Üzleti tippek

Új piacokon az unióban

Nap, mint nap szembeköszönnek termékei az utcán az Üzlet&Siker Minősített Vállalkozása 2002. pályázatot is elnyert Kipszer-Tüva Kft. ügyvezetőjének, aki nő létére szépnek tartja a tűzihorganyzó eljárással készült termékeiket.

A sikerért nekünk is árat kellett fizetni – kezdi a beszélgetést Mihálkovics Jánosné a Kipszer-Tüva Kft. ügyvezetője. A kilencvenes évek vége felé szinte egy időben jártak le a szerződéseink és új piacokat kellett találnunk. A tulajdonossal közösen akkor úgy döntöttünk, hogy részt veszünk az Európai Unió közbeszerzési tenderein. Az első információkat külföldi üzleti utakon, kinti cégektől szereztük. Előfizettünk a közbeszerzési eljárásokat megjelentető német újságra is, amiből azóta is rendszeresen válogatunk. Az első 3-4 sikertelen pályázat azonban nem volt hiábavaló, tanulópénznek fogták fel a ráfordított pénzt és energiát, hiszen ezalatt kitanulták, hogyan kell eredményes pályázatot írni.


Új piacokon az unióban 1

Mihálkovics Jánosné

Nyertes pályázatok

„Csapatunkat nyelvtudással és számítógépes, internetes ismeretekkel rendelkező munkatárssal, valamint saját tervezőrészleggel bővítettük, tapasztalatokat szereztünk a hazai közbeszerzési pályázatokon, hiszen a kintiek felépítéséhez, szigorához hasonlóak az itteniek is.” Megtanulták melyek egy közbeszerzési pályázat hangsúlyos elemei, hogyan kell meggyőzően bemutatni a műszaki alkalmasságot, bevezették az ISO 9001-es minőségbiztosítási rendszert és az eredmény nem maradt el. Két évnyi próbálkozás után 2000-ben a környező országok és az uniós tagállamokkal folytatott erős versenyben megnyerték az első, németországi tendert, amelynek eredményeként ők látják el München városát hulladékgyűjtő konténerekkel. Ez óriási lendületet adott a cégnek, hiszen több évre szóló, folyamatos munkát, nagy volumenű megrendelést jelent, amely 90 munkatárs számára biztosítja a jövőt. Azóta osztrák tenderen is sikerrel vettek részt és remélik, hogy a francia piacra is betörhetnek. Mindez jó iskolát jelentett és helyzeti előnyt eredményez az uniós csatlakozáshoz is, hiszen most már számos országban rendelkeznek jó partneri kapcsolatokkal, amelyeket majdan tagországbeli vállalkozásként jól kamatoztathatnak.

Új termékfejlesztések

A cégnek jelentős beruházási tervei vannak, hiszen a hagyományos termékek palettáját – hulladékgyűjtő edények, távközlési konténerek, építőipari acélszerkezetek – tovább szeretnék bővíteni nemesacél-feldolgozás és polcrendszerek gyártása révén. Ehhez négyezer négyzetméteres csarnok beruházására van szükség, amelyhez hazai pályázatok útján is kívánnak forrást szerezni. E téren is rendelkeznek kedvező tapasztalatokkal, hiszen néhány éve az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság támogatásával eredményes kutatás-fejlesztési programot fejeztek be. Az itt kifejlesztett új tűzihorganyzó technológiát azóta más hasonló üzemekben is honosították.

A tűzihorganyzó technológia egyébként régóta bevált az acélszerkezetek korrózióvédelmére. A hatalmas horganyzókádat a hetvenes években helyezték üzembe, és ma is használják. A fém szerkezetek különleges borítást kapnak azáltal, hogy belemártják őket a magas hőmérsékletű, 450 fokos horganyba, amely egyesül az acélszerkezettel és 20–25 évre biztosítja annak korrózióvédelmét. Az eljárás eredményes volta adta az ötletet 1998-ban a távközlési konténer termékek kifejlesztéséhez. Akkoriban a mobil hálózatok új frekvenciára való áttérése miatt új konténerházakat kívántak telepíteni országszerte, amelyeknél fontos volt a tartósság és a biztonság. A konténerek különleges anyaga komoly technológiai probléma elé állította a céget, amelyet csak hosszas és kitartó kísérletek, bonyolult gyártási eljárás révén lehetett megnyugtatóan megoldani. A kész termék gyártási folyamatát a külföldi telefon és telefongyártó társaságok szakemberei végigkövették és a helyszínen győződtek meg annak időtállóságáról. Mivel drága műszaki berendezések kerülnek a konténerekbe, ezért lényeges volt, hogy ne csak a természeti csapásoknak, de a vagyonvédelem szigorú követelményeinek is megfeleljen.

Mindez csak úgy volt lehetséges, hogy a munkatársak is tudásuk maximumát adták és hozzáállásukkal is segítették az eredmények elérését. A cég irányítását az ügyvezető a tulajdonossal együtt, a legnagyobb egyetértésben végzi: amíg ő elsősorban a pénzügyi, gazdasági területet, a műszaki végzettséggel rendelkező tulajdonos pedig a termelést, a gyártást, a termékfejlesztést irányítja. Mihálkovics Jánosné 1990-ben került a céghez, akkor a főkönyvelői munkakör betöltésére kiírt pályázaton lett nyertes. Öt évre rá, amikor végbement a cég privatizációja és a jelenlegi magánszemély tulajdonos kezébe került a vállalkozás, akkor lett belőle ügyvezető.

A cég egyébként hosszú múltra tekinthet vissza, hiszen jogelődjét még 1950-ben alapították 10 munkatárssal. A vidéki iparosítás jegyében 1974-ben nyitották meg a ma is Dombóváron működő üzemet, akkor 190 alkalmazottal. A kilencvenes években vált önálló vállalattá, míg végül az egyszerűsített privatizáció keretében került magántulajdonba. „Ekkor kerültem vezetői pozícióba, hiszen a tulajdonos tudta, hogy nem ismerek lehetetlent, ha bankhitelről, garanciáról, pályázatról volt szó, a cég érdekeit szem előtt tartva tettem meg mindent a siker érdekében. Vállalatvezetői gyakorlatom ugyan nem volt, de elszánt voltam és ez sokat jelentett.” Mint mondja, jókor érte őt az ajánlat, hiszen gyermekei már önállósodtak, így családja könnyen elfogadta a nagy felelősséggel és szakmai odaadással járó munkáját. „A siker mindig motivál, így nem ismerek lehetetlent.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik