Aggódnak az orosz-észak-koreai közeledés miatt a szomszédos hatalmak
Zelenszkij: A kisebbségi törvény elfogadásával Ukrajna mindent megtett, amit az uniós ajánlások elvártak
Ukrajna mindent megtett, amit elvártak tőle az európai uniós ajánlások átültetésével kapcsolatban – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt követően, hogy az ukrán parlament az EU-csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez fontosnak tartott törvényjavaslatokat fogadott el, köztük a nemzeti kisebbségek jogairól szóló új jogszabályt, amely az orosz ajkúak kivételével számos területen visszaállítja a kisebbségek korábbi jogait.
Zelenszkij mindhárom szóban forgó törvényjavaslatot azonnal aláírta, és azokat Ukrajna EU-csatlakozási kérelmével kapcsolatban kulcsfontosságú lépésnek nevezte. „Arra számítunk, hogy Ukrajna erőfeszítéseit az Európai Unió vezetői kellőképpen értékelni fogják, és az Ukrajnának tett ezekkel kapcsolatos európai ígéretek teljesülnek” – hangsúlyozta az államfő.
Irina Herascsenko parlamenti képviselő, a törvényjavaslat egyik beterjesztője úgy nyilatkozott, hogy a Velencei Bizottság ajánlásait követve megvédték a társadalmat az ukrán nyelv potenciális visszaszorulásától az oktatásban, a médiában és a könyvkiadásban, és az ország oroszosodásának veszélyét is elhárították. Bejegyzése szerint a törvényjavaslat lehetővé teszi az uniós nyelvek és a nemzeti kisebbségek nyelveinek használatát a politikai reklámokban, a magániskolákban és egyetemeken, a nemzeti kisebbségekből álló diákcsoportokban és a médiában. Hozzáfűzte, hogy az ukrán mint államnyelv tanulása kötelező lesz minden oktatási intézményben, bár az oktatás uniós nyelveken is folyhat.
Körözik az oroszok Masha Gessent
Az orosz rendőrség körözi Masha Gessent, az ismert orosz-amerikai újságírót, miután büntetőeljárást indítottak ellene, mert az orosz kormány szerint álhíreket terjesztett az orosz hadseregről. Azt nem tudni, Gessent mikor adták hozzá a körözések online listájához. A vádemelés egy interjú miatt történt, amelyet Yury Dud, egy ismert orosz újságíró készített vele 2022 szeptemberében, és azóta 6,5 millióan nézték meg Oroszországban. Ebben Gessen a Bucsa környékén elkövetett bűntettekről is beszélt.
84 ember kért tartózkodási engedélyt Ukrajnából
Az ukrán-magyar határszakaszon 5818-an léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4498-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-t.
A beléptetettek közül a rendőrség 84 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért – áll a közleményben.
(MTI)
Oroszország és Észak-Korea erősödő együttműködéséről tárgyaltak az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán nemzetbiztonsági tanácsadói
Az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán nemzetbiztonsági tanácsadói Oroszország és Észak-Korea megerősödő együttműködéséről tárgyaltak – közölte szombaton Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója, aki a háromoldalú találkozóra érkezett Szöulba.
Sullivan a két kollégájával, a japán Akiba Takeóval és a dél-koreai Cso Te Jonggal lezajlott háromoldalú találkozót követően újságíróknak elmondta, hogy Washington, Szöul és Tokió biztos abban, hogy Észak-Korea fegyvereket szállít Oroszországnak, amelyeket Moszkva az Ukrajna elleni háborúban akar használni.
Sullivan azt is bejelentette, hogy Amerika, Dél-Korea és Japán új kezdeményezésekről állapodott meg az észak-koreai kiberfenyegetések – köztük a kriptovalutával kapcsolatos visszaélések és a kémműholdak telepítése – elleni fellépésként.
A három ország nemzetbiztonsági tanácsadóinak találkozójára azt követően került sor, hogy Phenjan bejelentette további kémműholdak telepítését.
Sullivan közlése szerint azokat a kötelezettségeket is áttekintették a találkozón, amelyeket a három ország vezetői az augusztusi Camp David-i csúcstalálkozójukon fogadtak el.
