Kezdődött azzal, hogy a tavaly augusztus 20-i tűzijáték utáni katasztrófáért senki nem volt hajlandó vállalni a politikai felelősséget; a Miniszterelnöki Hivatal vezetője pedig élen járt a felelősség-áthárításban. A kétes ügyek sorozata az ellenzéki újságírók megfigyelésével folytatódott, majd jött az adócsalással gyanúsított Egymásért Egy Másért Alapítvány botránya – hogy csak a nagyobb ügyeket említsük. Ha Szilvásy csak a felében volt ludas, már akkor is távoznia kellett volna a végrehajtó hatalomból.
De nem ez történt: Szilvásy csak bársonyszéket váltott, s titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter lett. A múlt heti kormányátalakítás inkább taktikai, mintsem stratégiai lépés volt a kormányfő részéről. Gyurcsány Ferenc megkeverte a kártyákat, de nem menesztette a kormány gyenge teljesítményt nyújtó szocialista minisztereit.
Mi több, megerősödött az MSZP egyik meghatározó politikusa: Kiss Péter lép Szilvásy helyére a kancelláriaminiszteri poszton. A jó szervező-végrehajtó, de amolyan szürke eminenciás hírében álló Kiss helyzete ambivalens. Egyfelől több hatalma lesz ahhoz, hogy a későbbiekben akár kormányfő-jelöltként is építhesse karrierjét. Másfelől viszont azzal, hogy Gyurcsány bizalmi pozícióba emelte, egyúttal (látszólagos) szövetségesévé – a felelősségben társává – is tette. Kissnek a belső bástyákról kellene bevennie a várat, már ha ezt egyáltalán ambicionálja.
Draskovics Tibor és Bajnai Gordon miniszteri kinevezésével ugyanakkor erősödött a kormányon belüli reformszárny, jóllehet elfogadottságuk (különösen Draskovicsé) a szocialista párton belül nem túl erős. Egyikük sem választott politikus, ami Magyarországon immár szinte szokványosnak tekinthető, miközben Nyugat-Európában egyre ritkább. (A legutóbb a francia környezetvédelmi miniszteri posztot betöltő Alain Juppének a hét elején azért kellett lemondania pártja választási győzelme (!) után, mert őt magát nem szavazták be a nemzetgyűlésbe.) Vajon – Takács Albert rendészeti miniszter után – két újabb külsős kormánytag kinevezésével az oly sokat hangoztatott „politikai kormányzás” nem vált üres szólammá?
Retorika és valóság máshol sem fedi egymást. Az SZDSZ folyamatosan odamondogat a szocialistáknak, ám érdemi kérdésekben eddig nem sikerült áttörést elérnie. Ha csak azt nem tekintjük annak, hogy a koalíció feltételéül szabott pontjaik száma egyre szaporodik (az eddigi 10 után most újabb 7 került elő). A szabad demokraták új kormányzati pozíciókért harcolnak, persze továbbra is a „karcsú közigazgatás” jelszavával.
