Belföld

Martonyi nem hallgatta Orbán beszédét

A külügyminiszter szerint egy egységesebb Európa létrehozása magyar érdek. Szerinte Orbán Viktor nem arra gondolt, hogy Magyarország az EU gyarmata lenne.

Martonyi János a Közép-Európai Egyetemen (CEU) tartott előadásában kifejtette, jelenleg nagyon nehéz bármit is előre jelezni, pláne a gazdasági folyamatokat. Véleménye szerint azonban az Európai Unió most fontosabb szereplővé vált, mint amilyen két vagy három éve volt. A külügyminiszter szerint az EU válaszúthoz érkezett, a – mint fogalmazott – „millió dolláros kérdés” az, hogy a differenciált integrációt, a többsebességes Európát, vagy az eddiginél is mélyebb együttműködést választja-e.

Martonyi János szerint egyszerű a válasz arra a kérdésre, hogy mi a magyar érdek az unióval kapcsolatban: egy még egységesebb, integráltabb és erősebb Európába létrehozása.

A külügyminiszter egy, a miniszterelnök március 15-i beszédével kapcsolatos újságírói kérdésre azt mondta, nem hallotta élőben a beszédet, de szerinte Orbán Viktor biztos nem arra gondolt, hogy Magyarország az EU gyarmata lenne, ám azt tanácsolta, erről magát a kormányfőt kell megkérdezni. Martonyi János szerint félreértették a beszédet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik