Elfogtak két férfit, akik elraboltak egy embert, és négymillió forintot követeltek tőle – közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán.
Az elfogásokról videó is készült:
Azt írták, hogy az emberrablók először kiabálva akarták az autójából kiszállásra bírni a férfit, majd gáz-riasztó fegyverrel az utastérbe lőve kirángatták, ütötték, rúgták, betuszkolták a kocsijukba, fejét letakarták, és elvitték egy pécsi lakásba. A lakásban az egyik tettes négymillió forintot vagy ilyen értékű munkagépeket követelt, a teljesítésre másfél órát adott, megnevezve a helyszínt, ahol lebonyolítják az átadást.
A megfélemlített áldozat – akinek eltört az orra – azonban a rendőrségre ment, és feljelentést tett. A Baranya vármegyei rendőrség munkatársai a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködésével mindkét támadót elfogták. Az őrizetbe vett 24 éves pécsi és a 33 éves tolnai férfit emberrablással gyanúsították meg, és kezdeményezték letartóztatásukat – áll a közleményben.
