Élő Sport

Elfogyott a második félidőre, kikapott a németektől a kéziválogatott

Czeglédi Zsolt / MTI
Bodó Richárd kapura dob a németek ellen
Czeglédi Zsolt / MTI
Bodó Richárd kapura dob a németek ellen
Bár az első félidőben szinte végig vezetett a magyar férfi kézilabda-válogatott, szünetre már a németek mentek előnnyel, majd a második félidőben sokkal energikusabb támadójátékkal és kiváló védekezéssel 35-28-as győzelmet arattak az Európa-bajnokság középdöntőjében.

Nem vállalta a mérkőzést Máthé Dominik, a Paris Saint-Germain jobbátlövője azért nem játszhatott, mert fokozódtak a panaszai korábbi térdsérülése és műtétje kapcsán. Ugyanakkor a gyermeke születése után visszatért Rosta Miklós, a korábban lázas betegséggel bajlódott Szita Zoltán, és a kisebb ujjsérüléssel küszködő Bartucz László egyaránt ott volt a keretben.

Az első hét perc remekül sikerült magyar szempontból, a játékosok támadásban és védekezésben is remekül összpontosítottak, így két góllal vezettek. Ezt követően azonban jöttek a hibák, melyeket a hazaiak kihasználtak és egyenlítettek.

A folytatásban felváltva estek a gólok, ebben az időszakban inkább támadásban voltak élesek a magyarok, akik kétbeállós játékra váltottak. Mindkét csapat kapust cserélt, majd a 21. percben az öt-egyben védekező németek visszavették a vezetést. Fej fej mellett haladt a két együttes, a magyarok a jó védekezéseket követően újra hibázni kezdtek, így a szünetben a házigazdák álltak jobban egy találattal, írta tudósításában az MTI.

Bár a magyar sajtóban megjelent, hogy a németek rettegve várták a mérkőzést, ahhoz képest a szünet után szépen átrohantak a magyar válogatotton. Mintha a kifárasztásra törekedtek volna az első 30 percben, így a második félidőt olyan lendülettel kezdték, amit nem lehetett követni. A védekezésük összeállt, a magyar csapat 22 perc alatt csupán hat gólra volt képes.

Hiányzott a szélsők megjátszása támadásban, a németek remek védekezése miatt a betörésekre pedig nem volt sok esély. Chema Rodríguez szövetségi kapitány a kapus lecserélésével megpróbálkozott a 7 a 6 elleni játékkal, de abban is belehibáztak játékosai.

Ráadásul Andreas Wolff is elkapta a fonalat a kapuban, ez pedig megpecsételte a meccs végkimenetelét.

Chema Rodríguez a 49. percben kihasználta utolsó időkérési lehetőségét is, de hatgólos hátrányból már nem volt visszaút csapata számára, a lendületbe került németeket már nem lehetett lefékezni. A hazaiak mindössze 13 lövést rontottak a találkozón.

A magyar vereséggel eldőlt, hogy Franciaország megnyerte a csoportot, és a pénteki elődöntőben a címvédő Svédországgal találkozik.

Kézilabda, férfiak, Eb, I. középdöntő, 3. forduló

Magyarország – Németország 28-35 (17-18)
Köln, Lanxess-Arena
v.: Jorum, Kleven (norvégok)
Magyarország: Bartucz, Palasics (kapusok) – Bóka 1, Bodó 4, Bánhidi 1, Sipos, Ancsin 6, Lékai 4, cserék: Imre 2, Fazekas 2, Ligetvári 1, Rosta 6, Szita 1, Ilic, Hanusz.
Franciaország – Ausztria 33-28 (15-16)
Izland – Horvátország 35-30 (16-18)

 

Az állás:
1. (és elődöntős) Franciaország 8 pont
2. Németország 5
3. Magyarország 4 (119-116)
4. Ausztria 4 (108-112)
5. Izland 2
6. Horvátország 1

Kulcsfontosságú meccset nyert a magyarok ellen a német kéziválogatott

Bár az első félidőben szinte végig vezetett a magyar férfi kézilabda-válogatott, szünetre már a németek mentek előnnyel, majd a második félidőben sokkal energikusabb támadójátékkal és kiváló védekezéssel 35-28-as győzelmet arattak az Európa-bajnokság középdöntőjében.

28-35

Bóka még kihagyott egy ziccert, Golla belőtte a 35. gólt (28-35).

28-34

Sipos ziccerét Wolff védte, Golla simán lőhette újabb gólját (28-34).

Idő

Újabb német időkérés.

28-33

Rosta nem adja fel (28-33)

27-33

Már minden bejön a németeknek, Häfner góljával 27-33.

27-32

Fazekas kilőtte az egyenes felsőt (27-32).

26-32

Köster ezt is belőtte (26-32).

26-31

Rosta szépített (26-31).

25-31

Köster a hetedik gólját lőtte (25-31).

25-30

Steinert (24-30), után Bóka is betalált (25-30).

24-29

Golla révén 24-29.

24-28

Megvan az első magyar védés a második félidőben, Bartucz mutatta be. De az ellentámadásból Ilic a kapu mellé lőtt. Szerencsére Bodó nem (24-28).

Német időkérés

Fazekas lövését védte Wolff, majd egy tétova német támadásnál Gíslason is időt kért.

23-28

Na, Rosta szépített (23-28).

22-28

Wolff egyre inkább belelendül, ezt Steinert góllal köszönte meg (22-28).

Chema ismét időt kért.

22-27

Öt oda, Dahmke a balszélről volt eredményes (22-27).

22-26

Köstert se lehet nagyon megállítani (22-26).

22-25

Rosta harcolt ki hetest, Lékai nem hibázott (22-25).

21-25

Kohlbacher kétszer egymás után nem ront (21-25).

KImaradt helyzetek

Ezt megköszönhetjük, Kohlbacher ziccert rontott. A másik oldalon Wolf védte Szita lövését.

21-24

Wolf ismét védett, Knorr ezúttal nem találta el az üres kaput. Imrében viszont lehet bízni a szélen (21-24).

20-24

Ancsin talpról (20-23), Golla üres kapura (20-24).

19-23

Wolf ezúttal kivédte Ancsin löketét, Köster nagy gólt lőtt (19-23).

Olvasói sztorik