Sport

„A magyar válogatott erős csapat, bejuthat az elődöntőbe” – szakértők szerint csakis Dánia nyerheti meg a kézi Eb-t

Krizsán Csaba / MTI
Szilágyi Benjámin számára a mostani Európa-bajnokság lesz az első felnőtt világverseny.
Krizsán Csaba / MTI
Szilágyi Benjámin számára a mostani Európa-bajnokság lesz az első felnőtt világverseny.
Akár meglepetést is elérhet a magyar férfi kézilabda-válogatott, legalábbis ezt várja több, a 24.hu által megkérdezett szakértő a csütörtökön elkezdődött dán, norvég, svéd közös rendezésű Európa-bajnokságon. Az átalakulóban lévő, megfiatalított csapat könnyebb ágon van, egy tökéletes csoportkör pedig nagy lökést adhatna. Az aranyéremről persze maximum álmodhat, csakúgy, mint a teljes mezőny, Dánia ugyanis megállíthatatlan topfavoritnak tűnik.

Nagy feladat előtt áll a magyar férfi kézilabda-válogatott, amely két éve bravúros szerepléssel az ötödik helyet szerezte meg az Európa-bajnokságon, azonban az, hogy ezt most megismételje, még Ilyés Ferenc elnök szerint is nagyon nagy dolog lenne.

Az együttes alaposan átalakult, hiszen a 2024-es kerethez képest hiányzik Máthé Dominik, visszavonult Ancsin Gábor és Lékai Máté, Krakovszki Zsolt bokaműtét után lábadozik, míg a legnagyobb veszteség, hogy Bánhidi Bencére nem számíthat a szakvezetés – lehet, az egész kontinenstornán.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik