Foci

„Cserben hagytam a játékosokat” – mondta Gulácsiék edzője a súlyos BL-pofon után

Gulácsi Péterék otthon hat gólt kaptak a PSG-től.
Clive Brunskill/Getty Images
Gulácsi Péterék otthon hat gólt kaptak a PSG-től.
Gulácsi Péterék otthon hat gólt kaptak a PSG-től.
Clive Brunskill/Getty Images
Gulácsi Péterék otthon hat gólt kaptak a PSG-től.

Inigo Pérez, a Gulácsi Pétert is foglalkoztató Villarreal labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint rosszul kezdték kedd este a címvédő Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája-mérkőzést, amelyen aztán rosszul reagáltak a gyorsan bekapott gólokra, írja az MTI.

A 38 éves szakember az uefa.com-on olvasható nyilatkozat szerint úgy fogalmazott, játékosainak nem sikerült elég közel kerülniük a párizsi futballistákhoz, így pedig nem voltak képesek rá, hogy megfordítsák a meccs alakulását.

A Villarreal Gulácsival a kapuban 6-0-s vereséget szenvedett otthon a PSG-től úgy, hogy az első négy gólt mindössze 17 perc alatt szerezte meg a francia csapat. Az X tele van olyan videókkal, hogy drukkerek tömegével indultak el hazafelé már a szünetben.

„A csapat tisztában van a helyzet súlyosságával és azzal, hogy milyen gyenge teljesítményt nyújtott. Amikor így veszítesz el egy összecsapást, nem is érezheted magad máshogy.

Az, hogy én hogy érzem magam, a legkevésbé sem számít, sokkal jobban fáj az, hogy nem tudtam megfelelni a belém vetett bizalomnak és cserben hagytam a játékosokat, mert nem biztosítottam számukra azokat az eszközöket, amelyekkel megakadályozhatták volna ezt a vereséget.

Mindemellett csalódást okoztam a szurkolóinknak is, akik kilátogattak erre a mérkőzésre” – foglalta össze gondolatait Pérez.

A hazaiak középpályása, Alberto Moleiro úgy fogalmazott, szomorú napon vannak túl, amelynek során semmi nem sikerült nekik.

„Dolgoztunk a letámadásunkon és azon, hogy hogyan nehezítsük meg a helyzetüket, de nagyon könnyen kerültek mögénk. Hamar szerezték a góljaikat és a meccs számunkra egyre nehezebb küzdelemmé vált.

Sokat nem tudok most mondani, tanulnunk és fejlődnünk kell, hogy ehhez hasonló máskor ne történjen velünk

– nyilatkozta.

A Villarreal négy forduló után egy győzelemmel és három vereséggel a 29. helyen áll a tabellán, három hét múlva pedig a Slavia Praha vendége lesz. Az éllovas PSG ugyanazon a játéknapon az AS Romát fogadja majd.

Kapcsolódó
Bruno Fernandes is gólt szerzett, a United feltámadt.
„Nem kell senki munkáját megmentenünk” – a Manchester United csapatkapitánya szerint sok hazugságot terjesztenek róluk
Bruno Fernandes abban bízik, hogy az AS Roma elleni heroikus győzelem rángatja ki a gödörből a csapatot.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik