Ennyi cáfolatot két hét alatt ritkán ad ki a Nemzeti Erõforrás Minisztériuma, mint mostanság az Origo által ismertetett idegennyelv-oktatási koncepció kapcsán. Emlékeztetnék arra, hogy a most „közoktatásilag” aranykornak tekintett (tehát a jövõ magyar iskoláját is az akkorihoz hasonlónak elképzelt) kádári idõkben az volt a közkeletû kabaréalapvicc, hogy semmit sem szabad elhinni, amíg azt nem cáfolják. Vagyis akkor igaz egy hír, ha cáfolják.
A koncepció ismertetése után nagyon sokan viccnek hitték a hírt.
A kabarétréfákból persze nem lehet messzemenõ következtetéseket levonni, de eszébe jut az embernek ez az axióma, ha két hét alatt ennyi cáfolatot olvas. Mit is cáfol az államtitkárság „az ügy fontossága miatt és az igazság érdekében”? Azt hogy nem rangsorolja a különbözõ nyelveket, nem készül az angol nyelv oktatásának háttérbeszorítására. Cáfolja azt is, hogy a nyelvi elõkészítõ osztályok megszüntetését tervezi. Határozottan kijelenti, hogy a nyelvvizsgák lehetséges átalakításáról (azaz, hogy lényegében egy szuper-nyelvvizsgaközpont lenne hivatott vizsgáztatni) szóló anyagnak a legcsekélyebb köze sincs a valósághoz.
Voltak azért baljós jelek. Már az elsõ nemzeti tanév kezdetén is belebonyolódott Tatabányán az államtitkár asszony egy érdekes mondatba, “itt élünk Kelet-Európa közepén egy nyelvi sokszínûségben (…), ebbõl kiszakadni egyoldalú angol orientációval vétek és bûn”. Augusztus közepén pedig éppen az fn.hu-n számolt be Bojár Gábor arról a találkozóról, amit Hoffmann Rózsa hívott össze a gazdasági élet néhány szereplõjével, hogy felmérje a vállalatok igényeit az oktatással kapcsoltban. E találkozó, noha nagyon érdekes lenne megtudni, mi történt ott, majdhogynem feledésbe merült. Bojár is inkább arról ír, hogy az államtitkár az idegen nyelvek fontosságával egyetértett ugyan, de ezen belül az angol nyelv különlegesen kiemelt szerepével azonban nem. (Megjegyzendõ, hogy a szerzõ egy viccel indítja a Pénz beszél, de angolul címû írását.)
És jöttek a cikkek, és a Nefmi-cáfolatok. Nehéz dolga van az embernek kiigazodni az államtitkárság különbözõ koncepciói között, mert soha nem adják ki azokat megvitatni, de ugyanakkor mindig kiszivárognak valahogy a minisztériumból. Igen ám, de a kiszivárgott anyagot is csak az látja, akihez landolt. A Nefmi általában tagadja elõször a létezését is az inkriminált dokumentumnak, majd a következõ fázisban laza vitaanyagnak nevezi, késõbb jön a „rengeteg nagynevû szakértõ dolgozott rajta, de még nem végleges változat”-kommentár.
Szerkesztõségünk is azon szerencsések közé tartozik, ahol landolt egy július 6-i változat „A magyarországi idegennyelv-oktatás fejlesztésének koncepciója az általános iskolától a diplomáig” címû dokumentumból. Ebben nagyjából azt olvashatjuk, amit korábban az internetes lapon. Szeretnék megerõsíteni a nyelvoktatást, ezért megemelnék a nyelvórák számát 4-7. osztályig heti 3-4-re, és már 7. osztálytól bejönne egy második nyelv 3 órában. Középiskolában szintén két nyelv lenne kötelezõ, az elit gimnáziumokban három (de ellentétben a szamizdatként futó közoktatási koncepcióval, itt nem kötelezõ módon, csak ha az iskola meg tudja teremteni a feltételeket). Szakiskolában a lecsökkentett közismereti órák terhére heti három nyelvórát javasol a koncepció. (Mellékszál: ha ehhez hozzávesszük a mindennapos testnevelést, akkor az jön ki, hogy heti négy órája lesz a szakiskolásnak a matekra, magyarra, földrajzra, törire és a többi tananyagra.)
És itt jön az egyik fontos kérdés: melyik legyen az elsõ idegen nyelv? A dokumentum leszögezi, hogy az angol szerepe a nemzetközi érintkezésben vitathatatlan, de aztán hozzáteszi, „Magyarország földrajzi helyzetét, történelmi hagyományait és nemzetközi kapcsolatait figyelembe véve” nem angolul kell elõször megtanulni. Ehhez érvként jön még az is, hogy egyes svájci kantonokban ellenzik, hogy az angol legyen az elsõ idegen nyelv. Továbbá vannak didaktikai magyarázatok arra, hogy könnyebb egy pontosabban strukturált nyelv elsajátítása után megtanulni az angolt, mint fordítva. Van egy ilyen mondat is: „Az angol tanulás kezdeti gyors, látványos sikerei azt a tévképzetet kelthetik a tanulókban, hogy idegen nyelvet ilyen egyszerû tanulni.” Ez a mondat egy pedagógiai vizsgán a tanulói motiváció nem megfelelõ ismerete miatt gyors elhasalást eredményezne. Legalábbis egy modern pedagógiát tanító egyetemen.
De ez mindegy is. Magyarországon nem az a probléma, hogy a sok nyelv közül melyikkel kezdjük a tanulást, mint például a többnyelvû Svájcban. Mi alig beszélünk az anyanyelvünkön túl második nyelvet. Sem angolt, sem neolatin nyelvet, sem hottentottát. A koncepció szerint 2000-ben 15 százalékunk mondta magáról, hogy beszélünk legalább egy idegen nyelvet.
Van itt egy másik probléma is. Lehet álmodozni arról, hogy mindenki franciát meg latint fog tanulni, de a dokumentum szerint jelenleg a mintegy 6 ezer általános iskolában összesen 2 latintanár, 6 spanyoltanár, 19 olasztanár és 46 franciatanár van fõállásban. Ezzel szemben 4690 angoltanár. (Reméljük, nem kell az angoltanárokat gyorsan átképezni latintanárokká, mint ahogy az orosztanárokat képeztük át 20 éve angolossá.)
A koncepció megszüntetné a két tannyelvû általános iskolákat, legalábbis elvenné tõlük a kiegészítõ normatívát, amit átcsoportosítana a többi iskola megemelt nyelvi óráinak finanszírozására. A két tannyelvû középiskola – szigorúbb ellenõrzéssel – maradhatna.
A nyelvi elõkészítõ évfolyamok (NYEK) nem váltották be a hozzá fûzött reményeket, tehát meg kell õket szüntetni – olvasható a tervezetben. Tehát ezennel cáfoljuk a cáfolatot. A leírt adatokból tényleg az látszik, hogy nem volt túl hatékony a NYEK, de így is a normál gimnazistáknál háromszor többen tettek emelt szintû nyelvi érettségit a NYEK-es gimnazisták, a szakközépiskoláknál a szorzó 15. Tehát lehet, hogy nincs minden rendben a NYEK-kel, de inkább megerõsíteni kéne azt, mint megszüntetni.
Ami a felsõoktatást illeti, ott valóban bemeneteli követelményként írnák elõ a középfokú nyelvvizsgát, az egyetemeken pedig a szaknyelvre koncentrálnának heti négy órában. Eltörölnék azt az intézkedést, hogy csak a nyelvvizsgapapír felmutatása után kapja meg a hallgató a diplomáját, ehelyett szaknyelvi záróvizsga lenne a feltétele az egyetemi oklevél megszerzésének.
A koncepció nem bántaná viszont a nyelvvizsgarendszert, csak némileg szigorítaná annak minõség-ellenõrzését. Tehát itt nem cáfoljuk a cáfolatot, azaz cáfoljuk a megjelent híreket.
Szeretjük az angol humort, de az angollal ma nem érdemes és nem is lehet sem humorizálni, sem annak szerepét vitatni az életben való sikeres helytállásban. Tudjon sok idegen nyelvet minél több diák, ez kívánatos cél. De nem az angol rovására. S ha csak egyet tud, az legyen az angol.
