Sólyom Lászlót 2005. június 7-én választotta a parlament köztársasági elnökké, ezt követően pedig augusztus 5-én vette át a hivatalt elődjétől. Az azóta eltelt öt évben összesen 1049 eseményen képviseltette magát – derült ki a Köztársasági Elnöki Hivatal adataiból.
Hivatali ideje alatt szinte az összes európai országban járt, de felkereste például Ausztráliát, Dél-Koreát, Új-Zélandot, Perut, Chilét, Ecuadort, Szingapúrt, Vietnamot, Indonéziát, Algériát és Kanadát is. Külföldi látogatásai közül a legnagyobb visszhangot a tavalyi szlovákiai útja keltette, amikor Révkomáromban Szent István szobrának avatására ment volna, de Szlovákia megtagadta az országba való belépését.
Az államfő a Sándor-palotában számos államfőt, kormányfőt, külügyminisztert fogadott, sőt látogatást tett nála Frigyes dán koronaherceg és felesége, Mária, Károly, Wales hercege és felesége, Kamilla, János Károly spanyol király, II. Abdullah ibn Al Hussein, a Jordán Hasemite Királyság királya, valamint Chulabhorn Mahdia thaiföldi hercegnő. Emellett Budapesten találkozott George W. Bush volt amerikai elnökkel és Vlagyimir Putyinnal, az Oroszországi Konföderáció elnökével.
Sólyom László adta át a nagykövetek megbízóleveleit, de a honvédség főparancsnokaként a katonai kinevezéseket is tőle vehették át az új vezetők.
A köztársasági elnök több bajban lévő hazai települést – így Felsőzsolcát is – felkeresett, de útjai során járt egyebek mellett a Körös-Maros, a Kiskunsági, a Balaton-felvidéki, a Duna-Dráva és a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban. Többször tett látogatást határon túli magyar településeken, és hivatalában fogadta a külhoni szervezetek és egyházak vezetőit. A távozó államfő szerepet vállalt a Zengőre tervezett lokátorállomás felépítése elleni megmozdulásokon is. Részt vett a gyermekmentő szolgálat és az onkológiai intézet rendezvényein.
Sólyom László nevéhez 17 alkotmánybírósági indítvány és 13 határozat fűződik, 31 törvényt küldött vissza az Országgyűlésnek az elnöki hivatal adatai alapján. Utóbbiak között szerepel az egészségbiztosítási rendszerről, a gyermekek védelméről, a vízgazdálkodásról, a PTK módosításáról, a kormánytisztviselők jogállásáról és a népszámlálásról szóló törvény, valamint több alkotmánymódosítás.