Szórakozás

Csirkeíz vega módra

Feltalálták a vegetariánus csirkehúst az amerikai Missouri Egyetem kutatói.

Bár különböző húsutánzatok már évek óta forgalomban vannak, a csirkehús finom, rostos szövetének előállítása különösen nehéz feladatnak bizonyult.

Fu-Hung Hsieh és Harold Huff egyetemi tudósok azonban úgy tűnik, megtalálták azt a bonyolult módszert, amely a tökéletes csirkeíz mesterséges megteremtéséhez kell.

Több mint egy évtizedig kísérleteztek, és állításuk szerint sikerült előállítaniuk egy olyan szójaalapú terméket, amely nemcsak csirkeízű, hanem ugyanúgy omlik szét a szájban, mint az igazi szárnyasból készült ételek.

A két kutató találta meg az ideális hőmérsékletet (pontosan 175 Celsius fok), amelyre fel kell hevíteni a szójaprotein, búzaliszt és víz keverékét, és ők jöttek rá arra is, hogy lehet a keveréket nagyon gyorsan, még azelőtt lehűteni, hogy megolvadna.

A Time szerint valódi áttörésről van szó, az álcsirkehús megoldhat egy ősi dilemmát: nem kell állatokat ölni az emberek élelmezéséhez. Ezenkívül annak a problémának a megoldásában is előre lehet lépni, amelyet a csirkék, sertések és tehenek által kibocsátott gázok jelentenek.

A mesterséges csirkehús ellenzői szerint azonban a tudósok azzal, hogy megoldottak egy problémát, újat kreáltak. Mint hangsúlyozzák, a húsfogyasztásról a növényi alapú étkezésre való átállás kedvező hatású az emberek szervezetére és a Földre, de a műhús előállításához egy sor nem természetes, laboratóriumi folyamat szükséges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik