Tudomány zöldövezet

Rejtélyes állatokat hoztak felszínre az óceán mélyéről

Tao Xu / Getty Images
Tao Xu / Getty Images

Mintegy 100 potenciálisan új fajt találtak Új-Zéland közelében, az óceán egy kevéssé kutatott részén – írja a CNN. A kutatók több ezer méteres mélységekből is gyűjtöttek mintákat, közben pedig olyan halakra, puhatestűekre és korallokra is rábukkantak, amelyek szerintük eddig teljesen ismeretlenek voltak.

Az egyik élőlény, amelyet kihúztak a vízből igazán rejtélyesnek mondható, a tudósok egyelőre ugyanis azt sem tudják megállapítani, hogy az állatok melyik osztályába sorolható.

Sadie Mills / Ocean Census / NIWA A rejtélyes állat.

Először azt hitték, hogy egy tengericsillag, tengerirózsa vagy nyolcosztatú virágállat, de az is elképzelhető, hogy egy teljesen új kategóriába tartozik.

A kutatók számára az is meglepő volt, hogy rátaláltak egy 2700 méteres mélységben élő, korábban ismeretlen angolnahalra, mivel új gerincesfajokat elég ritkán fedeznek fel.

A három hetes expedíciót az Ocean Census nevű szervezet végezte, amelynek célja, hogy a következő 10 évben 100 ezer új fajt fedezzen fel. A következő hetekben a szakértők alaposan megvizsgálják a felszínre hozott állatokat, hogy megállapítsák, valóban korábban nem ismert fajokhoz tartoznak-e.

Kapcsolódó
Sosem látott állatokat találtak a tenger mélyén
A kutatók szerint mintegy 100 potenciálisan új fajt figyeltek meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik