Nagyvilág

Halálbüntetést is kaphat a denveri mészáros

Carol Chambers (carol chambers, ügyész, )
Carol Chambers (carol chambers, ügyész, )

Először jelent meg bíróság előtt James Holmes, akit a coloradói Aurora mozijában végrehajtott mészárlás elkövetésével gyanúsítanak. Emberölés miatt halálra is ítélhetik.

A 24 éves amerikai férfi ellen valószínűleg előre eltervelt szándékos emberölés miatt fognak vádat emelni az amerikai hatóságok, amiért a bíróság akár a kivégzésre is ítélheti. A hivatalos vádemelés napját július harmincadikára tűzték ki.

Az üggyel foglalkozó illetékes ügyész a bírósági meghallgatás után tartott sajtótájékoztatóján elmondta: még nem döntött arról, hogy halálbüntetést kiszabását fogja-e kérni Holmesra. A döntés azután fogja meghozni, hogy beszélt az áldozatok rokonaival. A döntésre még hónapokat kell várni – közölte. Elmondta azt is, hogy nem fogják a gyanúsítottat belföldi terrorizmussal vádolni – olvasható a CNN internetes kiadásában megjelent beszámolóban.

A rabruhát viselő Holmes vörösre festett hajjal, zavarodott tekintettel jelent meg a bíróság előtt. A beszámolók szerint Holmes kifejezéstelen arccal ülte végig a meghallgatást, a semmibe bámulva. Arra az újságírói kérdésre, hogy a gyanúsított kapott-e bármilyen gyógyszert, vagy nyugtatót a börtönben, az ügyész csak annyit válaszolt, hogy erről nincsen információja.

Hónapokig készült

Dan Oates aurorai rendőrfőnök korábban elmondta, hogy Holmes több hónapig készült a péntek este, az új Batman-film premiervetítésén elkövetett merényletre, amelyhez az interneten rendelte meg a fegyvereket. Az elkövető otthonában több Batman-relikviát is találtak. Lapértesülések szerint azt képzelte magáról, hogy ő Joker, a Batman-képregények és filmek gonosz figurája.

A péntekre virradó éjjel végrehajtott mészárlásban 12 ember életét vesztette, további 58 pedig megsebesült. A sebesültek közül kilencen még mindig válságos állapotban vannak. A halottak közt van egy hatéves kislány, valamint több háborús veterán is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik