Gyerekek és nők előre! – hangzik a katasztrófafilmek elmaradhatatlan mondata. Az állatvilágban nem találunk hasonló előzékenységet, nagyon kevés kivételtől eltekintve köreikben ismeretlen az empátia. A bajban nincs barát és nincs család, a fusson, ki merre lát “elve” érvényesül. Ha egy állat hajlandó életveszélyt vállalni egy másikért, akkor az kölyke védelmében teszi, a túlélés után a gének továbbörökítése a második legerősebb törvény.
Nem így a hangyák. Az egyenként élő robotként működő rovarok vész esetén kiválóan együttműködnek, szervezett “szuperorganizmusként” viselkednek. A szervező elv pedig a páni kapkodás helyett a hatékonyság, akárcsak az emberi társadalomban. A veszély esetükben az áradás. A talajlakó állatok ilyenkor halálos csapdába kerülnek, a többség számára nincs menekvés.
Szervezett mentés
A hangyák azonban összekapaszkodva a vízen lebegő tutajt alkotnak saját testükből, ezen imbolyogva menekül a királynő víztől megkímélt területre. Ő a boly motorja, a dolgozók egymást követő generációjának motorja, nélküle az egész népség halálra van ítélve. Logikus, hogy a királynő és a peték védelme első számú feladat. A józan ész szerint tehát a dolgozók alul nyelik a vizet, míg a vezér és az utódok a legbiztonságosabb felső régiókban foglalnak helyet.
A kis rovarokat viszont nem érdekli az emberi logika, inkább hatékonyak. A Lausanne-i Egyetem biológusai ennek az élő tutajnak a szerkezetét, alakját és társadalmi struktúráját elemezték. Jessica Purcell és kollégái hangyákat gyűjtöttek be egy svájci ártérről és laboratóriumi körülmények közt vizsgálták, hogy a különböző összetételű – munkásokat, királynőket és fejlődő lárvákat, bábokat felsorakoztató – populációk miként reagálnak az árvízre – írja a National Geographic.
A leghatékonyabb megoldás
Az eredmény őket is meglepte. A dolgozók a fészek legsebezhetőbb és legértékesebb tagját, a királynőt helyezték a tutaj közepére, legalulra viszont a boly második legnagyobb értékét, a lárvákat és bábokat, még a dolgozók is rajtuk utaztak. Igencsak furcsa, miután a kolónia leginkább elmerülő tagja viselik a legnagyobb kockázatot. Csakhogy a lárvák remekül ellenállnak a víznek, meg sem kottyan nekik a búvárkodás. A dolgozóknak pedig regenerálódó képességük legendás, így ők “vállalják” a második vonalat.
A további kísérletekből kiderült, hogy a lárvák és bábok a hangyatársadalom leginkább úszóképes tagjai és a tutajozás nem csökkenti a túlélési esélyeiket, vagyis ez a felállás a leghatékonyabb megoldás a kolónia számára. Magyarul ezzel a módszerrel minimalizálják a sérüléseket és a pusztulást.