a dolgozók Magyarországon, mint a korábbi években – derült ki a Hewitt és a Figyelő Legjobb Munkahely-felméréséből. Lehetséges azonban, hogy ez nem jelent rosszat.
Hr-szakemberek számára ismerős Abraham Maslow amerikai pszichológiaprofesszor ötemeletes piramisa, amely az emberi szükségleteket illusztrálja. Legalapvetőbb igényünk a megélhetés; ha ez megvan, igényünk támad a biztonságra, majd az elfogadásra, a sikerre, s végül – ez van a piramis tetején – az önmegvalósításra. A legalsó szint megléte (a fizetés) már a korábbi években sem tette elégedetté a munkavállalókat. Úgy tűnik, a második szint (a biztonság) is megvolt, hiszen a válaszadók jó része már tavaly is úgy érezte, szükség esetén könnyen találna új munkahelyet. Az elfogadás iránti igény kielégítése azonban már hagy kívánnivalót maga után. Egyre kevesebben gondolják ugyanis úgy, hogy a vezetők figyelembe veszik a munkavállalók érdekeit, és nyíltan tájékoztatják őket. A cégek hírneve és megítélése is megkopott a dolgozók szemében – vagyis a siker iránti vágy betöltetlen marad. Érdekes, hogy a megbecsülés és a siker lépcsőjét kihagyva a piramis csúcsát már meghódítottuk: a feladataikkal elégedettek a munkavállalók, tehát úgy érzik, meg tudják valósítani önmagukat.
Összességében elmondható: a magyar munkavállalók elkötelezettsége egyre inkább hasonlít a nyugat-európaiakéhoz, azaz gyengébb, mint korábban volt. Már nem vagyunk boldogok pusztán attól, ha egy lerobbant „szocialista” iroda helyett egy európai színvonalúban ülhetünk, normálisan megélünk a fizetésünkből, s napközben el tudunk beszélgetni a kollégáinkkal. Más emberi igényeink kielégítését is elvárjuk. Aligha a munkahelyeink változtak meg, sokkal inkább mi magunk, s ez az előnyünkre válik: munkavállalóként felnőttünk. Eljött tehát az ideje, hogy mind több cég is felnőjön munkáltatói feladatához.
