Vigye el ezt a függönyt négyezerért! Akkor háromért! Naaa, odaadom kétezerért – alkudozott magában az öregasszony, hiába ráztam a fejemet, hogy nincs szükségem függönyre. Csakhogy elkövettem azt a hibát, hogy a felém nyújtott – vagy inkább dobott – holmiért kinyújtottam a kezem. Mit érdekelte a nőt, hogy csak azért fogtam meg a függönyt, mert nem akartam, hogy leessen a sárba. Számára az üzlet ezzel megköttetett.
A magát székelyudvarhelyinek mondó, fejkendős asszony nagyon intenzíven hajtogatta, gyömöszölte a hónom alá a virágmintás portéka lelógó csücskeit. Tudok visszaadni – reagált az utolsó bátortalan kísérletemre, így aztán még ki se szálltam a KGST-piac előtt a kocsiból, máris volt egy nem tudom, milyen széles, nem tudom, milyen magas nylonfüggönyöm kétezerért. Valahová csak jó lesz…
– Van párja is! – kiáltott még utánam az öregasszony, de már maga sem gondolta komolyan, hogy arra is igényt tartok.
Cigit?
A nyíregyházi KGST-piac akkor kezdett fellendülni, amikor az igazi, a szocialista országok közötti éppen bedőlt. A rendszerváltás körüli időszakban a szabolcsi megyeszékhelyen szlovákok, lengyelek, ukránok, kárpátaljai magyarok, székelyek és románok “egy gyékényen” árulták, amijük volt. Pólót, piperét, szappant, szerszámot, zárat, lakatot, falvédőt, csergét, baltát, csaptelepet, asztalt, széket, szekrényt, faliórát, cigit, vodkát, konyakot és benzint – mindent, amit át tudtak hozni vagy csempészni a határon.
A Tokaji út mentén elterülő vásártérről ma is azt tartják, hogy az ország legnagyobb “KGST”-piaca. Három határ (szlovák, ukrán, román) közelségének köszönhetően továbbra is főként a volt szocialista országokból érkezik az áru, és nagyjából ugyanaz a választék is. Sok helyi és környékbeli – jobbára kényszervállalkozó -, aki korábbi munkahelyét elveszítve, a szabad ég alatti árusítástól remél megélhetést. És persze rengeteg a kínai – ők már tetőt is emeltek a fejük fölé.
Ünnepek előtt megélénkül a forgalom, a szerényebb keresetűek itt igyekeznek megvásárolni az ajándékokat a karácsonyfa alá. Sőt, még a fát is – széles a választék műfenyőből is 6-12 ezerért. November derekán azonban még csak nézelődnek, számolgatnak a potenciális vevők.
– Cigit? – szólít meg egy mellettem elsétáló nő.
– Mennyi? – kérdem.
– Egy karton négyezeröt. Milyet kér? Szofi, Multi, Marlboro?
– Nem dohányzom.
– Akkor minek kérdezte!? – sistergi a nő némi ingerültséggel a hangjában.
– Csak tudni szerettem volna, mennyit takarítok meg azzal, hogy nem cigizek – felelem. Odébb, egy másik nő már egy ezressel többet kér. Ez is csempészcigi, legálisan csak két dobozzal lehet áthozni a határon.
S bár az ellenőrzés szigorú, azért még mindig virágzik a csempészet. Persze könnyen járhat úgy is a gyanútlan vevő, hogy a gyárinak tűnő csomagolás méretre vágott kartonlapokat rejt. Mások vodkát kínálnak, egy üveg 700 forint. Originál csomagolás – esküdöznek.
Vadászgörényt vegyenek!
Vadászgörény hétezerért (komoly vevőnek hatért, és engem annak néznek; higgyem el, megfogja ez a patkányt is), 8 hetes pulikölykök ötért, törzskönyv nélkül. Német juhász keverék kiskutyák ezerért. Egy fiatal házaspár eredetileg ingyen adta volna a kicsiket, de a buszon jegyet kellett váltani a kiskutyáknak is, hát beárazták őket, legalább az útiköltség térüljön meg.
Egy férfitől az oroszlánfejű nyulakról tudok meg sokat, és megpróbál arról is meggyőzni, hogy vannak olyan jó házőrzők, mint a libák. Csak nekem ezerötért ideadja, amelyiket akarom a háromból.
Alkudni lehet
A magyar kereskedők főképp felsőruházatot árulnak, hazai gyártóktól, számlával. Női szoknyát, kosztümöt, blúzt, kabátot. De kapható valódi bőr bakancs ötezerért, férfi szövet télikabát 10-15 ezer forintért.
Meg trendi terepmintás nadrágok, dzsekik, bőrszíjak. Táskák, hátizsákok 2-3 ezerért, gurulós bőröndök különböző méretben. Van, aki hétfő kivételével minden nap itt árul, mások csak szombaton és vasárnap. Egy asszony például, aki szakmája szerint varrónő, hétköznap varrja meg azokat a kabátokat, amelyeket hétvégén piacra dob. Hogy lehet-e alkudni? Egy 10 ezer forintos télikabát árából mit lehet még engedni? – kérdez vissza. Egyre nehezebb a megélhetés. Korábban volt egy kis tartalékuk, de felélték, ott tartanak, hogy nem tudják lecserélni a kocsit, ami pedig munkaeszközük. A kérdésre, akkor miért csinálja, ha nem éri meg, így felel: mert nincs más, nincs munkahely.
Özvegy, egyedül nevelte fel a két gyerekét, taníttatta őket, diplomát szereztek – s most már a diplomás veje is itt árul vele a piacon.
Mások is panaszkodnak, a forgalom alig negyede a tavalyinak. Elszívják a vevőt a kínaiak, meg akik Romániából jönnek. Lepakolnak a földre, onnan árulnak. Az ő áraikkal nem lehet versenyre kelni. A 2000. volt a legjobb év. Azóta folyamatosan csökken a forgalom. Korábban meg lehetett élni ebből, de ma már nem.
Az állványzatról lelógó cicanadrágok (a véknyabb 600, a vastagabb 1300) és jégeralsók (1250) közötti résen próbálok szóba elegyedni az eladóval. “Az embereknek nincs pénzük vásárolni. A román cigányok ötvenforintos haszonnal dolgoznak, nekik ennyiért is megéri – magyarázza. Mi viszont négy asztalért 2400 forintot fizetünk.” A férfi már mondaná, hol kötik a férfiak, nők számára egyaránt praktikus, meleg holmit, a felesége azonban – hogy leállítsa – akkorát rúg a sípcsontjába, hogy felszisszen.
Nem nyilatkozunk! – jelenti ki az asszony, és megtartja a cicanadrágos-jégeralsós üzleti titkot magának.
Nem baj, haladunk tovább. Tévéreklámból ismert melltartót árul egy idősebb házaspár. Mikroszálas, merevítők nélkülit. Nincsenek kapcsok, hurkok, kínos hurkák – ah (bra), és itt csak 600 forint. Kapható fehérben, feketében és bézs színben. Nagyon viszik. Aki hármat vesz, még a harmadát sem fizeti a csomagküldős árnak.
Egy kiló román pamutzoknit adnak egy ezresért (párja így is, úgy is 100 forint, de így jobban megy), és szintén ezer forint, és nagyon finom a lédig ukrán csoki (kánféti). Egy nő 12 ezerért mindjárt két garnitúra gyapjú ágyneműt akar rám sózni, de tud engedni is az árból.
Díszes ruhák között Németh Gabriella a paszománykészítés rejtelmeibe avat be. Aranyszínű lapos zsinórt kerít, és hurkol. Perec-, bencés-, mentemintát csavar, fűz, hajtogat. A gránátalmás és a “Dorottya” mintát már ő találta ki, szakmájában az alkotói szabadság ezt megengedi. A paszománnyal díszített ruhákra általában pitykét varr gombnak. Ebből is van sokféle: fél- és teljes pityke, kisvirágos fél, kisvirágos egész pityke. Ezüstből darabja 6500 forint.
Paszománydíszítéssel készülnek menyecskeruhák, vőlegényöltönyök, de hordják őket színházba, templomba. Hétköznapi viseletnek ajánlott a paszománnyal díszített farmering.
“Szok ócó”
A kínai soron azért érezhetően nagyobb a forgalom. Divatos kötött pulóverből egy 2200 forint, sok 1300. Mindennek két ára van. A sok ötnél kezdődik. Vehetnék sok posztópapucsot 400-ért, tangabugyit, zoknit 100-ért, csizmát 2000-ért. Füzetet veszek elő, ennyi árat képtelen vagyok fejben megjegyezni.
Az áruhalmok között vasalást nem igénylő terítőkre bukkanok egy 600 – sok: 400. Gyors fejszámolás – idén a család minden nőtagja abroszt kap karácsonyra. Már csak a méretet kell kiválasztani…
– Neked tíz – szólal meg mögöttem egy kínai nő, valószínűleg a tulajdonos. Az előbb feltűnhetett neki a papír és a toll a kezemben, ami gyanússá tett. Legszebb mosolyommal próbálom szelídíteni, “de ki van írva, hogy 5…”.
– Neked tíz! – villan a kínai nő szeme, jelezve, jobban teszem, ha sürgősen pucolok onnan.
Egy ukrán nőnél aztán 150 forintért veszek egy hámozó kést. Vékony pengéjű, jó lesz krumplit pucolni. Ha kimegy az éle, majd kidobom, na bumm. Meg még hozzá egy kiló kristálycukor 250, 60 deka méz 400 forint, egy tubus márkás fogkrém – cirill betűs használati utasítással 250. A nő töri a magyart, hát oroszra váltunk. Elmondja: civilben könyvtáros, csak hétvégén árul, ez egy kis fizetéskiegészítés. Egy ismerősének van kocsija, hárman összefognak, kifizetik neki a benzint, a fáradozást, és reggel jönnek, este mennek.
Pár méterrel odébb terítve a talaj korondi kerámiával. Az igazi töltött káposzta a mázasokban készül – mutat a nagyság szerint sorakozó, fedeles edényekre a korondi asszony. A 3 literes 2500, a 12 literes 4500 forint. Otthon megpakolják az utánfutót, aztán 3-4 napot itt töltenek. A kocsiban alszanak. Bejárják a környező piacokat is, aztán, ha fogytán az áru, hazamennek, és felpakolnak: virágtartó kaspókat, eperfából faragott kínálókat és tányérokat, zománcos, román edényeket.
Kell kozmódi?
Már kifelé menet csapódik mellém egy román cigányasszony:
– “Vegyél kozmódit!”
– Az meg mi?
– Hát, ami a tévében 20 ezer – mondja a nő, és mutatja a gerincbántalmakkal küzdők számára kifejlesztett csodaeszközt, amitől még Linda is többet biciklizik, mióta használja.
Nem nyúlok érte, nem érintem a dobozt, némán haladok tovább. A nő tovább alkudozik. Már 8 ezernél tart, s mert annyiért sem kell, megáll, és dühösen szórja utánam az átkot.
Rögtön itt a busz, a kosmodisket még el akarta sózni hazaindulás előtt.
