Fölöttébb sajátos megközelítésnek tartja Fatos Lubonja független albán politológus, hogy a nemzetközi szervezetek „az albániai demokrácia próbájának” igyekeznek beállítani az országban a múlt hét végén megrendezett választásokat. „Olyan ez, mintha egy szemmel láthatóan halálos beteg embert elküldenének egy utolsó vérvizsgálatra. Mindenki tudja, hogy siralmasak a közállapotok, mégis egyetlen eseménytől várják a megváltást” – érzékelteti Lubonja, mennyire nem voltak helyénvalóak a szavazást megelőző felfokozott várakozások.
A voksolás előtt Brüsszeltől Washingtonig a nemzetközi közösség valamennyi szereplője azt üzente Tiranának: mindkét nagy párt kormányzásával el tudják képzelni Albániát, de ha a július 3-i választásokon a manipuláció legkisebb gyanúja is felmerül, oda az ország euroatlanti integrációjának a reménye.
CSALTAK? Mindezek után lapzártánkkor – azaz amikor már bő egy hét is eltelt a parlamenti választások után – még nem volt hivatalos végeredmény Albániában. Azaz nem lehetett tudni, vajon a nyolc esztendeje kormányzó Fatos Nano miniszterelnök szocialistái alakíthatnak-e kormányt, vagy – miként az az előzetes eredmények alapján valószínűbb – Sali Berisha demokratái vehetik át az ország irányítását. A Demokrata Párt néhány százalékpontnyi előnye ugyanis lapzártánk idején semmire sem volt biztosíték, hiszen továbbra is kérdés, történt-e számottevő csalás a voksolás során.
Mindenestre rossz előjel, hogy a szavazatszámlálás ennyire elhúzódik. A tiranai amerikai követség is várakozó állásponton van. Egyfelől dicsérik a választási bizottság alapjában véve professzionális munkáját, valamint az albán nép demokratikus elkötelezettségét (a voksolásra jogosultak csaknem 60 százaléka járult július 3-án a szavazóurnákhoz), de a negatívumok fölött sem hunynak szemet. Így például az elmúlt napokban szóvá tették a választói névjegyzékek hiányosságait, illetve az egyes szavazóhelyiségekben kialakult tömegjeleneteket is. Nem beszélve arról, hogy az egyik tiranai választókörzetben halálos áldozattal járó lövöldözés tört ki.
Mindenesetre az idén bizonyosan nem történtek olyan visszaélések, mint amilyenektől a korábbi választások hangosak voltak. Négy évvel ezelőtt az egyik közép-albániai kisvárosban, Dushkban például meg kellett ismételni a voksolást – egy héttel azután, hogy az összes többi körzet eredményei már ismertté váltak. Dushk polgárai, csodák csodája, úgy szavaztak, hogy három kis párt éppen bejutott a parlamentbe. Érdekes módon egytől egyig a szocialisták koalíciós partnerei voltak, következésképpen Fatos Nanóék ismét kormányt tudtak alakítani. Hasonló csalásról ezúttal egyelőre nem érkeztek hírek. Ahogy Fatos Lubonja fogalmaz: „Az albániai választások egyre demokratikusabbak”.
 |
|
Tengerpartra épülő gazdaság
Albánia tengerpartja – legalábbis annak háborítatlan déli része – igazi turistaparadicsom. Miközben a parti föveny és a tenger csodaszép, turistát nemigen látni – a kis falvakban pedig mintha megállt volna az idő. „Dalmácia lehetett ilyen háromszáz évvel ezelőtt” – lelkesednek sokan azok közül, akik kipróbálták az albán vendéglátást. Ha pedig valakinek jobban tetszenek a kiépített üdülőparadicsomok, a számukra ott van a Korfu szigetétől látótávolságra fekvő Saranda.
|
 |
|
Saranda.
Kőhajításnyira
Korfutól. |
|
Az albán jegybank adatai szerint az éves nemzeti össztermék 8-11 százaléka származik az idegenforgalomból. Mindezek után az ország turisztikai vonzerejére a Világbank is felfigyelt. A szervezet a térség turisztikai sikertörténeteit – Bulgáriát és Horvátországot – állítva példaként Tirana elé, az albán gazdaság egyik potenciális húzóerejének tekinti a turizmust, aminek a fejlesztésére a közelmúltban 20 millió dolláros hitelkeretet ajánlott fel.
Árnyalja azonban a képet, ha megnézzük a küldő országok listáját: a vendégek egyharmada Koszovóból, további csaknem 30 százalékuk Olaszországból érkezik. Musa Vokshi, a 14 ügynökséget tömörítő albán idegenforgalmi egyesülés titkára szerint ezek a külföldi turisták nagyrészt nem igazán külföldiek, és különösen nem turisták. Olyannyira nem, hogy többnyire az olasz útlevelekben is albán hangzású neveket látni, földrajzi közelsége miatt ugyanis Olaszország az albán diaszpóra legnagyobb gyűjtőhelye. |
|
|
|
|
Albánia legnagyobb problémájának Lubonja a korrupciót tartja – csakúgy, mint az albán média „megmondó embere,” a miniszterelnökkel csupán névrokonságban lévő Mustafa Nano. Utóbbi szerint a korrupció az oktatástól az egészségügyig az élet összes területét áthatja, ami azt mutatja, hogy az emberek elfogadják a jelenséget, „nincs társadalmi ellenállás”. Az albániai politikai elemzők között teljes az egyetértés abban, hogy az ország valamennyi jelenlegi vezető politikusa érintett valamilyen korrupciós, de legalábbis összeférhetetlenségi ügyben. Hosszú a lista. Német luxusautókat ajándékba elfogadó miniszterekről, a tengerparti nagyváros telekspekulációval foglalkozó polgármesteréről, fegyver- és drogcsempészetben utazó helyi rendőrfőnökökről, vagy például a saját államigazgatási szakterületükön export-import céget vezető államtitkárokról szólnak a történetek. S persze alacsonyabb szinten is nagyítóval kell keresni a „tiszta kezű” hivatalnokokat. A fáma szerint van olyan albán kisváros, ahol „szabott ára” van a vállalkozási engedélyek kiadásának, egy mosógép-alkatrészekkel foglalkozó szakbolt megnyitásáért például a közelmúltban 500 eurót tett zsebre az önkormányzat illetékes hivatalnoka.
Egy további aggasztó tény a politika, az üzlet és a média egybefonódása. A vezető lapok kiszolgáltatottak a nagypolitikának, így a kiadók érthetően igyekeznek a kormányzati politikusok kedvében járni. Jellemző eset, hogy június végén, azaz közvetlenül a választások előtti napokban a nagy példányszámú Zeri i Popullit tiranai napilap olyan számmal jelent meg, amelynek címlapján a 14 ott szereplő cikkből 12-nek a címében vagy alcímében szerepelt Fatos Nano miniszterelnök neve. Ha pedig a szerkesztők vagy a kiadók megpróbálnak kibújni a szorításból, többnyire megnézhetik magukat. Így például a +2 rádiót, az A1 tévécsatornát, a befolyásos Shekulli napilapot és több hetilapot, köztük a véleményformáló Biznesi üzleti magazint kiadó Koco Kokedhima – aki médiaérdekeltségei mellett az építőiparban is jelen van – a közelmúltban egy olyan jegyzetet engedett közölni napilapjában, amely egy konkrét projektet illetően bírálni merte a tiranai városvezetést. Alighogy az írás megjelent, Kokedhima egyik építési beruházásának engedélyeivel állítólag máris „gondok támadtak”.
A nyolc esztendei szocialista kormányzás alatt az ország korrupciós indexe a háromszorosára emelkedett. Mindezek után akármilyen ellentmondásos figurája is Sali Berisha, a Demokrata Párt vezetője a tiranai politikai életnek, talán a 60 éves egykori szívsebész az egyetlen politikus, akit még az ellenségei sem tudtak korrupcióval megvádolni. Ami azonban ennél sokkal fontosabb: Berisha mögé felnőtt a pártján belül egy új generáció. A demokraták képviselőjelöltjeinek kétharmada új arc az albániai politikában, ráadásul a többségük fiatal, egyetemi vagy doktori végzettséggel és külföldi tapasztalatokkal rendelkezik, és különböző civil szervezetekben már kellő politikai tapasztalatot is szerzett. S ez az új politikusi generáció a választás előtt azt ígérte, hogy ha kormányra kerülnek, kíméletlenül elszámoltatják az előző kormány tagjait. „Ez történelmi jelentőségű lépés lenne, hiszen éppen ez, vagyis a felelősségre vonás hiánya okozza a burjánzó korrupciót” – szögezi le Mustafa Nano.
Más kérdés, hogy a szocialisták úgy vélik, bár a korrupciót valóban létező jelenség, az egymást követő Nano-kormányok igenis felléptek ellene, és kézzelfogható sikereket értek el például a szervezett bűnözés vagy a csempészet elleni harcban. Bledar Doracaj, a Szocialista Párt ifjúsági tagozatának a vezetője – aki a párt színeiben képviselőjelöltként indult a választásokon – emellett aláhúzza, hogy „számottevő előrelépés történt” a gazdasági és politikai reformok terén, amit a nyugati megfigyelők is elismernek. Továbbá kézzelfogható közelségbe került a NATO-tagság, és 2003-ban megkezdődtek a tárgyalások az Európai Unióval is egy stabilizálási és társulási megállapodásról. Az elmúlt nyolc év azonban Doracaj szerint elsősorban a növekedésről szólt. „Míg 1991 és 1997 között lefelé tartott az ország gazdasága, a mi pártunk kormányzása alatt megtört a negatív tendencia, és dinamikusan javulnak a gazdasági mutatók” – üt meg optimista hangot a szocialista politikus.
SZÜRKEGAZDASÁG. Ráadásul a szavaiban van is némi igazság. „Valóban stabil az albán gazdaság állapota” – hangoztatja Nand Shani, a Világbank tiranai elemzője. Statisztikái szerint az albán GDP 1997 óta évi 6-7 százalékkal nő, az infláció nem haladja meg a 3 százalékot, a munkanélküliség pedig még kezelhető, 15 százalék körüli szinten van. Shani ugyanakkor figyelmeztet az adatok pontatlanságára, hiszen bár a szürkegazdaságról kevés az információ, szakértők 20-50 százalék körülire teszik annak arányát. Amellett az albánok negyede továbbra is a szegénységi küszöb alatt él, 5 százalékuk pedig egyenesen éhezik.
Gyenge az ország tőkevonzó képessége is. Az utóbbi időben tapasztalható ugyan bizonyos külföldi érdeklődés – magyar szempontból is emlékezetes az Albán Takarékpénztár privatizációja, amely pénzintézetet szoros versenyben végül az osztrák Raifeissen Bank szerzett meg az OTP előtt. Közvetlenül a választás előtt sikerült privatizálni az állami távközlési társaságot is – a Demokrata Párt élesen támadta is az ügylet időzítését és átláthatóságát -, a török Turk Telecom és Calik Telecom konzorciuma 120 millió eurót fizetett az Albtelekom 76 százalékának tulajdonjogáért.
