A közvetítések minden harmadik mondatában történelmet ír valaki, gyakran egész csapatok, ami nem kis bravúr. A meccseken látott események eltörpülnek a velük valahogy kapcsolatba hozható statisztikai érdektelenségekkel, ráadásul még az sem világos, hogy színdarabot volna érdemes írni Hidratációs szünet címmel, vagy inkább zenekart alapítani a névvel.
A műfaj az első verzió esetében alapvetően adott,
tragikomédia lenne belőle.
Humanitárius okokból támogatandó volt az ivószünetötlet, felvetődésekor keveseknek jutott eszébe, hogy ravasz reklámidőről van szó, ennek nyilvánvalóvá válásához kellett egy 19 fokban lejátszott mérkőzés, egy zuhogó eső és egy klimatizált stadion.
Szponzorált tartalom
A „Kimaradt ziccerek” megjelenését a Mercedes-Benz Citan támogatja
Ezzel együtt sokan fogadják örömmel a négy negyedre bomlást, mások ellenben gyalázkodnak: az igazság ezúttal is középen (vagy ahogy a kommentátorok mondják: középütt) van. Forróságban pihenhetnének és ihatnának a fellépők, hűvösben meg minek, igaz, a relativizálás igazságtalanságokat szülne. Ám a dolog maga amúgy is önmagában hordozza ezt a veszélyt, amennyiben három perc leállás a lendületben lévőket nyilvánvalóan kizökkenti, a bajban lévőknek viszont lehetőséget ad az összeszedődésre.
Ami az egyéb újdonságokat illeti, nagyjából megszűntek a fetrengések, a győzelemre álló csapatok játékosai ritkábban görcsölnek be az utolsó percekben, ezzel együtt továbbra is lehet időt húzni, a változás annyi, hogy nem a bedobásoknál, hanem a szögletek elvégzésekor. Amelyeknek a száma tippmix-okokból különösen sokszor foglalkoztat, minduntalan eggyel születik kevesebb, mint amennyire fogadok.
Úgy fest, lesen is kevesebben állnak (vagy ahogy a kommentátorok mondják: tartózkodnak), mint korábban, bár elképzelhető, hogy ez téves megérzés.
Vannak tehát kisebb-nagyobb változások, és van, ami örök.
