Nagyvilág

Obama: kegyetlen halálkultusz követője az Iszlám Állam

barack obama (barack obama)
barack obama (barack obama)

Az amerikai elnök elítélte mindazokat, akik "eltérítik a vallást a saját gyilkos szándékaik érdekében".

Barack Obama csütörtökön a hagyományos éves washingtoni nemzeti imareggelin beszélt erről. Hangsúlyozta, hogy “kimondhatatlan barbárságot” követ el a vallás nevében az Iszlám Állam terrorszervezet, amely egy “kegyetlen, gonosz halálkultusz” követője. Rámutatott, hogy a Párizsban, Pakisztánban és a világon máshol elkövetett erőszakcselekmények azt mutatják, a hitet és a vallást ki lehet úgy csavarni, hogy fegyverként legyen felhasználható.

Hangsúlyozta a lelkiismereti szabadság, de egyúttal az alázat és a visszafogottság fontosságát is az összetett, modern társadalmakban. Mint mondta, a szólás szabadsága fontos, de fel kell lépni az ellen, ha valaki sérti mások vallási meggyőződését. Obama hangoztatta, hogy azok az országok erősek, amelyekben minden vallást üdvözölnek.

Gesztusok a dalai lámá felé

Az amerikai elnök kitért az állam és az egyház szétválasztásának fontosságára is, ami, mint mondta – szemben az autokráciákkal és teokráciákkal – lehetővé teszi, hogy a polgárok félelem és kényszer nélkül, valódi meggyőződésből gyakorolhassák hitüket.

Obama elnök beszédében “jó barátjának” nevezte a mintegy 3600 fős közönség soraiban helyet foglaló dalai lámát. Kijelentette, hogy Tibet száműzetésben élő vallási vezetője “erőteljes példája annak, hogy mit jelent a gyakorlatban a könyörületesség”.

A Fehér Ház különleges figyelmének megnyilvánulása volt, hogy a dalai láma oldalán ült Valerie Jarrett, az elnök egyik legbizalmasabb tanácsadója. Az eseményen az elnök és a tibeti vallási vezető csak köszöntötte egymást és Obama úgy hajtatott el a helyszínről, hogy ott nem folyatott külön megbeszélést a hozzá hasonlóan Nobel-békedíjas vendéggel.

Barack Obama korábban három alkalommal folytatott magánmegbeszélést a dalai lámával, de ezek tartalmáról a kínai érzékenységre való tekintettel nem adtak ki tájékoztatást. A mostani elnök elődje, George W. Bush ezzel szemben  2007-ben személyesen köszöntötte a tibeti vallási vezetőt a Kongresszusi Aranyérem átadásának alkalmából. A Hszinhua hivatalos kínai hírügynökség az imareggelit megelőzően figyelmeztette az amerikai elnököt, hogy ne találkozzon külön is a dalai lámával.

A washingtoni rendezvényen részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke, aki magánlátogatáson tartózkodik az Egyesült Államokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik