Lehet, hogy nem rendezünk idén aukciót, talán a boltot is bezárjuk – kommentálták rezignáltan a hazai műtárgykereskedők a január elsejétől életbe lépő áfa-törvényt, amely a használtcikk-kereskedelmen belül nem tesz különbséget egy mosógép és egy Rembrandt-alkotás között.
Az új jogszabály szerint húszezer forintos értékhatár fölött a vevő csak akkor élhet az áfa-visszaigénylés lehetőségével, ha az eladó rendelkezésére bocsátja az eredeti vételt igazoló, nevére kiállított áfás számlát. Természetesen a kedvezmény még ez esetben is csak az eredeti vételár áfa-tartalma erejéig illeti meg a vevőt, a műtárgyak esetében valószínű értéknövekedés adókövetkezményeit már viselnie kell, esetleg osztozni rajta az eladóval és a kényszerhelyzetben lévő kereskedővel. Ami az értéknövekedést illeti, az is egy neuralgikus pontja a szakmának. Az érintettek úgy vélekednek, hogy az esetek többségében a műtárgybefektetés inkább csak értékmegőrzésre, mintsem spekulációs nyerészkedésre ad alkalmat, és az újraeladáskor haszonként elkönyvelt árkülönbözet legfeljebb az inflációt tükrözi. Vagyis az állam az általa hivatalos statisztikákban elismert pénzromlás után fizettet áfát.
De néhány más apróság is elkerülte a törvényalkotók figyelmét. Az első mindjárt, hogy gyűjtő kortársaink legkorábban 1988-ban találkozhattak áfás számlával. A másik, hogy a régiség nem használati cikk. Így még ha valaki a forgalmi adó hazai bevezetését követően vásárolt, magának vagy másnak valami szépet, kedveset, és netán még számlát is kapott róla, csekély a valószínűsége, hogy megőrizte, vagy az ajándékkal együtt számlával is kedveskedett akkori szíve választottjának. Arra pedig még kevesebb az esély, hogy a nagyapa hagyatékában névre szóló áfás számlára is lelt az, aki ma megválni kényszerül az örökölt értéktől.
A műtárgy-kereskedelem is üzlet, és a hasznából származó adóbevételekre rászorul a költségvetés – vallja az állam és fiskális szempontból igaza is lenne. A magyarországi műtárgypiac azonban, bár a kelet-európai régióban a legelőrébb tart, öt évtizedes rejtőzködés után még ma is csak épp, hogy átjutott a nemlét határán. Tavaly 240 árverést rendeztek, a forgalom kalapácsáron, azaz a jutalékok, adók és járulékok nélküli összegen közel 1 milliárd forint volt. A leütési árra egyébként általában 10-15 százalékos, előre meghirdetett jutalékot számolnak fel a kereskedők, amelyből költségeik levonása után természetesen adót fizetnek. További 1 százalékkal emeli a vételárat a kulturális alapba befizetendő járulék, és a tavaly bevezetett szerzői díj, amit mellesleg nem kortárs alkotó esetében erősen vitatnak az érintettek, még 5 százalékkal növeli a számlát. Az aukciós rekordárat 4,6 millió forinttal Rippl Rónai József Lazarine-ról festett portréja érte el. A tulajdonos ennél 16 százalékkal drágábban jutott szerzeményéhez. A MOM-béli árverésen a licitet lélegzetvisszafojtva figyelő közönségnek nem jutott tudomására sem az eladó sem pedig a vevő személye, és valószínűleg eredeti számlákkal sem örvendeztették meg egymást a feltehetőleg személyesen nem is találkozó üzletfelek.
Tőlünk nyugatabbra a Sotheby’s 1,66, a Christie’s 1,47 milliárdos forgalommal dicsekedhetett – dollárban. A teljes magyarországi aukciós forgalom közel négyszereséért adta el az év legdrágább képét a Sotheby’s New York-ban: Picasso Angel Fernandez de Sotot ábrázoló festményét 26,5 millió dollárért vette meg egy anonimitását megőrző gyűjtő. Egyébként Picasso kép megszerzője, nem különcködésből tartotta titokban a nevét, hanem mert ez a piacgazdaságok műtárgypiacán általános, és a szereplők által tiszteletben tartott gyakorlat. Bizalom és tapintat – ha ez nem érvényesülhet, az a piac vesztét jelenti – ebben egyetértenek a hazai kereskedők is. Az aukciók itthon is a nyilvánosság előtt zajlanak, adófizető kereskedők közreműködésével. Az események arra is jó lehetőséget kínálnak, hogy a hazai múzeumok felmérjék a több évtizedig elrejtett, szinte kizárólag fekete csatornákon gazdát cserélő műtárgyvagyont, érvényesítsék a műemlékvédelmi szempontokat, és egyre több alkalommal vásárlóként is megjelenjenek e rendezvényeken.
A legális műtárgy-kereskedelem nem képes egyik napról a másikra 25 százalékkal magasabb költségeket elviselni, hiszen az eddigi gyakorlatban az árrés többnyire meg sem közelítette ezt a szintet. Az eladó nem hajlandó egyik napról a másikra 25 százalékkal leértékelni portékáját, miközben a vevő sem vállalja a magasabb vételárat. Lazarine portréja, ha a szeptemberi árát reálisnak vesszük, néhány hónap alatt aligha értékelődött fel 25 százalékkal a hazai fizetőképes vevők szemében. A kézenfekvő megoldás, legalábbis az eladó és a vevő számára a bizományik előtt évek óta töretlen hittel lesben álló zugárus.
A műkereskedők most valami köztes megoldást keresnek, hangoztatva, hogy az új adótörvény egy dologra, a közös fellépés intézményének megteremtésére jó volt. A két héttel ezelőtt megalakult Magyar Műtárgykereskedők Szövetsége immár közel száz tagot számol, most jogászok közreműködésével vizsgálja a szakmára vonatkozó áfa-törvény alkotmányosságát. Ha a szakértői vélemények alátámasztják, a piac jó néhány szereplője által egyénileg már megfogalmazott kifogásokat, akkor az Alkotmánybírósághoz fordulunk – mondja Nagyházi Csaba galériatulajdonos, az új érdekképviseleti szervezet elnöke, aki szerint ha nem születik valamilyen kompromisszum, akkor a nemzeti műtárgyvagyon ismét eltűnik a nyilvánosság elől, és a piacon az ószeresek veszik át a hatalmat.
A Sotheby’s és a Christie’s milliárdos forgalommal dicsekedhet – dollárban
