2024 kifejezetten fontos év lesz az Európai Unió életében, és az elkövetkező időszak legtöbb nagy konfliktusa megjelenik abban az új migrációs törvénycsomagban, amit az unió nagyrészt elfogadott az elmúlt év végén.
Többféle kihívással kell szembenézni:
- Az egyik elég prózai. 2015 óta nem érkezett annyi illegális menedékkérő az európai kontinensre, mint tavaly. A Frontex adatai szerint egymilliónál is többen kértek menedéket egy év alatt. Ez az adat ugyanakkor jóval elmarad a 2015-ös nagy menekültválság számaitól, amikor két és fél–hárommillió menedékkérő érkezett, ráadásul jóval rendszertelenebbül, és az akkori káoszt sokkal mélyebben érezte meg az európaiak nagy része.
- A másik kihívás politikai. 2024 a választások éve lesz Európában, és a centrista jobb- és baloldali pártok érezhetően attól tartanak, hogy a kontinens politikája a szélsőjobb felé tolódhat el. Akadnak erre utaló jelek, amelyekből az Európai Uniót irányító, jellemzően jobbközép politikusok azt a következtetést vonták le, hogy minél hamarabb kezdeni kell valamit a szélsőjobb legfontosabb ügyével, a migrációval.
- A harmadik kihívást a tagállamok egymás közötti vitái jelentik. A migráció terhe ugyanis a kezdetektől egyenlőtlenül oszlik el az egyes országok között. A menekültek jellemzően délről, a Földközi-tenger felől érkeznek Európába, és így a déli tagállamokban, Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban és Görögországban érnek partot. Ezek a tagállamok azt szeretnék, ha nem csak nekik kellene állniuk a migráció tetemes politikai, emberi és pénzügyi költségeit.
De van ebben még egy feszítő konfliktus. A menekdékkérők ugyan délen érik el az Európai Unió területét, de jellemzően nem maradnak ott. Az északi, gazdagabb tagországok felé tartanak.
Az EU migrációs politikáját jelentősen átalakító paktum elfogadása nem volt gyors menet. A 2015-ös menekültválság után az európai politikusok évekig hiába próbálták kezelni ezeket a problémákat. A mostani csomag javaslata 2020-ban született meg, és az egyik kritikus részében ugyan már a nyáron megegyeztek, de a végső megállapodás csak tavaly decemberben született meg. Ebben az esetben nem volt elég az, ha a bizottság javaslata alapján a tagállamok eldöntik, mi legyen a migrációval, hanem erre a kicsit más politikai összetételű Európai Parlamentnek is rá kellett bólintania. Ezzel egyébként még mindig nem zárult le végleg a folyamat, hiszen a paktum egy részét a tagállami parlamenteknek is ratifikálniuk kell, de az elvi megállapodás megszületett.
A migrációs csomagban
Benne van például a szolidaritás mechanizmusának teljes átalakítása. Ezzel korábban is próbálkoztak, pont az északi és déli tagországok fent leírt ellentéte miatt. Akkor a kötelező áttelepítés ötlete merült fel, amit Magyarország és Lengyelország is mereven ellenzett. A mostani rendszer valamennyit puhult, és az elfogadásához elegendő volt 21 tagállam támogatása is, ami azért fontos, mert a magyar és az előző lengyel kormány ezt sem támogatta.
Annyiban változik a rendszer, hogy bizonyos számú menekültet minden évben el lehet majd osztani a tagállamok között. Ha viszont egy tagállam nem szeretne menekülteket befogadni, akkor kifizetheti az uniós menekültrendszer egy menedékkérőre eső részét, Ezzel nagyrészt a keleti tagországokat akarták megbékíteni, hiszen ebben a régióban több kormány is arra építette fel a komplett politikáját, hogy nem kérnek a menekültekből. Ennek ellenére nem lett sikeres a kompromisszum. A magyar kormány sietett rögzíteni, hogy nem fogunk fizetni, és bíróságra visszük az ügyet. Emiatt kötelezettségszegési eljárás indulhat Magyarország ellen, és a bíróság döntése után elég jelentős bírságokat is kiszabhatnak Magyarországra egészen addig, amíg a magyar kormány nem teljesíti az uniós döntéseket. Az viszont nagyon ritkán fordul elő, hogy ezeket a jelentős bírságokat tényleg ki is kell fizetni.
A másik kifejezetten fontos ügy a határon létrehozott gyűjtőtáborok ötlete. Az uniós menekültpolitika jobbra tolódását pontosan jelzi az, hogy az EU alapvetően nehezíteni szeretné a migrációt a kontinensre. Egyrészt marad a normális, alapos eljárás, másrészt lesz egy gyorsított verzió. Azt, hogy ki melyik folyamatba kerül, nagyrészt az dönti majd el, honnan érkezett. Amikor egy menedékkérő belép az EU területére, megnézik, melyik országból jött. Ha olyan helyről, ahol általában csak nagyon kevés menedékkérőnek adnak menekültstátuszt (mint Törökország vagy Szíria), automatikusan a gyorsított eljárás lép életbe.
Ebben az esetben a menedékkérő egy olyan gyűjtőtáborba kerül, amilyenből többet terveznek felépíteni az unió déli határainál. A menedékkérők ezekben a börtönszerű intézményekben várják majd a menedékkérelmük elbírálását, amit az EU minden érintett esetében legfeljebb 12 hét alatt szeretne elintézni. Ha nem kapják meg a menekültstátuszt, akkor ezekből a központokból rögtön egy biztonságos harmadik országba szállítják a menedékkérőket. A rendszerben van még egy felső határ is, ami elsőre 30 ezer embert jelent, majd évente folyamatosan emelkedik egészen 120 ezerig. Ha ennyi menedékkérő jutott el a hosszabb eljárásig, akkor a többiekre már automatikusan a gyorsított eljárás vonatkozik majd.
Létezik majd egy úgynevezett krízisszabályozás is, amelyet a váratlan vészhelyzetekben aktiválnak, és amely a migrációs nyomás gyorsabb kezelését teszi lehetővé. Ezen kívül több közös adatbázist is létrehoznak az unióba érkező menekültek kezelésére, és egységesítik a menekültügyi eljárások menetét is.
Az a pénz, amelyet az unió a be nem fogadott menekültekért cserébe kap a tagállamoktól, egy olyan alapba kerül,
- amelyből egyrészt a déli tagországok menekültügyi rendszereit támogatják majd,
- másrészt azoknak a biztonságos harmadik országoknak adnak támogatásokat, amelyekbe egyrészt visszatoloncolják a menekülteket, másrészt eleve őket kérik meg arra, hogy a lehető legkevesebb menedékkérőt engedjék át Európa felé.
A migrációs paktum elfogadása gigantikus politikai feladat volt, amit sikerült még az év vége előtt összehozni. Az viszont nagy kérdés, hogy elér-e ezzel bármit is az unió politikai centruma: sikerül-e egy viszonylag komplex, közepesen szigorú rendszerrel kifogni a szelet a szélsőjobb vitorlájából, vagy csupán annyi történik, hogy a menekültkérdéshez eleve kevésbé radikálisan álló politikai erők veszítenek a támogatásukból azáltal, hogy a szélsőjobb felé húznak.
