Csillagszerű – vagy pókszerű – árnyék a verőfényben úszó gyepen? Mexikóváros, Azték Stadion! Pályáról pályára változó gyepnyírás, kopott fű, látványosan sok beton, időnként dróttal elválasztott szurkolók? Mexikó, 1986! A kapufák találkozásától induló merevítővel gigantikusra kifeszített hálók, feltűnő tágasságérzet minden stadionban? USA, 1994! Aki már látta a szóban forgó 1986-os és 1994-es világbajnokságot (vagy alaposan tanulmányozta a felvételeket), az egyből megismeri azokat, akkor is, ha nem látja a tévéközvetítések feliratait. Jó, és akkor mondja meg valaki, hogy miként különbözteti meg (ha nem látja a középre kiírt helyszínneveket és a helyi szponzorokat) az oroszországi vagy a katari vébét?
A The Athletic munkatársa, Adam Hurrey egy zseniálisan szórakoztató cikkben foglalkozott azzal a legutóbbi világbajnokság alatt, hogy miként lett vizuálisan tök egyforma az összes foci-vb a kétezres években. Az egyik példáját citálva: nézzük meg az argentinokat egy zöld mezes ellenféllel szemben (1986–2002), és vessük össze ezt egy jelenettel a 2006–2022-es periódusból. Melyik képeken könnyebb felismerni, hogy hol van a vb? Nyilván az előbbieken, mert az 1994-es torna után egyre egységesebb a stadionok és pályák arculata, egyre profibb a közvetítés is. Eltűnik a körkörösen nyírt, esetleg „kockás” – standardtől eltérő – fűnyírás. Modernizálják és beszékezik a stadionokat, melyek kívülről jellegzetesebbek lesznek, mint belülről (tisztelet a kivételnek). Minden kényelmesebb, de főleg biztonságosabb – és erre a stadionkatasztrófák sorát hozó nyolcvanas évek után nagyon rá is szorult a futballvilág.
Ahogy Hurrey írta: az 1960-as és 1990-es évek között olyan gyorsan változott a labdarúgás, hogy képtelenség lett volna uniformalizálni a környezetet a világbajnokságokon. Ezt követően azonban egyre több lett a szabvány, egyre hasonlóbbak a pályák, és még a vb-logókon is láthatjuk, hogy mennyire egységesebb a megjelenés. Eltűntek a kisebb stadionok és az üres szektorok is: az 1986-os tornán a meccsek húsz százalékát húszezres vagy kisebb közönség előtt játszották, az irapuatói magyar–szovjet 0-6-on például szinte teljesen üres szektorokat is láthatunk. Ugyanakkor eltűntek az állóhelyek megszüntetésével a stadiongigászok is: 1986-ban 114 600, 1994-ben 94 194 volt a döntő nézőszáma, most legfeljebb 82 500 lesz (de inkább kevesebb, mert a közvetítés szükségletei és a megnövelt kapacitású médiaszektor miatt csökken a befogadóképesség). A vb-történelem legmagasabb átlagnézőszámát az 1994-es, amerikai torna hozta, amely kommercializáltságával, bevételeivel utat mutatott a FIFA-nak a jövőbe. Azon a vébén minden stadion legalább 53 000-es volt, most a minimum 40 000 a csoportmérkőzésekre, majd a torna szakaszával párhuzamosan emelkedik a követelményszint.
