Belföld

A fideszesek negyede szerint távoznia kellene Sulyok Tamásnak

MTI/Illyés Tibor
MTI/Illyés Tibor

A szavazók 11 százalékának pártválasztását befolyásolják a hónapokkal ezelőtti kegyelmi botrány hullámai, illetve a mostani államfő, Sulyok Tamás körüli ügyek – a többi között ez derül ki a Publicus Intézet Népszava számára készített kutatásából. A kérdés úgy szólt, hogy „a júniusi önkormányzati választásokon máshogy fog-e szavazni, mint ahogy akkor szavazott volna, ha nem lettek volna ezek a botrányok”. Erre 11 százalék felelt igennel. A legnagyobb arányban Magyar Péter hívei (22 százalék) válaszoltak erre a kérdésre igennel.

A kutatásból kiderül még, hogy:

  • Az emberek 60 százaléka szerint nem maradhat tovább államfő Sulyok Tamás, valótlan állításai és a földügyekben felmerült, vitatott szerepe miatt.
  • Még a Fidesz-KDNP szavazóinak 27 százalékai is úgy vélekedik, hogy mennie kellene az államfőnek.
  • A megkérdezettek 68 százaléka hallott arról, hogy egyes dokumentumok szerint Sulyok Tamás évekkel ezelőtt, még ügyvédként termőföldeket játszott át külföldieknek zsebszerződéseknél közreműködve.
  • A Fidesz szavazóinak viszont kevesebb mint a fele, 48 százaléka ismeri csak ezt az ügyet.
  • Bár már hónapok teltek el, még mindig 82 százalék tartaná fontosnak, hogy kiderüljön, pontosan mi történt, miért kapott kegyelmet bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettese, az akkori pedofil igazgatót mentegető K. Endre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik