A Hősök Tere Alapítvány mély megrendüléssel tudatta, hogy október 14-én elhunyt Philip Zimbardo, a világ egyik legelismertebb szociálpszichológusa, a Stanford Egyetem emeritus kutatója. Munkássága, különösen a híres stanfordi börtönkísérlet, és a bámészkodó hatással kapcsolatos kutatási eredményei meghatározóak a pszichológia, a szociálpszichológia történetében és a társadalomban is világszerte.
A stanfordi börtönkísérlet után Zimbardo professzor fő kutatási területe az emberi agresszió maradt. A szituáció hatalmát, azt vizsgálta, mennyire befolyásolja az emberek viselkedését az, ha sokan vannak egy adott helyzetben. 2003-ban az iraki háború kapcsán a világsajtót bejárta az az abu ghraib-i börtönben készült fotósorozat, amely dokumentálta, hogyan kegyetlenkednek a katonák a fogvatartottakkal. A helyzet nagyban hasonlított a stanfordi börtönkísérletre. Philip Zimbardo akkor kezdte azt vizsgálni, hogyan lehet az átlalában közönyös, hétköznapi emberekből a jobbik énjüket kihozni, hétköznapi hősökké válni, és hogy a mindennapi hősiesség hogyan tanulható és gyakorolható.
Ez a gondolat és az elmúlt több évtized szociálpszichológiai kutatási eredményei vezették a Heroic Imagination Project megalapításához, amelynek célja az emberek ösztönzése, képzése arra, hogy merjenek, tudjanak kritikusan gondolkozni, kiállni másokért, cselekedjenek hősként a mindennapi életben és ne maradjnak bámészkodók a nehéz szituációkban.
Magyarország különösen fontos szerepet játszott Zimbardo professzor életében. 2014-ben Orosz Györgyivel és Halácsy Péterrel megalapította a Hősök Tere Kezdeményezést (immár Hősök Tere Alapítvány), amelynek célja, hogy tegyen a társadalmi közöny ellen,bátorítson, tudatosságot és tudást adjon ahhoz, hogy az emberek merjenek kiállni és tenni másokért a hétköznapokban. Zimbardo professzor úgy vélte, mindenkiben ott rejlik a hős, és az empátia, a felelősségvállalás és a tudatos cselekvés képes pozitív változásokat elérni a világban. E gondolatok mentén inspirálta a magyar fiatalokat, tanárokat és közösségeket arra, hogy ők is váljanak hétköznapi hősökké.
2013 októbere és 2020 között Zimbardo professzor évente többször járt Magyarországon, rendszeresen tartott előadásokat, erősítette azt az üzenetet, hogy az egyéni tetteknek hatalmas erejük van, némi tudatossággal mindenki képes arra, hogy pozitív változást érjen el a környezetében. A Hősök Tere Alapítvány azt írja, Philip Zimbardo professzor távozásával a világ egy kiváló tudóst veszített el, aki életművével nemcsak a pszichológiát, hanem az egész társadalmat gazdagította.
„Az vagy, amit teszel, tehát tedd azt, ami helyes”
Lapunknak többször is adott interjút. Hét éve Philip Zimbardo arról beszélt, hogy Budapest Európa legjobb városa, nagyon szereti a magyarokat, mégis megváltoztatná a gondolkodásmódjukat, mert amikor először járt itt és a gonoszsággról meg a hősiességről beszélt, sokan mondták: „igazán jók ezek az ötletek, de itt biztosan nem működnek majd”, és amikor rákérdezett, miért, azt mondták, azért, mert a magyarok cinikusak és pesszimisták.
Ő viszont nem katonai hősökről beszélt, nem politikai, vallási hősökről, hanem gyerekekről, hétköznapi emberekről, akik hősök, mert jó és kedves dolgokat tesznek.
Átlagemberekről, akik szeretnék a kezükbe venni az életüket, jobbá tenni a családjuk, az iskolájuk, a közösségük életét, és együtt dolgozva jobbá tenni Magyarországot. (…) Az együttérzés a legmagasabb rendű egyéni erény, a heroizmus pedig a legmagasabb rendű polgári erény.
Zimbardo professzor lényegesnek nevezte, hogy az emberek megtanuljanak kritikusan gondolkodni, úgy vélte: a férfiak hanyatlásának, a nők felemelkedésének korát éljük.
A nők keményebben dolgoznak, mint valaha, az iskolában jobban szerepelnek a férfiaknál, jobban szerepelnek, mint a nők valaha szerepeltek. A nők hálózatokban, közösségekben dolgoznak, segítik egymást, megosztanak. A férfiak mindig is izoláltabbak, magányosabbak voltak. (…) Emellett a nők egyre többen fókuszálnak a szakmai sikerre, nem akarnak csupán anyák, feleségek lenni, ehhez pedig egyetemre, mesterszakra, üzleti iskolába kell menniük, meg kell tanulniuk bizonyos készségeket, kapcsolatokat kell építeniük. És meg is teszik mindezt a karrierjükért, míg a férfiak jellemzően nem teszik meg. (…) A nőknek ma nagy kérdés, hogy hol vannak a jó férfiak, a választ pedig senki sem tudja. Ez az igazság.
Néhány éve kiderült, Orbán Viktorral is találkozott. Zimbardo szerint a kormányfőt főleg az érdekelte, miként lehet motiválni azokat a fiatal férfiakat, akik úgy érzik, hátrahagyta őket a társadalom. A kormány politikájával nem értett egyet, a legngyobb veszélynek a populizmus előretörését tartotta, amire Amerika mellett Magyarországot hozta példaként.
A gonosz és a jó harcáról azt mondta: nagyon izgalmas a csata, nagyon nagy a tét, mert a legtöbb gonoszságnak a hatalomhoz van köze, az emberek több hatalmat akarnak, hatalmat akarnak mások felett.
Ma a demokráciát mindenütt olyan emberek – megint csak, főként férfiak – fenyegetik, akik több hatalmat akarnak. És ehhez azt az utat választják, hogy elérik, hogy az emberek félni kezdjenek egy ellenségtől. (…) Aztán ha már félnek az emberek, azt mondják, »adjatok nekem hatalmat, és majd én segítek«.
Zimbardo professzor azt vallotta: a kollektív gonoszság ellen intézményesített hősiességre, arra van szükség, hogy
elhitessük az emberekkel, hogy mi tudunk változtatni, ahelyett, hogy én tudok változtatni. Mert hogyan döntenek meg emberek diktatúrákat? Amikor, ha felemeled a hangod, veszélybe kerül a munkahelyed, börtönbe kerülhetsz, és így tovább. Úgy, hogy az egyének egy nagy mozgalomhoz csatlakoznak, és együttes erővel állnak ellen.
Arra bátorított mindenkit, ossza meg a gondolatait másokkal, fogjon össze azokkal, akik hasonlóan gondolkodnak, hozzanak létre társadalmi mozgalmakat, mert ez hozhat változást.
