A splitiek gibraltári veresége komoly visszhangot keltett, a Dnevnik azt írta, a várt ünneplés helyett a horvátok a szezon legkínosabb vereségét szenvedték el.
A vereség azért is volt sokkoló, mert a Hajduk hatalmas fölényben futballozott, a statisztika szerint 60 százalékban birtokolta a labdát, 15 lövési kísérlete volt, szemben a hazaiak öt próbálkozásával.
Ami a legmókásabb, a horvátok mindössze egyszer találták el a kaput, a gibraltáriak egyszer sem (!), mégis a hazaiak nyertek.
Lincoln Red Imps 1-0 Hajduk Split
r/soccer
Hogy ez hogyan lehetséges? Nos, öngóllal: a 89. percben Nano végzett el szabadrúgást, Christian Rutjens megcsúsztatta a labdát, amely a jobb kapufán csattant, majd az ott ácsorgó védő, Dennis Hadzikadunic lábáról a hálóba csorgott.
A portál szerint a vereség különösen fájdalmas, hiszen Gonzalo Garcia csapata – amely vezeti a horvát bajnokságot – hat ponttal érkezett Gibraltárra, az első két meccsén a holland Ajaxot otthon, a svájci Thunt idegenben is legyőzte.
A Lincoln ugyanakkor a norvég Brann Bergentől (1-2) és a holland Twentétől (1-4) is kikapott.
„Kapkodtunk, nem értettük a játékot. Nyerni akartunk, sokat próbálkoztunk, de nem azt tettük, amit kellett volna egy olyan ellenféllel szemben, aki káoszba akarta sodorni a meccset” – nyilatkozta Gonzalo García, aki szerint az ellenfél nagyon sokat húzta az időt.
Nem érdemeltük meg a vereséget, de talán a győzelmet sem. De nem aggódom, nem hinném, hogy a következő három meccsünket elbuknánk
– tette hozzá.
Konferencia Liga, alapszakasz, 3. forduló
Lincoln Red Imps (gibraltári) – Hajduk Split (horvát) 1-0 (0-0)
FC Köbenhavn (dán) – Iberia Tbiliszi (georgiai) 2-1 (2-1)
AS Monaco (francia) – Nordsjaelland (dán) 2-0 (1-0)
Panathinaikosz (görög) – CSZKA Szófia (bolgár) 2-1 (1-1)
Lugano (svájci) – Zalgiris Kaunas (litván) 3-0 (3-0)
Getafe (spanyol) – Brighton (angol) 0-1 (0-0)
Twente (holland) – Pafosz (ciprusi) 3-1 (0-1)
Sint-Truiden (belga) – Brann Bergen (norvég) 1-1 (0-0)
Universitatea Craiova (román) – Egnatia (albán) 2-0 (2-0)
Riga (lett) – Jablonec (cseh) 1-1 (1-0)
Trabzonspor (török) – Freiburg (német) 0-1 (0-1)
Midtjylland (dán) – Ajax Amsterdam (holland) 1-6 (1-1)
Atalanta (olasz) – Kairat Almati (kazah) 1-1 (0-0)
Crvena zvezda (szerb) – Inter Escaldes (andorrai) 2-1 (0-0)
Kuopion PS (finn) – Gent (belga) 0-0
Aarhus (dán) – Braga (portugál) 0-0
Thun (svájci) – Hearts (skót) 3-1 (2-0)
Mjällby (svéd) – Borac Banja Luka (bosnyák) 2-0 (0-0)
Az állás:
1. Lugano 3 3 0 0 11- 4 9
2. Panathinaikosz 3 3 0 0 9- 3 9
3. Twente 3 3 0 0 8- 2 9
4. AS Monaco 3 3 0 0 7- 1 9
5. Brighton 3 2 1 0 5- 0 7
6. Brann Bergen 3 2 1 0 7- 3 7
7. FC Köbenhavn 3 2 1 0 7- 3 7
8. Universitatea Craiova 3 2 1 0 6- 2 7
9. Mjällby 3 2 1 0 5- 1 7
10. St. Truiden 3 2 1 0 4- 1 7
11. Ajax Amsterdam 3 2 0 1 9- 3 6
12. Trabzonspor 3 2 0 1 6- 3 6
13. Hajduk Split 3 2 0 1 3- 2 6
14. Freiburg 3 2 0 1 4- 5 6
15. Crvena zvezda 3 1 1 1 6- 6 4
16. Atalanta 3 1 1 1 4- 4 4
17. Braga 3 1 1 1 2- 3 4
18. Gent 3 1 1 1 1- 2 4
19. FC Riga 3 0 3 0 3- 3 3
20. Thun 3 1 0 2 3- 3 3
21. Borac Banja Luka 3 1 0 2 3- 4 3
22. Lincoln Red Imps 3 1 0 2 3- 6 3
23. Jablonec 3 0 2 1 3- 4 2
24. Aarhus 3 0 2 1 1- 2 2
25. Nordsjaelland 3 0 2 1 3- 5 2
26. Egnatia 3 0 2 1 2- 4 2
27. Kajrat Almati 3 0 2 1 3- 7 2
28. CSZKA Szófia 3 0 1 2 4- 6 1
29. Iberia Tbilisi 3 0 1 2 2- 5 1
30. Pafosz 3 0 1 2 3- 7 1
31. Getafe 3 0 1 2 3- 7 1
32. Hearts 3 0 1 2 2- 6 1
33. Kuopion PS 3 0 1 2 2- 6 1
34. Midtjylland 3 0 1 2 2- 8 1
35. Inter Escaldes 3 0 0 3 2- 7 0
36. Zalgiris Kaunas 3 0 0 3 1-11 0