Mint Makó Lisszabontól

Messze van, mint Makó Lisszabontól! – röviden akár így is jellemezhetnénk, hol tart hazánk a versenyképesség javítását célzó lisszaboni stratégia megvalósításában. A programot két évvel ezelőtt újította meg az Európai Unió, hogy felpörgesse a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést a tagállamokban. A többek között ezzel a témával is foglalkozó március eleji uniós csúcstalálkozó előtti hetekben több olyan mértékadó jelentés is napvilágot látott Brüsszelben, amelyek meglehetősen kedvezőtlen képet festenek a gazdasági reformok magyarországi állásáról és az ország EU-n belüli pozícióinak a romlását mutatják.

Rajz: RedDotCorbis

Azt, hogy 2006 nem a magyarok éve volt, egyebek között az Európai Bizottságnak a nemzeti reformprogram végrehajtásáról készült, és az Európai Tanács által elfogadott jelentése is megerősíti. Brüsszel ebben úgy ítélte meg, hogy hazánk csupán korlátozott előrelépést ért el a gazdasági növekedés gyorsítását és a foglalkoztatási helyzet javítását célzó reformok terén. A kevés számú pozitívumnál jóval hosszabb – sőt, a tagok között az egyik leghosszabb – azonban a hiá­nyosságokat felsoroló lista (lásd a 23. oldalon), amely speciális ajánlásokkal egészül ki a makro- és a mikrogazdaság, valamint a foglalkoztatás területén.

MESSZE AZ ÉLMEZŐNY. Bár az Európai Bizottság tartózkodott a tagállamok rangsorolásától, a minősítésekből kiderül, hogy Magyarország a többi visegrádi országgal együtt az uniós mezőny második felében foglal helyet. Hat tagállam – Svédország, Dánia, Finnország, Írország, Luxemburg, valamint az újak közül egyedüliként Észtország – annyira jól áll, hogy a bizottság számukra egyál­talán nem tartotta szükségesnek ajánlások megfogalmazását. További tizenegy ország pedig „jó előrehaladást” ért el, ami a korlátozott előrelépésnél mégiscsak kedvezőbb osztályzatnak számít.

A bizottsági helyzetjelentésre rímel az az „eredményjelző tábla”, amelyet a londoni központú Centre for European Reform (CER) készített a gazdasági reformok előrehaladásáról az ez évtől immár 27 uniós tagállamban (lásd a toplistát a 24. oldalon). A többek között az információs technológiák átvéte­lét, az innovációt, a piaci liberalizációt, a vállalkozásokkal kapcsolatos politikát, a foglalkoztatást és a szociális kirekesztés ellen bevezetett intézkedéseket górcső alá vevő összehasonlító elemzés Dániát és Hollandiát hirdette ki győztesnek a lisszaboni pontversenyben, míg Lengyelországot és Görögországot az utolsó két helyre sorolta. A 2006-os táblázaton Magyarország – az előző évhez képest négy hellyel visszaesve – a 19. pozíciót foglalja el. A CER emlékeztet rá, hogy hazánk sokáig úttörő volt a reformok terén a posztkommunista átmeneti gazdaságok között, de az egymást követő kormányok nem orvosolták az ország szerkezeti problémáit, különösen a nagyra duzzadt és alacsony hatékonyságú állami szférára nem fordítottak kellő figyelmet.

Az összehasonlító tanulmány ugyan nem rajzol hízelgő képet a magyar versenyképességről, de hazánk legalább a vizsgált szempontok egyikében sem került a szégyenpadra. Pedig a felmérés szerint Magyarországon a háztartások kevesebb mint 30 százalékának van hozzáférése a világhálóhoz, amivel a görögök és a szlovákok társaságában a legutolsó helyet foglaljuk el az EU-ban. Jó hír viszont, hogy 2005-ben megduplázódott a szélessávú internetet használók száma, noha az uniós átlagtól még így is jelentős a lemaradás. Jobb osztályzatot kaptunk az elektronikus kormányzatra való áttérésben is, bár az éllovasoktól, Dániától és Svédországtól még mindig szakadék választ el bennünket. A kutatásra és fejlesztésre fordított kiadások tekintetében az északi tagállamok kivételével minden ország alulteljesít, de hogy az újonnan csatlakozottaknak is van keresnivalójuk, azt a csehek példája bizonyítja: Prága viszonylag rövid idő alatt a GDP 1,4 százalékára növelte a K+F kiadásokat. Más kérdés, hogy a 2010-re kitűzött GDP-arányos cél 3 százalék, amitől az EU egésze a mai, összességében 2 százaléknál is alacsonyabb átlagos ráfordítással még nagyon messze van.

A távközkési piac liberalizálásának felemás sikerét mutatja Európában, hogy a csehek, a lengyelek és az olaszok 2005-ben még négyszer-ötször többet fizettek egy 10 perces telefonbeszélgetésért, mint az észtek és a svédek. Magyarország azzal is rossz pontokat gyűjtött be, hogy – Lengyelországhoz, Németországhoz vagy Franciaországhoz hasonlóan – az egykori állami monopólium a gázpiacnak még mindig több mint 80 százalékát ellenőrzi. A legtöbb tagállamban hathatós lépések történtek tavaly a vállalkozói környezet vonzóbbá tételére, hazánk viszont nem kifejezetten iparkodott ezen a téren sem. A lisszaboni célok teljesítését értékelő elemzés rámutat, hogy miközben Dániában átlagban öt nap kell a cégalapításhoz, Magyarországon és Görögországban ugyanez akár 38 napot is igénybe vehet.

Uniós szinten is a legjobbak közé tartozik hazánk a belső piaci jogszabályok átvételé­ben. Ezzel szemben negatív példaként állítható mások elé az állami támogatások mértéke: Magyarországon – és Cipruson – a GDP 1 százalékát is meghaladták az állam által nyújtott szubvenciók, aminél egyedül Málta nyúlt jobban a cégek hóna alá, a GDP több mint 2 százalékát költve erre a célra.

A foglalkoztatási helyzet az egész unióban lassabban javul a kívánatosnál, és nem valószínű, hogy a blokk 2010-re el tudja érni a megcélzott 70 százalékos szintet. Hiába jár Dánia, Svédország és Hollandia már a kívánt szint felett, ha Lengyelország, Görögország, Portugália és mások (hazánkat is beleértve) gyatra teljesítményükkel lehúzzák az átlagot. Igen vegyes a magyar teljesítmény, ha az oktatás és a képzés színvonalának javítására vonatkozó uniós céloknak való megfelelés kerül mérlegre. Hazánk például elérte és túlteljesítette azt a célt, amely a minimum középiskolai végzettséggel rendelkező 20-24 évesek arányának 85 százalékra növelését irányozza elő 2010-ig. Riasztóan kevés ugyanakkor a matematikai és műszaki diplomával végzettek aránya. A legmagasabb színvonalú oktatási rendszere egyébként Finnországnak van az egész világon, és rajta kívül Belgium, Dánia és Írország is benne van az első tízben, miközben Görögország és Portugália csak az 58. és 60. helyen található.

Mivel Magyarország egyike azoknak a tagállamoknak, ahol a demográfiai bomba javában ketyeg, a CER szerint sürgősen javítani kellene az aktív munkaerő termelékenységét, és a következő években minél több dolgozót kellene munkába állítani. Ez szükségessé tenné a tényleges nyugdíjkor kitolását is, ami hazánkban a férfiak esetében alig több mint 54 év, miközben az uniós célkitűzés 65 év lenne.

Hasonló következtetésekre jutott a Maastricht Economic Research Institute on Innovation and Technology (MERIT) elnevezésű gazdaságkutató intézetnek az Európai Bizottság felkérésére elkészített tanulmánya, amely innovációs teljesítményük alapján osztályozta az EU tagállamait. A jelentés Magyarország gyenge pontjai közé sorolta a műszaki és természettudományi végzettséggel rendelkezők alacsony számát, az egész életen át tartó tanulásban részt vevők csekély arányát, a szélessávú lefedettség relatíve szerény mértékét, az üzleti szféra visszafogott K+F-es ráfordításait, valamint azt, hogy a kockázati tőke még mindig nem áll kellő mértékben a vállalkozások rendelkezésére. Dicséretet kapott ezzel szemben az ország azért, mert 2000-óta az uniós átlag felett volt a csúcstechnológiai és a közepes high-tech iparágakban foglalkoztatottak száma, és a csúcstechnológiát képviselő termékek kivitele, illetve az információs technológiai kiadások is biztatóan alakulnak. Ez sem tudta azonban megakadályozni azt, hogy a felmérés hazánkat – Spanyolország, Olaszország, Málta és Szlovákia társaságában – az innováció terén leszakadó országok kategóriájába sorolja. Ennél a gyatra helyezésnél még Lengyelország, Románia és Bulgária is jobbat ért el, mivel a felzárkózó országok csoportjába kerültek.

KÉNYSZERŰ REMÉNYSUGÁR. Korai lenne persze temetni Magyarországot, hiszen a gyászos mérleg ellenére sem szakadtunk még le végérvényesen a gazdasági modernizációs reformokban. A reménysugár a felzárkózásban fonák módon éppen az lehet, ami rövid távon talán a leginkább elvonja a figyelmet és a forrásokat a versenyképesség és az innováció javításától. A 2006-ban valószínűleg a GDP 10 százalékát is meghaladó államháztartási hiány lefaragásáról van szó, amely – mint az egyik hazai szakállamtitkár a minap a Figyelőnek némi malíciával megjegyezte – jelenleg abszolút elsőbbséget élvez a lisszaboni program megvalósításával szemben. Az egyensúlyjavító program rövid távon óhatatlanul lefékezi a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést, a lisszaboni stratégia két legfontosabb célkitűzését. Más kérdés, hogy az államháztartás rendbetétele eleve egy sor olyan lépést is feltételez, amelyek végrehajtása ugrásszerűen javítani fogja az ország reformteljesítményét. Az egészségügyi, az oktatási és a nyugdíjrendszer átalakítása, valamint az állam fogyókúrára fogása teljes vagy részbeni megoldást kínálhat számos olyan strukturális hiányosságra, amelyeket most a különböző uniós fórumokon is Budapest orra alá dörgöltek.

Nos, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a néhány napja Brüsszelben tartott csúcson többek között a kutatásra és fejlesztésre, illetve az oktatásra fordítandó állami kiadások növelésével indokolta, hogy Magyarország miért nem tud látványos előretörést megengedni magának a megújuló energiahordozók részarányának növelésében. Mintha a lisszaboni programnak is kedvezne az idei március, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a kormány rövid időn belül két, régen időszerűvé vált kezdeményezést is útjára kíván bocsátani. Miként arról Egyed Géza, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára a Magyar Innovációs Szövetség közgyűlésén nemrég beszámolt, hamarosan elkészül hazánk új innovációs stratégiája, amely a jelenlegi körülbelül 1 százalékos GDP-részesedést 2010-re 1,4 százalékra, 2013-ra pedig 1,8 százalékra emelné. Ugyancsak márciusra harangozta be Egyed Géza az „Üzletre hangoló” program előterjesztését, amely éves szinten a GDP fél százalékának megfelelő összegű adminisztratív tehercsökkentést irányoz elő a vállalkozások versenyképességének javítására. Az államtitkár szerint, miközben az üzleti vállalkozások adminisztratív terhei uniós átlagban a GDP 3,0-3,5 százaléka körül, a fejlett északi államokban pedig 1,0-1,5 százalék körül mozognak, addig hazánkban 5-6 százalékra, azaz 1200-1500 milliárd forintra is rúgnak. A tervezett tehercsökkentés kormányzati becslések szerint éves szinten több mint 100 milliárd forintos megtakarítást eredményez majd a hazai cégeknek.

A magyar gazdaság versenyképességét doppingolhatja az a közel 8 ezer milliárd forint is, amelyhez 2007 és 2013 között strukturális és kohéziós támogatások formájában juthat hozzá az ország. Az Európai Bizottság azt szeretné, ha a felzárkóztatási támogatások nagy részét a régi és az új tagállamokban egyaránt a lisszaboni célokra fordítanák. Danuta Hübner regionális politikáért felelős uniós biztos ennek előmozdítására egyfajta lisszaboni „koalíciót” is toboroz, amelyből – mint nemrég a Figyelőnek nyilatkozta – sajnálatára jószerével eddig csak Magyarország maradt ki. Ám ki tudja, egy év múlva talán már Makó sem lesz olyan messze Lisszabontól.