Nem ér véget a kiigazítás a konvergenciaprogram idei és jövő évi hiánycéljainak teljesítése után. Magyarország középtávú deficitcélja legfeljebb a GDP 0,5 százaléka, ráadásul a tapasztalatok azt mutatják, hogy azok az országok, amelyek a maastrichti kritériumok teljesítése és az euró bevezetése után nem törekedtek kiadásaik visszafogására, előbb-utóbb növekvő, és a közös korlátokon ismét átbukó hiánnyal találták szembe magukat – olvasható a Magyar Nemzeti Bank Elemzés a konvergenciafolyamatokról című tanulmányában.
A jegybanki közgazdászok által készített, a lapunknak nyilatkozó elemzők szerint kitűnő tanulmány megállapítja: a deficit csökkentésének legnagyobb akadálya az, hogy Magyarországon nincs konszenzus az állam kívánatos méretéről, vagyis arról, hogy a polgárok milyen áron (mennyi adóért), milyen minőségű szolgáltatásokat várnak el az államtól.
A szerzők szerint ez „alapvetően társadalmi értékválasztás” kérdése, de az állam kívánatos méretére azért léteznek ajánlások, ráadásul versenyképességi szempontból a régiós példáktól sem függetleníthetjük magunkat.
A kis állam keveset ad
A jegybanki tanulmány szerint az Európai Központi Bank egyik vezetője 30-35 százalékban jelölte meg az államháztartás optimális méretét a GDP-arányban, vagyis a valutauniós jegybank szerint az a kívánatos, ha az állam a keletkező hozzáadott érték ekkora részét gyűjti be az állampolgároktól, cégektől, majd osztja el újra közöttük.
Az IMF 40-45 százalékos arányt tartana ideálisnak hazánk számára, míg az uniós országok háromféle modellt alkalmaznak: a skandináv országoknál az állam a jövedelmek több mint felét osztja el, a régi kontinentális tagállamoknál ez az arány 40-50 százalékos, a most csatlakozott kelet-európai államoknál viszont mindössze 30-40 százalékos. Magyarország kilóg a sorból: itthon az állam a jövedelmek több mint 50 százalékát vonja el, és osztja újra, vagyis fejlettségünkhöz képest sok az állami kiadás.
Régiós versenytársaink radikális lépésekkel zsugorították saját államukat: Szlovákiában 2000 és 2006 között az állami kiadások 11,6 százalékkal, a bevételek ennek felével csökkentek, míg a román állam kiadásai és bevételei 1998 és 2006 között több mint 10 százalékponttal csökkentek, így most Románia hazai termékének mintegy 30 százalékát osztja el újra. Nálunk 2000 és 2006 között az állami bevételek nem változtak, a kiadások 8 százalékkal nőttek; ez utóbbiak csökkennek 5 százalékponttal a konvergenciaprogram mentén 2009-ig.
A jegybanki adatokból kiderül: Magyarország GDP-jéhez mérten még az uniós országok átlagához képest is sokat költ szociális kiadásokra, míg szomszédaink leginkább ezen spóroltak – súlyos társadalmi konfliktusokat vállalva.
A magyar jóléti rendszer a szegénység csökkentése szempontjából viszonylag jól működik – áll a jegybanki tanulmányban, így a szegénységi küszöb alatt élők aránya itthon jóval alacsonyabb, mint a szomszédos államokban, ugyanakkor a rendszer nem hatékony: a szegénységet más országokénál több kiadással képes csak csökkenteni. Míg nálunk az összes szociális kiadáshoz képest a jövedelemhez kötött támogatások aránya 8 százalékos, addig a régi uniós tagállamoknál ez az arány 14 százalékos.
—-Lassan vagy gyorsan csökkentsük az államot?—-
Radikális következtetésekre jutott az MNB adatsorából Simor András, az intézmény elnöke: a Népszabadság március 24-i számában megjelent, elhíresült publicisztikájában úgy vélte, hogy éves szinten 2000-2500 milliárd forinttal kellene mérsékelni a kiadásokat ahhoz, hogy az állam érdemi adócsökkentéssel több pénzt hagyhasson a gazdaságban. (Összevetésként: az államháztartás konszolidált kiadási oldala idén mintegy 13 500 milliárd forint, az idei hazai GDP értéke pedig meghaladja a 27 ezer milliárd forintot.) A jegybankelnök nevesítette is, honnan kéne mindenképpen lefaragni: sokat költünk szociális- és jóléti kiadásokra és lakástámogatásra – írta.
Teljesen másként látja a helyzetet egyik elődje, Surányi György. A volt jegybankelnök a köztelevízió A szólás szabadsága című műsorának nyilatkozva úgy vélte: elégséges teret adhat az adóreformnak az állami kiadások 1-2 százalékos – mintegy 500 milliárdos – lefaragása; Surányi a Simor által javasolt kiadáscsökkentési tervet „lázálomnak” nevezte, és úgy vélte, az adórendszeren belül is találhat mozgásteret a kormány.
A jegybanki, radikálisabb álláspontot osztja Suppan Gergely. A Takarékbank makroelemzője lapunknak elmondta: az állam méretét nagyjából 3 év alatt érdemben, 10 százalékponttal kellene csökkenteni ahhoz, hogy hazánk ne kerüljön maradandó versenyhátrányba Szlovákiához és Romániához képest. Az elemző szerint ezért szomorú fejlemény, hogy Gyurcsány Ferenc a kisebbségi kormányzás vállalásával együtt közölte: érdemi adóreform ebben a ciklusban már nem lesz.
Megengedőbb volt kollégájánál Samu János, a Concorde Értékpapír Zrt. makroelemzője. Bár úgy véli, minél hamarabb csökken az állam mérete, annál jobb, szerinte ettől a kormánytól az elmúlt évek kemény megszorítása után már nem lehet további szigorítást várni. A közgazdász szerint nincs is akkora baj, ami a rohanást indokolná: a magánszféra versenyképes és a deficit szépen, a tervek szerint csökken. A következő kormányzati ciklust viszont mindenképpen az állam szerepének újragondolásával kell kezdeni, ráadásul jó volna, ha az akkori átalakítások irányában egyetértésre jutna kormány és ellenzéke.
Elkerülhetetlen az újabb csomag
A szociális juttatások egy részének lefaragása megúszhatatlan – állították lapunknak a szakértők, akik szerint a nyugdíjrendszer nagyvonalú, mert az induló nyugellátások a keresetekhez képest magasak, ráadásul mintegy 800 ezer rokkantnyugdíjast tartanak el az adózók, akik közül mintegy 400 ezren most is aktívkorúak. Ezen túl a szociális kiadások egy részét is ésszerűtlennek tartják, mert azok nem ösztönzik a munkavállalást.
Suppan Gergely szerint azonban nemcsak a szociális kiadásain spórolhatna az állam. Az elemző az Állami Számvevőszék március 27-én megjelent elemzésére utalva emlékeztetett: az elmúlt években a kormány 1500 milliárd forintot költött gazdaságfejlesztésre anélkül, hogy létezne gazdaságfejlesztési stratégiája, és 2004-2006 között több mint 500 milliárdot a foglalkoztatás növelésére – mindenféle érdemi eredmény nélkül.
Samu és Suppan szerint egyébként is a foglalkoztatottság emelése a kulcskérdés: több legális foglalkoztatott több állami adóbevételt jelentene, ami a szociális kiadások egy részét „megmenthetné” a lefaragástól.
Míg a hazánkhoz hasonló lélekszámú Csehországban a foglalkoztatottság 67 százalékos és az adóelvonás 36 százalékos, addig nálunk 57 százalékos foglalkoztatottság mellett több mint 40 százalék az adóelvonás mértéke – idéz statisztikákat Suppan bizonyítva, hogy a legálisan dolgozók számának növelése nélkül alig van mozgástere a költségvetési politikának.
A Takarékbank elemzője szerint a foglalkoztatottsági szinthez kellene igazítani az adóterhelést, vagyis a társadalomnak és a kormánynak egyaránt meg kell válaszolnia a jegybanki közgazdászok által felvetett alapkérdést: mennyi pénzért milyen szolgáltatásokat nyújtó államra vágyunk?
