Starub Elek a valamikor egy céget alkotó Magyar Telekom, Antenna Hungária és Magyar Posta privatizációs és piaci versenyesélyeiről szólva megállapítja, hogy a Magyar Telekom magánosítása példaértékű volt, mert az állam jó árat kapott érte. Ugyanakkor az Antenna Hungária „óriási szenvedéseken keresztül jutott el a privatizációig…”, a Magyar Postával kapcsolatban pedig sommásan megállapítja: „ki tudja, hogy kapunk-e még a postáért valamit?”
Szerencsétlennek tartom a Magyar Telekom és a Magyar Posta ilyetén való összehasonlítását. Előbbi cégért azért kapott jó árat az állam, mert a távközlés akkor és még most is hihetetlen fejlődés előtt áll. A Magyar Telekom a piaci viszonyok között kiszervezte a nem hatékonyan működő tevékenységeit, és a jól működőket megtartva, sikerpályára tudott állni. Ezzel szemben a Magyar Posta elsősorban közszolgáltatói feladatokat lát el, ezért kötelessége fenntartani az üzleti szempontból gazdaságtalan tevékenységi területeket is, a hatalmas infrastruktúrát, és alkalmazni az ehhez szükséges nagy létszámú munkaerőt.
A posta versenyesélyeit tovább rontja, hogy tárgyi adómentes, ezért az áfát bármilyen szolgáltatás megvásárlásakor, vagy a beruházások esetén meg kell fizetnie, ugyanakkor nem igényelheti azt vissza. Nem szerencsés a posta privatizációját emlegetni továbbá azért sem, mert a társaság értékesítése nincs napirenden, a privatizációs törvény tartós állami tulajdonként nevesíti a Magyar Postát.
Mindezek ellenére úgy gondolom, hogy a Magyar Posta komoly értéket képvisel és a jövőben is sikeres szereplője lesz a piaci versenynek. A vállalat mindent megtesz azért, hogy felkészült, és nélkülözhetetlen tényezője legyen a postai szolgáltatások piacának, ugyanakkor a lakosság megbízható, kiszámítható partnere maradjon a piaci liberalizációt követően is.
SZABÓ PÁL
vezérigazgató, Magyar Posta Zrt.
• Tartozásaink
Egy közgazdasági témájú, debreceni konferenciáról szóló, a Monitor rovatban megjelent cikkhez (Lassú kínlódás – Figyelő 2007/11. szám) kapcsolódik az alábbi néhány gondolat. Ezen legtekintélyesebb pénzügyi szakembereink elemezték gazdasági bajaink okait, a társadalmi viszonyokat, a gazdaság szerkezeti problémáit. Megállapításaik minden bizonnyal kellően megalapozottak, de úgy tűnik, a problémák között a külföldi államadósság jelentősége nem mindig szerepel kellő súllyal.
Néhány évet kivéve hosszú ideje folyamatosan nő adósságunk a külföldi bankokkal szemben. A régi hitelek időről időre újra cserélődnek ugyan, de a folyamat összesített hatása olyan, mintha az ország még a hetvenes években felvett hiteleit sem fizette volna vissza. Nem állítható egyértelműen, hogy hiba volt a kölcsönöket felvenni, hiszen az adott időben ezekből a pénzekből olyan igényeket lehetett kielégíteni, amire másként nem lett volna lehetőség.
A jövőbeni pénzügyi folyamatok többféle irányt is vehetnek. Lehet az adósságállományt tovább növelni, ez esetben több forrás áll rendelkezésre, de a visszafizetés egyre nehezebb lesz. Az is elképzelhető, hogy a jelenlegi adósságszint hosszabb ideig állandó marad, de talán ez a legrosszabb megoldás. Elmondható ugyan, hogy „kezelhető a probléma”, de végső soron ez egyet jelent azzal: a hitelből fakadó egyszeri előnyért cserébe „az idők végezetéig” fizetjük ennek kamatterheit anélkül, hogy csökkenne az adósság mértéke. Igazából arra lenne szükség, hogy az ország teljes egészében visszafizesse tartozásait. Ez nem könnyű feladat, mert évi 500 milliárd forintnak megfelelő adósságállomány-csökkentés mellett is legalább 30 évig tartana a folyamat. Ezzel viszont megteremtődne a feltétele annak, hogy új hitelfelvételi ciklus induljon, komoly fejlesztési célokra akár több ezer milliárd forintnak megfelelő friss hitelt is felvehetne az ország anélkül, hogy teljesíthetetlen terheket vállalna magára.
Tulajdonképpen a jelenlegi helyzet egyfajta pénzügyi 22-es csapdája. Sokan mondják majd, hogy nem időszerű az adósság teljes visszafizetése, mert az ország amúgy is nehéz helyzetben van, de azért vagyunk nehéz helyzetben, mert túlzottan eladósodtunk. Akárhogyan is alakulnak pénzügyi dolgaink, véleményem szerint hosszú és nehéz időszak következik, ami sok lemondással jár majd.
HIRKÓ CSABA
Budapest
Főgáz-profit
Ne várd a májust! című, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló cégekkel foglalkozó cikkük (Figyelő, 2007/12. szám) valótlanul állítja, hogy a Fővárosi Gázműveknél „a profit zöme a külföldi tulajdonosoknál realizálódik”. Valójában a cég teljes nyeresége a tulajdoni arányoknak megfelelően kerül osztalékként kifizetésre, mivel pedig a cég többségi tulajdonosa a főváros, ezért a profit megfelelő hányada is a fővárosi költségvetést gyarapítja az 1995-ös privatizáció óta.
MADARÁSZ ALADÁR
felügyelőbizottsági elnök, Főgáz Zrt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
