Tudomány zöldövezet

Kismamák tanították szoptatni a veszélyeztetett orángutánt

Anup Shah / Getty Images
Anup Shah / Getty Images

Kismamák tanítottak szoptatni egy majmot Írországban – számolt be róla a CBS News. Mujur, a súlyosan veszélyeztetett borneói orángután már két kicsinyét vesztette el, mivel nem gondoskodott megfelelően róluk, ezért harmadik vemhessége alatt oktatást szerveztek neki.

A dublini állatkert dolgozói kölykeiket tápláló orángutánokról mutattak neki felvételeket, sőt önkénteseket is felkértek, hogy élőben is bemutatót tartsanak. A projekt keretein belül összesen 30 kismama szoptatta csecsemőjét az emberszabású szeme láttára, hónapokon keresztül.

A gondozók elmondása szerint Mujur az első perctől kezdve óriási érdeklődéssel figyelte a szoptató anyákat, és hamar el is kezdte utánozni mozdulataikat.

Az oktatással azonban nem értek el teljes sikert: a szülés után Mujur ugyan igyekezett gondoskodni fiáról, de nem tudta megfelelő pozícióba helyezni az etetéshez. Normális körülmények között az állatkert munkatársai ilyen helyzetekben nem avatkoznának közbe, azonban mivel a borneói orángután egy kihalás szélén álló faj, a kölyköt elvették anyjától és üvegből kezdték táplálni.

A borneói orángutánok egyedszáma vészesen csökken: 1973-ban még közel 300 ezer példány élt a világon, a becslések szerint 2025-re viszont már csak 47 ezer fog maradni. Pusztulásukért élőhelyeik elvesztése, illegális vadászatuk, erdőtüzek és a klímaváltozás felelősek.

Kapcsolódó
Elképesztő ütemben mészárolják a borneói orangutánokat
Bár a faj meglepően jól alkalmazkodik a változó környezethez, a vadászok ellen nem tud mit tenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik