Elállt a szavuk a kijevi honatyáknak a meglepetéstől, amikor Julia Timosenko november 29-én váratlanul jól ismert hajfonata nélkül jelent meg a parlamentben. Annál is inkább, mert az ukrán politikai álmoskönyvek szerint komoly fordulatot ígér, ha az ország korábbi miniszterelnöke nagy ritkán az arcát immár hat esztendeje keretező csinos varkocs nélkül mutatkozik. Az „ukrán Vaslady” új frizurája – a kibontott és hátul lazán feltűzött hajzuhatag – ezúttal annak a bejelentésnek szólt, hogy saját nevével fémjelezett pártja, azaz a szeptember 30-i előrehozott választásokon a szavazatok 30,7 százalékával a második helyet megszerző Julia Timosenko Blokkja aznap koalícióra lépett a Viktor Juscsenko elnökhöz kötődő Mi Ukrajnánk-Nemzeti Önvédelem tömörüléssel, a voksolás harmadik helyezettjével. A 2004. decemberi kijevi narancsos forradalom két fő erejének ez a szövetsége szertefoszlatta a választásokon legtöbb szavazathoz jutó Régiók Pártja kormányzási esélyeit.
Juscsenko mindezek után múlt csütörtökön már a parlament elé is terjesztette Timosenko miniszterelnöki jelölését. A honatyák mindazonáltal nem sietik el a döntést, leghamarabb e hét közepére – lapzártánk utánra – ígérték a szavazást a régi-új kormányfőről és minisztereiről. Ha „igennel” szavaznak, elvileg kijelenthető, hogy Ukrajna pontosan ott kezdi újra, ahonnan három évvel ezelőtt elindult – ma már a szép Julia is újra politikusi védjegyévé vált hajfonatában pompázik -, csakhogy a helyzet korántsem ilyen egyszerű.
Julia Timosenko. Új koalícióhoz új frizura kell!
Tény, az eltelt három esztendőben az ország kelet-nyugati megosztottsága vajmi keveset csökkent. Ennek következtében a politikai helyzet szinte hajszállal sem stabilabb ma, mint 2004-ben volt. Ez utóbbihoz persze az is kellett, hogy a dicsőséges narancsos forradalom után nem sokkal annak vezetői, Juscsenko és Timosenko összerúgják a port, és az államfő menessze a miniszterelnököt. A kettejük közötti adok-kapok nevető harmadikjaként pedig a 2006. márciusi parlamenti választásokon ismét visszakapaszkodott a hatalomba a másfél évvel korábban még végleg bukott politikusnak tűnő, és jelenleg a Régiók Pártját irányító exkormányfő, Viktor Janukovics.
GAZDASÁG A KÁOSZBAN. A gazdaság ugyan a politikai káosz közepette is látványos ütemben, évi 7-8 százalékkal növekszik (Politikától függetlenül – Figyelő, 2007/36. szám), s Ukrajna ma ott áll a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) kapujában, a demokrácia megszilárdítására fordított jó néhány millió dollárnyi nyugati támogatás azonban nem sok eredményt hozott. A politikai hatalom továbbra is egy – a gazdasági elittel szorosan összefonódó – szűk kör privilégiuma, a média nagy része az ország oligarcháinak kezében van, s az élet szinte minden területén változatlanul tetten érhető a korrupció.
„A demokratizálódás nem instant puding, amely ahol bekeverjük, nyomban tejjel-mézzel folyó Kánaánná változik. Akkor sem, ha a nyugati világban, különösen az Egyesült Államokban, még a téma szakértői körében is igen gyakori ez a tévhit” – szögezte le a minap Andreas Beckmann, a német külügyi tárca elemzői háttérbázisaként működő külpolitikai intézet, a Deutschen Gesellschaft für Auswärtige Politik (DGAP) koordinátora egy, az ukrán demokráciának szentelt berlini kerekasztal-beszélgetésén. S valóban, a mindössze 1991-ben függetlenné vált Ukrajnának nem csupán a Szovjetunió terhes örökségével kell mindmáig küzdenie. Az ország az elmúlt bő másfél évtizedben is nem egyszer letévedt a demokrácia útjáról, az elmúlt három évben pedig választás választást követett, s a politikai stabilitásra halvány esély sem volt. Sokan vádolják éppen ezért ma Kijevet azzal, hogy ablakon kiszórt pénz volt a demokrácia erősítésére a nyugati civil szervezetek által eddig elköltött több millió dollár. Az amerikai Freedom House – karöltve a két legnagyobb pártalapítvánnyal, a National Democratic Institute-tal (NDI), illetve az International Republican Institute-tal (IRI) – egymaga több mint 3,5 millió dollárt költött el 2004 és 2007 között Citizen Participation in Elections in Ukraine (CPEU) elnevezésű programja keretében a demokratikus értékek ukrajnai terjesztésére.
A legtöbbet azonban az Európai Unió áldozza az országra, amely amúgy a 2004. évi bővítéstől számítva Ukrajna első számú kereskedelmi partnere. Brüsszel 1991 óta 2,4 milliárd eurót költött el egyebek között a Független Államok Közösségének országaira szabott Tacis (Technical Aid to the Commonwealth of Independent States) és az unión kívüli országoknak humanitárius segítséget nyújtó Echo (European Community Humanitarian aid Office) programok keretében. Az EU a következő három évben az Ukrainan National Indicative Program révén további 494 millió eurót szán az országnak. Ebből 148 millió jut a demokratikus fejlődésre és a kormányzás hatékonyságának növelésére, ugyanennyi a szabályozási reformokra és az adminisztráció színvonalának javítására, míg a fennmaradó 198 millió eurót a kijevi kormány infrastrukturális fejlesztésekre költheti el.
EURÓPAi ELUTASÍTÁS. Ez persze mind szép, csakhogy a narancsos forradalom utáni eufórikus hetekben egyes európai politikusok Kijev előtt még akár egy gyors EU-integráció esélyét is megcsillantották. Ám hiába bővítették ki néhány hete az Ukrajna és az Európai Unió között 1994-ben megkötött – ám az elhúzódó ratifikációs folyamat miatt csupán 1998-ban életbe lépett – partnerségi és együttműködési egyezményt egy szabadkereskedelmi övezetről szóló megállapodással, illetve egy megerősített energiaipari kooperációról szóló passzussal, ez még véletlenül sem jelent semmiféle lépést az csatlakozási tárgyalások megkezdése felé. „Csupán biztatni szeretnék a kijevi vezetést, hogy jó úton halad” – fogalmazott Zbigniew Zaleski, az Európai Parlament néppárti frakciójának lengyel tagja, aki a közelmúltban állított össze egy jelentést az unió és Ukrajna kereskedelmi és gazdasági kapcsolatairól. Lapunknak arra a kérdésére, vajon képes-e az EU hatékonyan támogatni a korrupció elleni küzdelmet, Zaleski már-már kitérően válaszolt. „Annyira át van itatva az egész államigazgatás és gazdasági élet megvesztegetéssel, a rendőrségtől a határőrségen át a különböző hivatalokig, vagy éppen a bíráktól a parlamenti képviselőkig, hogy az ukránok többsége nem is veszi észre az összefüggést a rosszul működő gazdaság és a korrupció között.” A kijevi társadalomkutatási központ 2003-as felmérése szerint az alsóbb beosztásban dolgozó hivatalnokok 50, míg a magasabb beosztásban lévők 80 százalékát lehet lefizetni.
Az ukrajnai demokratikus átalakulás objektív megítélését nehezíti, hogy alapvető ellentét húzódik az amerikai és az európai demokrácia-terjesztési felfogás között. „Míg az Egyesült Államok politikai folyamatként a demokratikus áttörésre koncentrál, és leginkább azt támogatja, addig az európai szemlélet szerint ez egy hosszabb folyamat, mely nem ér véget az intézményrendszer megalkotásával” – mutat rá Molnár Bálint, a Freedom House Europe igazgatóhelyettese. Míg Washington inkább a civil szervezetek erősítésével képzeli el a demokrácia stabilizálását, az európai országok – és az Európai Bizottság – az állami intézmények átalakulásában látják a változások letéteményesét, ezért Molnár szerint főleg ezek megreformálását támogatják. Ukrajnában mindezek után jelenleg az a legnagyobb gond, hogy az amerikai támogatások egyre inkább elapadnak, lévén a narancsos forradalom által megerősített washingtoni álláspont szerint az országban már megtörtént a demokratizálódás, miközben a Brüsszel által 2004-ben meghirdetett európai szomszédságpolitika még csak most van kialakulóban. „Ráadásul amiatt, hogy az ukrán EU-csatlakozás még csak középtávon sincs napirenden, Kijev eleve kevesebb támogatást remélhet, mint a kilencvenes években a volt szocialista közép- és kelet-európai államok” – teszi hozzá a Freedom House Europe igazgatóhelyettese.
Érdemes egyáltalán ma Ukrajna uniós csatlakozási esélyeit feszegetni? „Jelenleg sem Kijev, sem Brüsszel érdekeit nem szolgálja, ha a politika vagy a közbeszéd Ukrajna csatlakozását vagy annak lehetséges időpontját helyezi a középpontba. Legelőször az ukrán WTO-tagság van soron, amelyet mind az unióban, mind Budapesten támogatnak” – int a túlzott célkitűzések megfogalmazásának veszélyeire Szent-Iványi István, az Európai Parlament magyar képviselője, a liberális frakció Ukrajna-referense. Szavai szerint az EU-Ukrajna szabadkereskedelmi övezet létrehozása csak az után kerülhet napirendre, hogy az ország belépett a WTO-ba. Ha pedig ez a két lépés már megtörtént, az előbb-utóbb más területeken is magával hozhatja az együttműködést Kijev és Brüsszel között.
