Gazdaság

Pénzadáshiba

Az MTV elérte, hogy az idén vállalt kötelezettségeit határidőre kifizesse, ám áprilisban bizonytalanná vált az állami finanszírozás egy része.




Pénzadáshiba 1
Pénzadáshiba 1

Két alkalommal is a műszakiak mentették meg A Nagy Könyv adását, mert egy-egy berendezés felmondta a szolgálatot. Egyszer a Bojtár utcai telephelyen lefagyott egy számítógép, amelyikben vágják és sorba rendezik az anyagokat, s csak a bejátszások egy részét tudták kicsalogatni belőle. Ezért a bennragadt rész egy másik számítógépből ment adásba a Szabadság térről. Egy másik alkalommal a mixer egyik integrált áramköre robbant le, s adás előtt két perccel a berendezés másik szekciójába kellett az anyagokat átcsoportosítani – szerencsére a készüléket úgy tervezték, hogy lehetőleg egyszerre csak egy szekció mehessen benne tönkre. A nézők egyik esetben sem vehették észre a gikszert, ám egyesek szerint csak idő kérdése, hogy elsötétüljön a képernyő, hasonló esetek ugyanis – a többségében elavult felszerelés miatt – heti rendszerességgel történnek meg a Magyar Televízió (MTV) háza táján.







Pénzadáshiba 3

Pénzadáshiba 4
Fejlesztésre egy fillérje sincs az MTV-nek, pedig a berendezések elavultsága miatt csak idő kérdése, hogy elsötétüljön a képernyő.
Pénzadáshiba 1

Az alapvető ok a pénzhiány, hiszen nemhogy fejlesztésre nem jut egy fillér sem, de a működtetés is csak kötéltánchoz hasonlítható. Pedig az év elején még úgy nézett ki, hogy rendeződik a helyzet, legalábbis, ami a működés finanszírozását illeti. Sikerült elérni, hogy a költségvetési törvény meghatározott összegeket tartalmazzon az MTV számára (lásd külön), szemben a korábbi gyakorlattal, amikor az év elején még nem lehetett tudni, mennyi pénzzel kalkulálhatnak. Tavaly például csak a közmédiumokra összesítve volt fejezet, s végül az ott szereplő 10 milliárd forintot fel sem osztották teljesen, s csak 4,8 milliárd jutott az MTV-nek (Figyelő, 2004/20. szám). Ráadásul az Olimpia és a foci Eb közvetítése extrakiadást jelentett, s bár volt ígéretük arra, hogy e célokra kapnak pluszpénzt, ebből nem lett semmi.

TŐKE HELYETT HITEL. A költségvetés olyannyira spórolt, hogy még a gazdasági társaságokról szóló törvényben (gt) előírt tőkepótlást sem hajtotta végre az év végén, ahogy korábban mindig megtette. A gt szerint ugyanis a tulajdonosnak tőkét kell emelnie, ha a saját tőke a jegyzett tőke kétharmada alá csökken, előbbi pedig negatív lett az MTV-nél (lásd táblázatunkat a 44. oldalon), jórészt annak következtében, hogy nem kapta meg a szükséges állami finanszírozást, a gazdálkodás rendbetétele ugyanis már 2003-ban megkezdődött. Bár a gt szerint ilyen tőkehelyzetben felszámolást kellene kezdeményezni, az állami tulajdonos inkább a médiatörvény előírásait követte, amely szerint a köztévé nem számolható fel, tőkepótlás helyett pedig kezességet vállalt 4 milliárd forint hitel felvételéhez. Utóbbit a múlt év végére felhalmozott szállítói tartozások kiegyenlítésére szánta az MTV, s ez 90 százalékban meg is történt. „2005-től határidőre fizetünk” – közli Takáts Imre általános alelnök.

Jó ideig úgy látszott, viszonylag rendben mennek a dolgok, hiszen az egész évre tervezett 4,3 milliárd forintos kereskedelmi bevételek is időarányosan teljesültek . Azért csak viszonylag, mert míg Rudi Zoltán elnök a pályázatában azzal számolt, hogy ideális esetben a saját bevételekkel együtt 39 milliárd forintból gazdálkodna az MTV, az idén nem egészen 30 milliárdra számíthatott. Ez azonban fejlesztések nélkül legalább a működésre elég lett volna.

Csakhogy az idén is történt valami az állami juttatásokkal, azok közül is a Nemzeti Audiovizuális Archívumra szánt pénzzel. Ezt ugyanis a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának (NKÖM) a fejezetében szerepeltették, hiszen az utóbbinak kellene átvenni az archívum egy részét, amely az MTV utolsó megmaradt vagyona az ingatlanok értékesítése után. Áprilisban azonban a kormány úgy döntött, hogy az egyes költségvetési fejezetek terhére 10 százalékos tartalékot kell képezni a tárcák szintjén. Az NKÖM az archívum keretéből 20 százalék tartalékot képzett, ami az MTV számára annyit tesz, hogy ugrott 1,1 milliárd forintja. További kiesés az áfa, amit az archívum eladása után az MTV-nek be kell fizetnie, emiatt további 1,1 milliárd forintot veszít. (Mivel tevékenysége áfamentes, visszaigényelni csak a kereskedelmi bevételek arányában, vagyis elenyésző mértékben tudja az áfát.)

Takáts Imre szerint a következő másfél hónapban ki kell derülnie, hogy a most kiesőnek látszó források kompenzálásának szükségességéről meg tudják-e győzni a döntéshozókat. Ha nem, akkor csökkenteni kell a saját készítésű műsorokat, s – némi hírműsorral fűszerezve – zömében archív anyagot kényszerül sugározni a köztévé. Augusztus végére tudniuk kell, hogy a kétmilliárd forint megjön-e, és ha igen, mikor. Különben a kuratórium elnökségének döntenie kell, milyen szinten egyszerűsödik az MTV műsora.

Pénzadáshiba 6Az elavult berendezések miatt a közszolgálati televízió működtetése drága. Ezért érezhető csökkenést hozna a folyó költségekben, ha megépülne az új székház. Rudi Zoltán a beiktatása után úgy nyilatkozott: ha az építkezés nem kezdődik meg 2004-ben, akkor nincs remény arra, hogy az MTV helyzete megoldódjék (Figyelő, 2004/12.szám). Nos, a munka csak annyira kezdődött el, hogy a Bojtár utcai építési engedély érvényes maradjon. Kormánydöntés értelmében a beruházás PPP konstrukcióban készül el, az MTV-nél csak a műsorkészítés marad, s a komplett infrastruktúrát a befektetőtől bérli majd. Utóbbit közbeszerzéssel kell kiválasztani, a pályázatot a Miniszterelnöki Hivatal írja ki. Ez utóbbi a televíziós központ felépítésére még 2000-ben létrehozta a Millenniumi Média Szolgáltató (MM) Kft.-t, ezé a Bojtár utcai ingatlan. A pályázat kiírása azonban tavaly ősztől húzódik, először azért, mert hiányzott a parlamenti jóváhagyás, most pedig azért, mert az MTV és az MM Kft. közötti szerződésre még nem került rá a miniszteri aláírás. Takáts Imre szerint az átadás reális határideje 2007 közepe.

ÁRAMVONALASÍTÁS. A költözés lenne a befejező lépése a tavaly ősszel megindult reorganizációnak. Ennek során azonosítják a felesleges munkaköröket és vezetői szinteket, majd management audit alapján – lehetőleg belülről – kiválasztják azokat a vezetőket, akik alkalmasak az új feladatokra. Saját munkatársaik és egy közbeszerzési eljárásban kiválasztott tanácsadó cég segítségével fogalmazzák újra a folyamatokat. Már ennek a része volt a tavaszi létszámleépítés, amelyből a kívülálló azt veszi észre, hogy megszűnt a napi belépők kiadására hivatott részleg, a feladatot – mint minden más irodaházban – itt is a recepció látja el. Az átalakítás folyamatos. „A létszámleépítés csak az átvilágítás eredménye lehet” – szögezi le Takáts Imre.

A nehézségek ellenére az MTV igyekszik beindítani a Rudi Zoltán elnöki pályázatában leírt négy új – hír, sport, kulturális és nosztalgia tematikájú – műholdas csatorna közül legalább az elsőt, amely a parlamentre fókuszálna. A nyilvántartásba vételi kérelmet már június 21-én benyújtották az Országos Rádió és Televízió Testülethez, amelynek 60 napon belül döntenie kell. Félő azonban, hogy ha az MTV mégsem kapja meg a költségvetési törvényben rögzített finanszírozást, annak elsőként ez a leendő csatorna esik majd áldozatul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik