Élet-Stílus

„Sok nagyon fontos leckét tanított nekem az életről és a sakkról” – mondta az análgyöngyökkel hírbe hozott mester a botrányáról

Tim Vizer / AFP
Tim Vizer / AFP
Hans Niemann továbbra is tagadja, hogy csalt volna, amikor egy évvel ezelőtt váratlanul legyőzte a világ legjobb sakkozóját, Magnus Carlsent.

2022 szeptemberében Hans Niemann a Missouri állambeli Saint Louisban rendezett Sinquefield Kupán a norvég nagymesterrel, Magnus Carlsennel játszott. Niemann nyert, de Carlsen csalással vádolta meg – ez az állítás pedig hatalmas jogi vitát váltott ki köztük.

A fenti képen látható amerikai sakkozó eredetileg 100 millió dollárt követelt norvég ellenfelétől, és a Carlsen vádjait visszhangzó japán sakknagymestertől, Hikaru Nakamurától – mivel a vádak szerinte tönkretették a karrierjét. A feleknek végül peren kívül sikerült megegyezniük a múlt hónapban.

Hans Niemann hétfő este a korábbi botrányhős tévés, Piers Morgan műsorában, a YouTube-on futó Piers Morgan Uncensored második felében vendégeskedett, ahol arról beszélt, hogy milyen meghurcoltatásoknak van kitéve, mióta megvádolták csalással.

„Nagyon elkeserítő, hogy csalással vádolnak a győzelem után” – mondta a 20 éves sakknagymester a BBC szerint, majd így folytatta:

Ezek a dolgok megtörténnek, és nekem sikerült nagyon sokat tanulnom ebben az időben. Tényleg sok nagyon fontos leckét tanított nekem az életről és a sakkról.

A beszélgetés közben Niemann nemcsak tagadta a morzejelek fogadására használt análgyöngy használatával végrehajtott csalásról szóló vádakat, hanem azt is elárulta, hogy az elmúlt egy év csak megerősítette.

Morgan azonban ragaszkodott a témához, és nem győzött visszatérni a témához: „Csak hogy tisztázzuk a konkrét állítással kapcsán – használt valaha anális gyöngyöket sakkozás közben?” – tette fel a kérdést a műsorvezető.

Amire a fiatal sakkmester így felelt: „Nos, az ön kíváncsisága egy kicsit aggasztó, tudja – talán személyesen érdekli –, de azt mondhatom, hogy nem.

Kategorikusan kijelenthetem, hogy nem, természetesen nem.”

Hans Niemann emellett azt is elárulta, hogy az online sokkpartiknak otthont adó Chess.com-ot is beperelte, miután a portál egy vizsgálatra hivatkozva azt állította, hogy a fiatal mester akár 100 online sakkpartiban is csalhatott.

Ezekre a vádakra reflektálva ugyanakkor elismerte, hogy kamasz korában előfordult, hogy online játék közben csalt. Összesen két alkalommal, egyszer 12, egyszer pedig 16 éves korában. Azt viszont tagadta, hogy a Sinquefield Kupán – ahol Magnusen előállt a vádakkal –, vagy bármilyen személyes részvétellel megrendezett sakkversenyen valaha is csalt volna.

A Chess.com üzemeltetői az ügy kapcsán múlt hónapban kiadott közleményükben azt írták, hogy kitartanak a Hans Niemannról szóló jelentésük mellett, „beleértve azt is, hogy nem találtunk meghatározó bizonyítékot arra, hogy valaha is csalt volna egy személyes játék során”.

A 32 éves Magnus Carlsen pedig azt nyilatkozta az ügy peren kívül lezárása után, hogy, hogy tudomásul vette és megértette a jelentést, „beleértve azt a megállapítást is, hogy nincs meghatározó bizonyíték” arra, hogy riválisa csalt volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik