Negyven nap elzárásra ítélte a Salgótarjáni Járásbíróság azt a 19 éves mátraverebélyi fiatalember, aki engedély nélkül vezetett egy forgalomból kivont kocsit. A fiatalt engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt ítélték el.
A Balassagyarmati Törvényszék tájékoztatása szerint a jogosítvánnyal nem rendelkező fiú augusztus 31-én délután ismeretlen célból beült egy forgalomból kivont, Daewoo Kalos típusú személygépkocsiba, majd a járművet Mátraverebély község belterületén, a Rózsadomb úton vezette.
Amikor a Tátra téren észrevett egy álló rendőrségi gépkocsit, és nagy sebességgel tolatni kezdett. A járőrök azonban követték őt, és az utcában lévő egyik ingatlannál feltartóztatták, majd ellenőrzés alá vonták, előállították, és kezdeményezték a bíróság elé állítását.
A bíróság a fiatal életszerűtlen védekezését nem fogadta el. Az eljárás alá vont személy vezetői engedéllyel sosem rendelkezett, őt korábban háromszor is tetten érték engedély nélküli vezetésen. A bíróság a 40 nap elzáráson túl 1 év időtartamra eltiltotta őt a közúti járművezetéstől is. A végzés jogerős.
