Szarvast leteperő pumát rögzített egy vadkamera egy michigani erdőben – írja a The Kansas City Star. A felvételen az látható, amint a prédáján felülkerekedő ragadozó elharapja annak torkát, egy másik videón pedig a már kimúlt zsákmányt vonszolja el a macskaféle.
Az érdekes videókat Eli Schaefer osztotta meg a Facebookon, és állítása szerint december 30-án kerültek rögzítésre egy Toivola nevű település közelében.
Brian Roell biológus például azt mondta, hogy ezelőtt ő sem látott soha szarvast elejtő pumát. Ezek a – hegyi oroszlánként is ismert – ragadozók eleve ritka fajnak számítanak Michiganben, hiszen az 1900-as évek elején jóformán teljesen kiirtották őket az államban, a 2000-es évek eleje óta azonban újra feltűntek a térségben.