa – kizárólag akkor lehet képes a saját érdekeit hatékonyan képviselni a globális játszmában, ha számol ezzel a ténnyel. Azaz korrekt és kölcsönös előnyökön alapuló kapcsolatot ápol Oroszországgal. Közben azonban tisztában kell lenni azzal is, hogy a kiszámíthatatlan és több szempontból antidemokratikus Moszkvával szemben érdemi alkupozícióba csak szövetségeseinkkel, az Európai Unión keresztül lehet kerülni. Egyedül nem megy.
