Belföld

Lemondott Balog Zoltán

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Lemondott posztjáról Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinata lelkészi elnöke, írja a reformatus.hu. Balog ugyanakkor továbbra is püspök marad.

Hadd mondjam világi nyelven egyértelműen: lemondtam a Zsinat lelkészi elnökségéről. Törvényeink értelmében lemondásom a következő Zsinat döntésével válik hatályossá. Addig, mostantól az elnöki teendőket a következő Zsinatig Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi alelnöke ügyvezetőként látja el.

– mondta Balog a beszédében.

Azért hívtalak össze titeket Molnár János elnöktársammal együtt, hogy a szemetekbe nézzek. És a lelketekbe. És ti is az enyémbe. Ti választottatok meg éppen három évvel ezelőtt. Együtt hoztunk azóta döntéseket. Jókat, rosszakat. Hibáztunk is. Együtt is hibáztunk. Most én egyedül hibáztam, de nem vagyok hajlandó elfelejteni azt, ami jó volt. Ami épülés volt, egyházunk épülése

– tette hozzá.

Balog az imádságában azt mondta:

Adj erőt nekem, személyesen szembenézni tévedéseimmel, hibáimmal, bűneimmel! Szembenézni azzal, hogy milyen gyakran bíztam inkább a politika erejében, mint a Te hatalmadban. (…) Erősíts meg, hogy szembe tudjak nézni azzal: nem elégszer tudtam átadni magam teljes szívvel a te akaratodnak, hanem jobban bíztam a magam okosságában, világi eszközök erejében! Bocsáss meg! Azért nem kérek bocsánatot, hogy kegyelmet kértem egy általam ártatlannak hitt embernek. Annyiszor kértem lelkipásztorként kegyelmet világi hatóságoktól, emberektől, embereknek. S kértem kegyelmet elsősorban magamnak, Tőled, kegyelmes Isten. Köszönöm, hogy átéltem és átélhetem a megbocsátás kegyelmét. Add ezt azoknak is, akik most kegyetlenkednek! Bocsáss meg, hogy nem voltam elég éber és körültekintő, s nem láttam, milyen veszélyek leselkednek ebben a kegyelmi ügyben országunkra, nemzetünkre, egyházunkra, köztársasági elnökünkre. Bocsáss meg, ha a gyermekbántalmazás áldozatai azt érezhették, hogy magukra maradnak, nemcsak most, hanem annyiszor az életben. Védd őket akkor is, amikor mi ezt elmulasztjuk!

Balog lemondásához nem vezetett egyenes út. Az Orbán-kormány volt minisztere abba bukott bele, hogy tanácsadóként támogatta, hogy Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adjon a bicskei gyerekotthon igazgatóhelyettesének, akit a pedofíliáért elítélt igazgató segítőjeként ítéltek börtönre.

Novák alig egy héttel az ügy kiderülése után lemondott, és hasonlóan tett Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter is, aki ellenjegyezte K. Endre kegyelmi döntését.

Balog a botrány csúcsán, amikor elkezdett felmerülni, hogy köze lehetett a döntéshez, kiírta Facebookra, hogy visszavonul „néhány hétre imádkozni, gondolkodni, olvasni és írni Isten csendjében”. Végül egy osztrák ortodox kolostorban találták meg, ahonnan keddre visszatért Magyarországra.

Ekkor ugyanis szimpátiaszavazást tartottak róla a Magyar Református Egyház Zsinati Hivatalában. Balogot öt órán át hallgatták meg a püspökök, de ezután nem mondott le. Egy videóüzenetben beismerte, hogy valóban támogatta K. Endre kérvényét, de bocsánatot csak a reformátusoktól kért, és közölte, hogy nem mond le.

A püspök Novák lemondását követően Hoppál Péter kormánybiztossal egyetemben nyílt támogatásáról biztosította a volt köztársasági elnököt azzal, hogy megosztotta a Kiállok Novák Katalin mellett Facebook-csoport bejegyzését – amit azóta egyébként egyszer eltávolítottak, azóta viszont újra elérhető a platformon –, és annyival kommentálta a bejegyzését, hogy „Egyetértek, s ha egyetértesz oszd meg.”

Vasárnap este derült ki aztán, hogy Balog fontos szerepet játszhatott a köztársasági elnök lemondásához vezető ügyben: a Direkt36 és a Telex több, egybehangzó kormányzati és a köztársasági elnöki hivatalhoz közel álló forrásra hivatkozva írt erről.

A cikkben azt írták:

Az Orbán-kormány egy volt magas rangú tisztviselője azt mondta, hogy Novák környezetéből úgy értesült, hogy Balog volt az, aki arra biztatta a köztársasági elnököt, hogy K. Endrének kegyelmet adjon. Egy Novákhoz régóta közel álló forrás megerősítette ezt, hozzátéve, hogy amikor a botrány kitört és mind Novák munkatársai, mind Orbán Viktor csapata magyarázatot kért Balogtól, akkor ő azzal védekezett, hogy ez nem az ő személyes döntése volt, hanem a református egyház vezetésében többen szerették volna elérni, hogy a családilag jó református kapcsolatokkal rendelkező K. Endre kegyelmet kapjon.

A lapok értesülése szerint a püspöknek a formális pozícióját, amely a köztársasági elnök tanácsadói posztja jelent, messze meghaladó befolyása volt az államfő döntéseire, ám az nem világos, a kegyelem miért lehetett fontos az Orbán-kormány egykori miniszterének, aki egyébként 2016-ban javaslatot tett a később pedofília miatt elítélt gyermekotthon-igazgató V. János állami kitüntetésére, akinek a kegyelmi ügy kulcsfigurája K. Endre is falazott, mivel nemcsak tudomása volt arról, hogy az igazgató több gyereket is molesztált, de hamis vallomást is írt az egyik gyerek nevében, melyet a pedofil bűnelkövető jelenlétében akart aláíratni vele.

Hétfő este a 444 már arról cikkezett, hogy információik szerint a tavaly áprilisi kegyelmi döntést megelőzően Balog Zoltán találkozót szervezett Novák Katalin és K. Endre felesége között. A lap kormányzati forrásból is úgy értesült, Balognak vállalnia kell a felelősséget az ügyben, ezt várja tőle Orbán Viktor. Mindezekre Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke utóbb azt reagálta: „A baloldali sajtóban megjelent híresztelés Orbán Viktorral és Balog Zoltánnal kapcsolatban ostobaság, hírlapi kacsa. A kormány és a miniszterelnök nem avatkozik bele az egyházak ügyeibe, tiszteletben tartja az autonómiájukat.”

Balog Zoltán 2010-től a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára volt, 2012–2018 között az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetője, 2003-tól a Fidesz pártalapítványának, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója, majd a kuratórium elnöke. 2018-ban visszavonult a politikai tevékenységektől. 2021-ben szentelték fel a Dunamelléki Református Egyházkerület megválasztott püspökének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik