Belföld

Hoffmannék is tudják, rossz a koncepciójuk

A felsõoktatás kapacitásának csökkentése a munkanélküliség növekedését és a fiatalok további elvándorlását eredményezheti – olvasható a hamarosan kormány elé kerülõ - a kapacitás csökkentésérõl szóló - felsõoktatási koncepció bevezetõjében. Kérdés: tényleg ez a kormány célja?

Úgy tûnik, a kormánynak nem az a fontos, hogy a nagy állami rendszerek átalakítása értelmesen, gazdaságosan, átgondoltan valósuljon meg, egy a lényeg: a gyorsaság. Ha egyszer a Széll Kálmán Terv kimondta, hogy szeptemberben lesz törvény, akkor, – akármilyen is az, – lesz. Ezt a hozzáállást mutatja, hogy szerdán a közoktatási koncepciót csont nélkül fogadta el a kabinet.

Félõ, hogy ez a sors vár a felsõoktatási törvény koncepciójára is. Pedig maga a – szerkesztõségünk birtokába jutott – dokumentum is felhívja arra a figyelmet, hogy az államilag támogatott férõhelyek drasztikus visszavágása óriási társadalmi veszélyeket rejt. A tervezet szerint bár minõségi javulás várható az intézkedés miatt, nõni fog a munkanélküliség és a fiatalok elvándorlása. Hihetetlen, hogy ezt feketén-fehéren leírják, majd hosszasan értekeznek arról, hogy hogyan lehet mindezt elérni.

Ahogy az már ismert, a 2011-es 53 400 fõrõl három év alatt majdnem a felére, 30 ezerre kívánja csökkenteni a kormány az államilag finanszírozott hallgatók számát. Korábban ezt úgy indokolta Hoffmann Rózsa, hogy az egyetem nem a középszernek való, s hozzátette, mindenki tanulhat, aki akar a fizetõs képzésekben. Azt nem hangsúlyozta, hogy természetesen ez csak azokra vonatkozik, akik meg tudják fizetni a költségtérítés megemelt összegét.

Minõség- vagy átlagnövelés?

Ami a felsõoktatás minõségének emelését jelenti, az is erõs csúsztatás. A mostani 53 400 hallgató között is ott van az a 30 ezer, aki e logika szerint a „minõséget jelenti”, s jól megfér a maradék 23 400 ettõl a szinttõl egy kicsit lemaradó többiekkel. Ha ez utóbbiaktól megválik a felsõoktatás, akkor csak a belépõk átlageredménye nõ meg, de ugyanúgy 30 ezer „minõségi hallgató” lesz az egyetemek falain belül. Nem több. A felsõoktatás minõségét az erõsítené, ha a bekerült hallgatók mindegyikébõl a legjobb teljesítményt hozná ki a felsõoktatás.

A keretszámok szûkítése már csak azért is érdekes, mert – s ez szintén kiolvasható a koncepcióból – az Európa 2020 Stratégia azt irányozza elõ, hogy a felsõfokú végzettséggel rendelkezõk aránya a kontinensen 40 százalék legyen a 30-34 évesek körében. Ezt a magyar kormány ugyan nem vállalta, de azt igen, hogy a jelenlegi 23,9 százalékról 30,3 százalékra emeli ezt az arányszámot. Ha pusztán pénzügyi megfontolásból szûkítik a felsõoktatásba kerülés lehetõségét, ezt a szerény vállalást sem fogjuk teljesíteni. Pedig például Lengyelország, amely 2000-ben még jóval utánunk volt e tekintetben, 2009-re elérte a 32,3-as uniós átlagot.

Fotó: Kummer János / fn.hu

Fotó: Kummer János / fn.hu

Csak a beszédekben jó befektetés

Hogy a koncepció mennyire a nemzetközi trendekkel ellentétes irányba mutat, az épp a dokumentum mellékleteibõl derül ki. Minden adat arra mutat, hogy a magasabb képzettségi szint a várható magasabb adóbevételeken, a foglalkoztatás növekvõ valószínûségén, illetve a fizetendõ alacsonyabb szociális juttatásokon keresztül társadalmi megtérüléssel jár. Magyarországon kifejezetten nagy a társadalmi (és egyéni) megtérülése az egyetemi képzésre fordított forrásoknak. Akkor miért is akarunk lemondani e jó befektetésrõl?

Lehet, hogy a gazdasági tárcánál nem olvasnak ilyen statisztikákat, miközben a Széll-tervet írják, de az oktatási vezetésnek fontos dolga lenne meggyõzni õket, hogy az oktatásra fordított pénz nem kidobott pénz, hanem – ahogy azt az évnyitókon oly szép szavakkal tudják lefesteni a miniszter és államtitkár urak és hölgyek – a jövõbe vetett legjobb befektetés.

Kevés a pénz? Vonjunk el még belõle

A mellékletben azt is olvashatjuk továbbá, hogy a „magasabb átlagos képzettségi szintû társadalom tagjai pszichésen, szociálisan és közvetve biológiailag is egészségesebbek, ami a morális haszon mellett jelentõs gazdasági hasznot is hoz az államnak”. A képzettség és a munkaerõpiacon való sikeres beválásról is idéz egy OECD-kutatást a koncepció, s ezzel ellentmond annak a közkeletû – és a gazdasági, valamint a humántárca által is tényként kezelt tévhitnek –, hogy ontja magából a rendszer a diplomás munkanélkülieket.

Az is érdekes, és a dokumentumnak alapvetõen mond ellent, hogy az OECD-országok a GDP 6,2 százalékát fordítják az oktatásra, míg Magyarország csak az 5 százalékát. Ráadásul ez az arány – ellentétben a nemzetközi trendekkel – nálunk 1995-tõl 2007-ig folyamatosan csökkent. Különösen kedvezõtlen a felsõoktatási ráfordítás aránya: ez az OECD-átlag mindössze fele.

A „megoldás”, hogy még több pénzt vonna el a kormány a felsõoktatásból. Olyan, mintha nemcsak a gazdasági minisztérium hivatalnokai, hanem a koncepciót írók sem olvasták volna el a mellékletekben szereplõ adatokat. 2014-ig 36 milliárdot vonnának ki a felsõoktatásból.

Középosztály erõsítése annak szûkítésével

Ráadásul megváltozik a felsõoktatási intézmények finanszírozási struktúrája oly módon, hogy a meghatározó rész (70 százalék) az úgynevezett fenntartói normatíva lesz, ami az intézményeknek fix bevételt jelent majd, függetlenül a hallgatóik számától. Az intézmények ezentúl fittyet hányhatnak az elhelyezkedési és fizetési kilátásokra is reagáló hallgatói döntésekre. Mint korábban a Népszabadságban Radó Péter oktatáskutató kifejtette: „A hallgatók pontosan tudják, mit akarnak tanulni és mit nem. Ha az állam határozza meg a keretszámokat a különbözõ szakokon, akkor azzal nem szolgálja ki a munkaerõ-piaci érdekeket, legfeljebb csak a politikai hatalom által preferált munkaadói csoportokat.”

A koncepció legfrissebb – még el nem fogadott – változatát részleteiben itt nem vázolnám, azt nagyjából az említett cikk már megtette, csak arra utalnék, hogy a tervezet szerint az úgynevezett Nemzeti Felsõoktatási Rendszer (NFR) legfõbb célja, a nemzeti középosztály megteremtése. Nagy kérdés, hogy ezt hogyan érik el, ha épp az ennek gerincét adó diplomások körét szûkítik drasztikusan.

Néhány nap múlva a kormány elé kerül a koncepció, ott nagy valószínûséggel átmegy (hiszen ez van a Széll Kálmán Terv nevû I. Orbán-csomagban), majd lesz valamilyen – valós vagy kevésbé valós – egyeztetés, végül a parlament kétharmaddal elfogadja.

És akkor – idézem újra a koncepciót – „a munkanélküliség növekedését és a fiatalok további elvándorlását” prognosztizálhatjuk.

Megmondták elõre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik