• Az ország három vezető egyetemén több mint 3000 dolgozó állt ki a méltatlan bérek és munkakörülmények miatt.
• Az elégedetlenség egyre gyakrabban tör felszínre, forrásaink másod- és harmadállások vállalásáról és állandósuló elkeseredettségről számoltak be.
• Forrásaink szerint a dolgozók béremeléséhez a központi költségvetés megközelítőleg 0,02 százalékára volna szükség, már csak ezért is „kizárólag politikai döntés kérdése”, milyen jövő vár az állami egyetemekre.

Nemrég a Zeneakadémián tört ki látványosan a feszültség, amikor a szenátusi ülésen megjelent hatvan diák, hogy az oktatók után ők is jelezzék Kotán Attila kancellárnak: hatalmas probléma, hogy nagy számban távoznak az intézmény munkatársai. Nem sokkal később pedig már arról érkezett hír, hogy több kulcsfontosságú vezető – a gazdasági igazgató, a jogi igazgató, a kommunikációs igazgató, illetve egy főkönyvelő munkatárs – otthagyja az egyetemet a körülmények miatt, ami az eddigieknél is nehezebbé fogja tenni az alapműködés fenntartását.

Az utóbbi hetekben három nagy egyetem közel háromezer dolgozója állt ki azért, hogy a bérhelyzete rendezését, és a színvonalas oktatóshoz méltó feltételeket követeljen a fenntartótól, azaz az államtól, közelebbről a területért felelős Csák János vezette Kulturális és Innovációs Minisztériumtól (KIM).

• Először az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) közel 1500 dolgozója írta alá azt a nyílt levelet, amiben a pedagógusokhoz hasonlóan 33 százalékos azonnali béremelést követelnek;
• majd csatlakozott hozzájuk a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) ezernél is több alkalmazottja, köztük Prof. Dr. Czigány Tibor rektor is – habár a kancellár több alkalommal is megtagadta tőlük, hogy az egyetem központi e-mail-címéről juttassák el kollégáikhoz a petíciót – az állami egyetemi alkalmazottak 50 százalékos béremelését követelve;
• aztán pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE) durván 250 munkavállalója társult a kezdeményezéshez;
• majd a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat kutatóhelyeinek megközelítőleg 1500 dolgozója is csatlakozott az aláírásgyűjtéshez.

Miközben a diplomás átlagbér majd bruttó 850 ezer forint, a minimálbér pedig bruttó 232 ezer forint volt 2023-ban (az egész évet nézve 17,6 százalékos átlagos infláció mellett), addig az állami felsőoktatási intézményekben egy doktori fokozattal rendelkező adjunktus (a tanársegéd után következő, második egyetemi oktatói státusz) az ELTE-n jelenleg bruttó 420 ezer forintot keres havonta, amiből 279 300 forintot kap kézhez; a BME-n pedig bruttó 277 200 forintot keres, ami csak munkáltatói kiegészítésekkel jön ki kedvezmények nélkül nettó 243 789 forintra.

Elkeseredettség és harmadállások

Mit lehet mondani arra, aki mégis csinálja tovább? Elhivatottság? Megszállottság? Gazdag házastárs, milliomos család?  Mindenesetre ha nagyon rövid időn belül nem változik a helyzet, akkor az oktatók tömegesen el fogják hagyni az egyetemeket és nem lesz, aki tanítson

– fogalmazott az ELTE-n mestertanárként oktató forrásunk, hozzátéve, hogy mára náluk is minden hétre jut felmondás, akár az oktatók, akár a kisegítő munkakörben dolgozók köréből, akik még a tanároknál is kevesebbet keresnek. Őt több kollégájával együtt azután kereste meg a 24.hu, hogy tudomásunkra jutott: a karjukon több hallgatói fórumot is rendeztek a tanárok és a diákok egyre látványosabb elégedetlensége miatt az utóbbi időben. Ezeket a beszélgetéseket azért hívták össze, hogy az alkalmazottak bérhelyzete és az intézmény alulfinanszírozottsága okozta szaporodó problémákat átbeszéljék, mindenesetre volt, amikor éles hangvételű hozzászólásokban is megnyilvánult az egyetemi polgárok haragja.

A szóban forgó karon oktató, névtelenséget kérő forrásaink arról számoltak be, hogy mivel az egyetemi főállásukból nem tudnak megélni, ezért általános köztük, hogy másod-, esetleg harmadállást is vállalnak, hétvégén is dolgoznak, és az is, hogy mára kifejezetten elkeseredetten élik meg helyzetüket. Egyikük egyetemi adjunktusként, doktori címmel és tíz év tanítási tapasztalattal nettó 280 ezer forintot keres, amiből „nyilvánvalóan nem lehet megélni, nemhogy eltartani a családodat. A sokféle egyéb munka viszont teljesen szétforgácsolja az embert”.

Másik forrásunk arról beszélt, szerencsésnek tartja magát, hogy jelenleg van piaci kereslet arra a speciális tudására, amivel ő rendelkezik. Ez viszont azzal jár, hogy a 8 órás egyetemi munka mellett minden nap végigcsinál egy másik, 4-6 órás műszakot is. Hozzátette, a kérdéshez az is hozzá tartozik, hogy számos tudományos terület jelentőségét nem is lehet forintosítani. Mindenesetre a kollégák között a több munkahely vállalása a kenyérgondok mellett a család és a magánélet rovására megy, és többeknél lelki problémákat is okoz, frusztrációval, elkeseredettséggel jár, folytatta.

Egyik forrásunk így értékelt: „tényleg ennyire taksálja a tudásomat a magyar társadalom? Végignézem az önéletrajzomat, a publikációimat, hogy évente hány fiatal szakembert adtam a piacnak és a közigazgatásnak, és azt, hogy heti hány órát tanítok. Talán az egyetlen ismert magyarnak számítok a saját szakterületemen belül, aminek tétje a magyar kulturális termelés nemzetközi elismertetése.

Ezt a munkát, mint látjuk, ennyire értékeli a magyar társadalom. Az erre érkező, unalomig ismert, hamis és megalázó ellenérvek között pedig ott szokott lenni az is, hogy sajnos Ruandában még kevesebbet keresnek az egyetemi oktatók, és egyébként is el lehet menni dolgozni az Aldiba.

Na de mi lesz akkor, ha mindenki elindul az Aldiba?”

„A segítségüket kérem, 17 éve dolgozom a Zeneakadémia oktatásszervezési felelőseként, de még sosem voltam olyan helyzetben, hogy önöktől kérjek segítséget”– ezt Gazsi Olivia, a Zeneakadémia Oktatási és Tanulmányi Osztályának vezetője írta ki Facebook-oldalára, miután a munkaerőhiány miatt a hallgatókhoz kellett fordulnia, hogy az egyetem egyáltalán le tudja vezényelni a felvételi folyamatot.

Bejegyzésében arról is írt, hogy a pár hetes munkát pénzzel nem, hanem csak csokival, házisütivel tudják honorálni. Gazsi is kitért arra, hogy kollégái fizetése „átlagosan nem éri el a 360 000 bruttó bért (ami azt jelenti, hogy kb. 240 000 nettó, amit hazavisznek), s ezért a bérért elhivatottan dolgoznak, de ebből megélni a mai infláció mellett, netán még albérletet is fizetve, lehetetlen. Fizetésemelésre, különösen az oktatással összefüggő területeken, esély sincs. Megszorítás minden területen van”.

Egyértelműen politikai döntés

Az utóbbi idők fejleményeire reagálva az állami intézmények vezetéséből több szereplő közös erőfeszítéseket tett a fenntartónál az utóbbi hónapokban azért, hogy forrást biztosítsanak a béremelés végrehajtásához, értesült a 24.hu. Információink szerint

• a közoktatásban dolgozó pedagógusok januári béremelése után először az ELTE Bölcsészettudományi Karán a vezetés egyik tagja önállóan elkezdte összesíteni, hogy a különböző pozíciókban dolgozó alkalmazottaknak mennyi a bére;
• majd a példát követve, a Magyar Rektori Konferencia kezdeményezésére a négy állami egyetemen (ELTE, BME, Zenekadémia és MKE) rendszerezték a fizetéseket annak érdekében, hogy ezáltal a szükséges forrásigényt közösen, számszerűen be tudják mutatni a KIM innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára, Hankó Balázs hivatalának;
• a bérkövetelés ezekben a hetekben a Pénzügyminisztériumban is asztalra került, ahol azt vizsgálják meg, hogy az állami költségvetésből elkülönítsenek-e forrást a célra.

A négy említett egyetem összesítése szerint az alkalmazottaik 33 százalékos bérrendezéséhez összesen tíz milliárd forintra van szükség, mondták forrásaink. Elsőre ugyan soknak tűnhet ez az összeg, de ha összehasonlítjuk azzal, hogy Magyarország hatályos 2024. évi központi költségvetésében 40 755 101,1 millió forint van előirányozva az államháztartási kiadásokra, akkor azt kapjuk, hogy a béremeléshez szükséges forrás az állami költségvetés kerekítve 0,0245 százalékát teszi ki.

Polyák Gábor, az ELTE BTK Művészetelméleti- és Médiakutatási Intézetének tanszékvezetője, a Felsőoktatási Dolgozók szakszervezete ELTE-n működő tagszervezetének tagja lapunk megkeresésére hozzátette, hogy a KIM-ben nem söpörték le kapásból az asztalról a bérkövetelést, ugyanis olyan statisztika jött ki, amire

már a Csák János-féle minisztérium sem mondhatta azt, hogy itt minden rendben van. Itt látványosan nincs semmi sem rendben

– fogalmazott. Hozzátette: egyértelműen nem pénzügyi kérdés, kizárólag politikai döntés kérdése, hogy az állam rászán-e ekkora összeget erre.

A tanszékvezető kitért arra is, hogy ugyan fontos lépés a kollégák 33 százalékos béremelése, de „távolról sem arról van szó, hogy ezzel versenyképessé tennék a reálbéreket”. Ez a korrekció mindössze csak azt jelentené, hogy az érintett egyetemek oktatóinak fizetései a két évvel ezelőtti szintre kerülnének vissza, ugyanis azóta nem emelték érdemlegesen az alapbérüket, ez idő alatt viszont közel 34 százalékos volt az általános infláció. „Nagyon kevés olyan gazdasági ágazat van, ahol az inflációkövetés nulla százalékos volt az utóbbi két évben, ez a 33 százalék abszolút csak a túlélésről szól. Arra elegendő, hogy a kollégák többsége a pályán maradjon, és ne keressen inkább másik állást”, mondta.