Az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó Japán kollégája, Akiba Takeo elmondta, hogy Észak-Korea illegális kibertevékenysége újabban komoly kihívást jelent, és hozzátette, hogy Phenjan ezzel a kibertevékenységgel teremti meg a forrást elszigetelt országa nukleáris rakétafejlesztési programjához.
Phenjan korábban tagadta, hogy köze lenne hackertevékenységhez vagy kibertámadásokhoz. Sullivan hangsúlyozta, hogy országaik továbbra is kiállnak a Tajvani-szoros békéje és stabilitása mellett, valamint a Kelet- és Dél-kínai-tengeren való szabad hajózás biztosításáért.
Az észak-koreai állami média szombaton arról adott hírt, hogy Phenjan hamarosan újabb kémműholdakat indít, és hangsúlyozta, hogy országa védelme érdekében éppen annyi joga van az űripari fejlesztésekhez, mint más országoknak.
Sullivan szerint azonban az észak-koreai műholdak indításához ballisztikus rakétatechnológiát használnak, amely sérti az ENSZ határozatait.
(MTI)
- 16:16 Ámokfutásnak minősítette a svájci rendőrség a vasárnapi lövöldözést
- 15:58 Nyolc év után véget ér Borbás Marcsi köztévés műsora
- 15:57 A Premier League csapatai többet költöttek átigazolásokra, mint a többi topliga együttvéve
- 15:23 Kiss Ambrus a MOHU javaslatáról: Az utalványok eladásával egy másodlagos piac jönne létre
- 15:21 Évekig tarthat a helyreállítás, több mint 1000 halottja van a nepáli katasztrófának
- 15:19 Réz Anna: Szükségünk van egyáltalán az elnöki kegyelemre?
- 15:14 Grandevú Családi Nap 2026 – Egy nap, ahol az autók, a zene és a családi élmények találkoznak
- 15:09 Októberben jelenik meg Nádas Péter új kötete
- 14:59 Azbesztszennyezés: Nagykanizsán összekeverték a mintákat a laborban
- 14:47 Hátba rúgtak és vízelvezető csatornába löktek egy 14 éves fiút, mert tolvajnak hitték
- 14:39 Von der Leyen: A lipcsei orosz drón újabb eszkaláció
- 14:31 Gyanús autó keltett riadalmat Balatonfűzfőn, aztán kiderült, hogy csak egy házaspár nosztalgiázott a városban
- 14:27 Tündérmese Angliában: pár éve a hetedosztályban játszott, most 65 millió fontért vitte a City
- 13:59 Radnai Márk: az ellenzék által jelölt tagok nélkül is megalakulhat a Független Közmédia Testület
- 13:57 Majka a Szijjártó-fotóról: Ő osztotta meg, én sosem tettem ki sehova
- 05:58 Titokban több mint 500 milliárdot osztottak szét Orbánék az utolsó hónapokban nem nyilvános kormányhatározatokkal
- 10:24 Molnár Áron élőben beszélt az ügyről, amikor befutott az őt beperelő volt gyermekotthon-igazgató
- 13:14 Kegyelmi ügy: Novák Katalint, Varga Juditot és Balog Zoltánt is meghallgathatják, ha nem jelennek meg, előállíthatják őket
- 09:24 „Szerintem szamárság az »Isten, haza, család«” – Eperjes Károly nem ért egyet a sorrenddel
- 07:29 Ruff Bálint: Az ügynökaktákon túl milliárdos kutatások és Lázár János utazásai is nyilvánosságra kerülnek
- 11:03 Tarjányi Péter: Ennyi pénzből nem lesz vagyonvisszaszerzés
- 10:13 Kivontak a forgalomból egy vényköteles gyógyszert
- 09:23 Hatósági bejelentést tesz a kormány a Gondosóra-ügyben
- 11:06 HVG: Elhagyhatja az országot Guller Zoltán, a NER „jolly joker menedzsere”
- 07:57 Ma éjszaka szabad szemmel is látható lesz ez a különleges égi jelenség

