Tudomány

Árasztással csinálhatunk esőt az Alföldön

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI
Több csapadékot generálna, ha az Alföld bizonyos területeit visszaadnánk a víznek. A kulcs a talaj nedvességtartalma, aminek növelése önmagában enyhíti az aszály okozta károkat, emellett helyi zivatarokat generál, és segíthet az átvonuló frontok „megcsapolásában” is. A nyáron csontszárazzá váló talaj az emberi tevékenység eredménye, hazánk óriási területei mutatják az elsivatagosodás jeleit.

Az Alföld kiszáradása vitathatatlan tény, már a sivatagosodás első, kézzel fogható jelei is megjelentek. A terület persze soha nem a csapadékmennyiségről volt híres, ám amikor az emberi tevékenység következményei a klímaváltozás szélsőségeivel találkoznak, az eredmény szó szerint pusztító. Mindannyiunk emlékezetében élénken élhet még 2022, amikor április kivételével gyakorlatilag augusztus közepéig nem hullott értékelhető mennyiségű csapadék. Országszerte felperzselődött táj tárult a szemünk elé, augusztus elejére sok fa levele megbarnult és hullani kezdett, mint ősz derekán.

A legtragikusabb helyzet keleten, az Alföldön alakult ki. A nyugatról azért csak-csak érkező kisebb esők annyira feltűnően torpantak meg a Duna vonalánál, hogy már összeesküvés-elmélet is napvilágot látott, miszerint az Országos Jégkármérséklő Rendszer használatával mesterségesen szárítják ki a régiót – ennek cáfolatáról és a valós okokról itt írtunk bővebben. A következő év aztán már sokkal kedvezőbben alakult, nem utolsó sorban az El Niño jelenségnek köszönhetően, ám hasonló vagy még keményebb aszályok a jövőben egyre sűrűbben fenyegetnek.

Az Alföld vízutánpótlásának biztosítása egyre sürgetőbb feladat, kisarkított szlogen, de igaz: vagy visszaadjuk az Alföld egy részét a víznek, vagy az egészet elviszi a sivatag. Az egyik nagy probléma a talaj víztartalmának drasztikus csökkenése, a másik pedig a csapadékhiány. Előbbiről itt írtunk bővebben, a Land című szaklapban megjelent friss tanulmány –  itt olvasható eredetiben – pedig arra hívja fel a figyelmet, hogyan lehetne „esőt csinálni” a száraz alföldi tájon. A kettő természetesen összefügg.

Dr. Timár Gábor geofizikust, az ELTE TTK egyetemi tanárát, a Geofizikai és Űrtudományi Tanszék vezetőjét, a cikk egyik szerzőjét kérdeztük.

Lezártuk a talajt

A Kárpát-medence közepén, „alján” elterülő hatalmas síkságot a beérkező folyók alkották azzal, hogy hordalékukkal szép egyenletesen feltöltötték a tájat. E munkájukat egészen a XIX. századi folyószabályozásokig végezték, a történelmi időkben az Alföld területének fele vizes élőhely volt, úgynevezett vízjárta terület.

Az áradások időről időre mélyen átáztatták a talajt, és ha nyílt vízfelületek nyáron el is tűntek, a pórusok bőséges mennyiségű vizet tartalékoltak

– vezeti be a 24.hu-nak Timár Gábor.

Flanek-Falvay-Kováts / Fortepan Kónya puszta (a Semsey család balmazújvárosi birtokainak része, ma Hortobágy község településrésze) 1938-ban.

Az utóbbi több mint másfél évszázadban azonban a folyókat gátak közé szorították, a mocsarakat, tocsogókat lecsapolták, a talaj vízutánpótlása a töredékére csökkent, és erre jött az 1950-es évektől a nagyüzemi táblás mezőgazdasági művelés a mélyszántással. Utóbbinál az eke 25-30 centiméter mélységig forgatja át a földet, ez alatt viszont 10 centi vastag, úgynevezett eketalpréteget alakít ki. Magyarán létrehoztunk egy másodlagos vízzáró réteget, ami meggátolja a víz vertikális mozgását, 30 centire csökkenti a vizet megtartani képes talajréteget. Ez pedig nagyon kevés, a száraz, meleg nyár pillanatok alatt elpárologtatja ezt a tartalékot. Nyilvánvalóan ilyenkor lenne életmentő az eső, egy-egy kiadós nyári zivatar. De nincs.

Elmaradnak a zivatarok

Zivatarok kialakulásához ugyanis a talajközeli, páradús levegő feláramlására van szükség, ami megfelelő magasságba jutva lehűl, ezáltal telítődik, a pára kicsapódik az apró, lebegő szennyeződésekre, és megindul a felhőképződés. A különböző légrétegekben uralkodó eltérő szélirány, az úgynevezett szélnyírás ezt az egészet forgásba hozza, és kialakul a zivatar, amely újabb energiát nyer a további feláramlásból.

Bizonyos körülmények fennállása esetén – hazánkban nyár elején, Medárd napja környékén gyakori – az egész folyamat némiképp öngerjesztővé válik, ilyenkor a korábbi zivatarból származó víz adja a megfelelő, felszínközeli páratartalmat.

2022-ben megvolt a feláramlást biztosító meleg és a szélnyírás, a csontszáraz talaj miatt azonban hiányzott az alacsony légrétegekből is a nedvesség

– emeli ki a professzor.

Farkas Norbert / 24.hu A térséget sújtó aszály miatt megrepedezett napraforgóföld Kisújszálláson 2022-ben.

Elveszítjük a máshonnan érkező nedvességet is

A legnagyobb probléma viszont, hogy a száraz felszínnel sokkal többet vesztünk a helyi zivataroknál. Egy korábbi kutatás kimutatta, hogy Kecskemét térségében a 2012/13-as szezonban lehulló csapadék bő fele a mediterrán térségből érkezett, és csak 15-15 százalékot adtak hozzá a helyi zivatarok és az Atlanti-óceán térségéből érkező frontok. Csakhogy

a magasabb légrétegekben távolról érkező nedvesség „kifacsarásához” is elengedhetetlen a megfelelő talajközeli légnedvesség.

Miért? Mert a levegő adott hőmérsékleten adott mennyiségű nedvességet tud megtartani egységnyi térfogaton, a csapadékképződés pedig csak akkor indul be, amikor telítődik. Ezt pedig sok esetben a talajról feláramló pára jelenti, vagyis megfordítva: ha nincs ez a plusz nedvesség, a front eső nélkül vonul tovább.

AZ ELTE TTK kutatóiból álló csapat tehát arra a következtetésre jutott, hogy az Alföld szárazodása a régió csapadékviszonyaira is jelentős negatív hatással bír. A megoldás pedig szerintük is az az egyre gyakrabban hangoztatott átalakítás, amely visszaállítaná a vizes élőhelyek jelentős részét.

A természet megoldaná

Nyilván nem arról van szó, hogy térjünk vissza a folyószabályozások előtti állapotokhoz, hanem a legalacsonyabban fekvő, mezőgazdaságilag legkevésbé értékes területek visszavadítását javasolják, mozaikszerűen. A kijelölt területekre a duzzasztók, akár egy új csongrádi gát megépítésével térhet vissza a Tisza vize – ma már elég ritka az olyan vízállás, amikor emberi beavatkozás nélkül megoldható a víz gravitációs kivezetése.

Jászai Csaba / MTVA A belvárost árvíz idején a folyó áradásától megóvó korszerű védmű a Tisza-parton 2018-ban.

A visszatérő lápi növényzet és talajlakó állatvilág körülbelül 10 év alatt eltüntetné az eketalpréteget, jelentősen növekedne a talajban tárolt víz mennyisége.

A tanulmányban megfogalmazott új szempont, miszerint ez a nyári hőhullámok idején is stabil párolgást biztosít, ami a mezőgazdasági termelésben tartott területeken is érezhető többletcsapadékot eredményezhet. Timár Gábor végezetül kiemeli, a koncepcióval kapcsolatban bőven akadnak még megválaszolandó kérdések. A legfontosabb, hogy mekkora területen kell visszaállítani a rétek-legelők-lápok mozaikját, és mekkora lehet a legkisebb, ilyen módon használt területegység?

A tudomány megadja a válaszokat, jóval nehezebbnek ígérkezik a „részleges visszaalakítás” társadalmi elfogadottsága és a politikai szándék megteremtése. Már ha nem akarjuk, hogy az Alföld néhány évtizeden belül tényleg félsivataggá váljon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik