Élő Nagyvilág

Lezuhant az FSZB helikoptere Oroszországban, eltemették Prigozsint

Alekszandr Zemljanyicsenko / MTI / AP
Alekszandr Zemljanyicsenko / MTI / AP

Újabb 250 millió dolláros katonai segélycsomagot kap Ukrajna

Újabb katonai segélycsomagot jelentett be Ukrajna számára kedden Antony Blinken amerikai külügyminiszter.

Az amerikai támogatás értéke a Reuters szerint 250 millió dollár.

A csomag újabb aknamentesítési eszközöket, légvédelmi rakétákat tartalmaz, valamint lőszert tüzérségi és nehézfegyverekhez. A csomag tartalmaz további hárommillió lövedéket kézifegyverekhez is – derül ki az amerikai külügy közleményéből.

(Reuters)

Zelenszkij menesztette a kárpátaljai biztonsági főnököt

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök leváltotta posztjáról Jevhen Borzilovot, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) Kárpátalja megyei vezetőjét – derült ki kedden az államfő honlapján közzétett rendeletből. Borzilov a mukachevo.net kárpátaljai hírportál szerint 2022 júliusa óta vezette a részleget. Ezt megelőzően, 2019-től az SZBU Poltava megyei részlegét irányította, azelőtt pedig a biztonsági szolgálat kémelhárítási osztályának helyettes vezetője volt.

Zelenszkij hétfőn már hajtott vére személycseréket az SZBU-nál: felmentette Olekszandr Pokladot a biztonsági szolgálat kémelhárítási osztályának vezetői posztjáról, és kinevezte őt az SZBU vezetőhelyettesévé – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál. Másik rendeletével Olekszandr Pelint nevezte ki a zaporozzsjai régió biztonsági szolgálatának élére. Ez a poszt 2023. március 6. óta betöltetlen volt, miután az elnök menesztette Borisz Bezrukijt a tisztségből.

(MTI)

Eltemették Prigozsint

Zártkörű temetésen vettek végső búcsút a néhai Jevgenyij Prigozsin zsoldosvezértől – írja a Reuters. A hírügynökség egy orosz hírportálra hivatkozva közölte, a temető munkatársai szerint ez a család kívánsága volt. A szertartásra a Wagner-vezér szülővárosában, Szentpétervárott került sor egy külvárosi temetőben.

Jevgenyij Viktorovics búcsúztatása zárt formában zajlott. Akik el kívánnak búcsúzni, azok ellátogathatnak a Porokhovszkoje temetőbe

– idézte a Telegramon kiadott közleményt a Reuters, amelyet egy Prigozsinról készült fotó is kísért.

Lezuhant az FSZB helikoptere Oroszországban

Lezuhant az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egyik helikoptere az Oroszország délnyugati részében lévő cseljabinszki területen, a fedélzetén tartózkodó mind a négy személy életét vesztette – közölték az orosz sürgősségi és a légiügyi szolgálatok kedden. A beszámolók szerint csak a legénység tartózkodott a helikopteren, amely kiképzőrepülést hajtott végre. A légi jármű Prudnij falu mellett az erdőbe zuhant, a baleset helyszínén tűz ütött ki. A balesetet az előzetes információk szerint műszaki meghibásodás okozta.

A Guardian egyelőre három halottról ír, és arról, hogy a becsapódás helyszínén senki sem sérült meg, és épületben sem keletkezett kár.

Putyin sajtótitkára: Abszolút hazugság, hogy a Kremlnek köze van a Prigozsin-gép lezuhanásához

Rengeteg spekuláció kering mostanában a katasztrófa és a repülőgép utasai, köztük Jevgenyij Prigozsin tragikus halála körül. Természetesen Nyugaton mindezeket a spekulációkat egy bizonyos szemszögből mutatják be. Mindez abszolút hazugság

– idézete kedden az MTI moszkvai tudósítója, Vlagyimir Peszkov szavait.

A beszámoló szerint Putyin sajtótitkárát arról is megkérdezték, hogy részt vesz-e majd az orosz elnök a Prigozsin temetésén, „ha a halála bizonyosságot nyert”. Erre Peszkov azt mondta, hogy nem tudni, mert sem a szakértői vizsgálat, sem a nyomozás nem zárult le, a temetés időpontját pedig szerinte még szintén nem lehet tudni. Az elnöknek különben is  meglehetősen sűrű a munkaprogramja – tette hozzá.

A Peszkov-sajtótájékoztatón elhangzottakról hírfolyamunkban a Guardian alapján korábban már beszámoltunk. Ebből az derül ki, hogy Putyin nem tervezi leróni kegyeletét Prigozsin temetésén. Arról ugyancsak beszámoltunk korábban, hogy helyi lapértesülések szerint a Wagner-vezér temetésének időpontját és helyszínét igenis tudni lehet. Prigozsint ezek szerint már kedden végső nyugalomra helyezhetik a szentpétervári Szerafimovszkoje temetőjében, ahol jellemzően magas rangú személyeket temetnek el.

Peszkov a Wagner jövőjére vonatkozó kérdésekre azt mondta, nem tud válaszolni. Azt állította a Wagnerről, hogy jogi értelemben nincs is ilyen cég, noha létezik a Wagner csoport, amely nagyban hozzájárult a „különleges hadművelethez”. Az MTI tudósítójának szavai szerint „elismerte tagjainak hősiességét is”.

A sajtótitkár a magyar állami hírügynökség szerint arra nem válaszolt, hogy mi lesz a Wagner fehéroroszországi tevékenységével, és nem kommentálta azokat az értesüléseket sem, amelyek szerint Andrej Trosev nyugalmazott ezredest tartják Prigozsin utódjának.

Már ma eltemethetik Prigozsint

A szentpétervári Fontanka hírportálra és további helyi médiumokra hivatkozva arról ír a Guardian, hogy Jevgenyij Prigozsint már kedden végső nyugalomra helyezhetik a város Szerafimovszkoje nevű temetőjében, ahol jellemzően a magas rangú személyeket temetnek el. Mint a lap megjegyzi, Vlagyimir Putyin szüleinek sírja is ebben a temetőben található.

Az értesüléseket az is alátámasztja, hogy a nap folyamán súlyos rendőrségi kordonok vették körül a temetőt, annak viszont nincs jele, hogy szertartást tartottak volna, emellett a város más temetőiben is fokozott rendőri jelenlét volt tapasztalható.

Megérkezett Moszkva reakciója Novák Katalin és Zelenszkij találkozójára

Egy héttel ezelőtt járt Novák Katalin Ukrajnában, a magyar államfő ukrán kollégájával, Volodomir Zelenszkijjel is találkozott, akivel sikerült egy öt pontos megállapodást kötnie.

Bár eddig senki nem kommentálta mindezt az orosz oldalról, végül Moszkva is megszólalt az ügyben. A Kreml nevében Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő foglalt állást egy Telegram-bejegyzésben – írta meg a Magyar Nemzet.

„Novák Katalin magyar köztársasági elnök a megbeszélésen sürgette Zelenszkijt, hogy üljön tárgyalóasztalhoz. Novák Katalin valószínűleg nem tudja, hogy Zelenszkij jogilag megtiltotta magának, hogy tárgyalóasztalhoz üljön. Nyilvánvalóan nem változtat majd ezen az ukrán elnök” – írta Zaharova.

Több mint 1300 ukrán iskola semmisült meg a háborúban

Több mint 1300 iskola teljesen megsemmisült Ukrajnában az orosz támadások következtében – írja az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF közlése alapján a Reuters. Más épületek jelentős sérüléseket szenvedtek.

A jelentés szerint néhány iskolát közvetlen találat ért, míg másokat elővigyázatosságból zártak be a 18 hónapja tartó rakéta- és tüzérségi támadások során.

A folyamatos harcok miatt az ukrajnai iskoláskorú gyermekeknek csak körülbelül egyharmada jár teljes mértékben az órákra, és sokan elfelejtik azt, amit már megtanultak.

Az UNICEF szerint az Ukrajnából más országokba menekült gyerekeknek több mint a fele nem vesz részt állami oktatásban, a nyelvi akadályokra és a túlterhelt oktatási rendszerekre hivatkozva.

Mivel a háború közvetlenül a koronavírus-járvány után tört ki, az ukrán gyerekek már egyhuzamban negyedik éve nem tudják zavartalanul folytatni a tanulmányaikat – hívta fel a figyelmet az UNICEF.

Az oroszok azt állítják, sikeres volt az import alkatrészek nélkül működő repülő próbaútja

Sikeres tesztrepülést hajtott végre egy orosz SJ100-as repülőgép, amelyhez már nem használtak importált alkatrészeket a nemzetközi embargó miatt – közölte kedden Gyenyisz Manturov orosz ipari miniszter hivatala.

A minisztérium közlése szerint a repülő mintegy 40 rendszerét és alkatrészét cserélték ki orosz gyártmányra. A Komszomolszk na Amuréban működő PJSC Jakovlev által gyártott SJ100-as gép csaknem egyórás próbaútján elérte a 3000 méteres magasságot és az óránként 343 kilométeres sebességet – állították. A közleményben kiemelték, hogy a tesztrepülés sikeres volt, mivel a gép minden rendszere működött, stabil és irányítható volt a levegőben.

A légi közlekedés olyan ágazat, amelyet a legjobban sújtott az Ukrajna ellen indított háborúja miatt az Oroszországgal szembeni embargó. Az SJ100-ast, a Szuhoj Superjet SSJ100 egyszerűbb változatát 2010 óta gyártották sok külföldi alkatrész felhasználásával.

Az ukrajnai háború kitörése után az Egyesült Államok és az Európai Unió is betiltotta az alkatrészek szállítását, valamint a Boeing és Airbus repülőgépek exportját is Oroszországba. Számos orosz légitársaság ezért a már forgalomból kivont repülőkből pótolja a szükséges alkatrészeket.

A szankciókat azonban sajtóértesülések szerint több nagy orosz légitársaság ki tudja játszani. A független Vjorsztka portál értesülése szerint az Aeroflot, az S7, a Pobjeda és a Rosszija légitársaság összesen mintegy 100 millió euró értékben importált alkatrészeket – írja az MTI.

Putyin nem lesz ott Prigozsin temetésén

Jevgenyij Prigozsin múlt heti halála óta több kérdést is címeztek a Kremlnek azzal kapcsolatban, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök ott lesz-e egykori szövetségese temetésén. Korábban nem érkeztek egyértelmű válaszok, arra hivatkozva, hogy Putyin programja így is elég sűrű, most viszont Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Guardian szerint bejelentést tett, miszerint Putyin tervei között nem szerepel, hogy ott legyen a temetésen.

A szóvivő a szertartással kapcsolatba sem tudott részletekkel szolgálni, mint fogalmazott, ez a család magánügye, nekik nincs beleszólásuk.

Bár Putyin nem megy el a temetésre, a napokban kinyilvánította részvétét Prigozsin családjának.

Jelentős ukrán előretörésről számoltak be a déli fronton

Az ukrán csapatok mélyebben nyomultak be az orosz védelmi vonalakba a délkelet-ukrajnai Robotine közelében, amelyet állításuk szerint hétfőn visszafoglaltak – írja az MTI az ukrán hadsereg egyik szóvivőjének keddi közlése után.

Andrij Kovaljov az állami médiának nyilatkozva kijelentette: „Az ukrán erők sikereket könyvelhettek el Novodanilivka és Verbove irányában, két településnél a Zaporizzsjai területen. A csapatok megtartják az elfoglalt területet, és támadják az orosz tüzérséget.”

Az ukrán hadsereg június óta heves ellentámadást folytat az orosz megszállás alatt álló területeken keleten és délen. Az orosz csapatok a telet és a tavaszt azzal töltötték, hogy megerősítsék állásaikat, lövészárkokkal, páncéltörő csapdákkal és aknamezőkkel, amelyek több száz kilométeres területet fednek le, különösen délen.

Eddig közel 10 ezer halálos áldozata van a háborúnak Ukrajnában

Az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala (OHCHR) becslései szerint 2022. február 24. és 2023. augusztus 27. között, amikor Oroszország megkezdte Ukrajna teljes körű invázióját, 9511 ember halt meg és 17 206 ember sérült meg Ukrajnában – közölték kedden.

Az OHCHR azonban úgy véli, hogy a tényleges számok jóval magasabbak, mivel késik az információk beérkezése néhány olyan helyről, ahol intenzív harcok folytak – Mariupol, Liszicsanszk, Popászna, Szeverodonyeck –, illetve a jelentések egy része megerősítésre vár.

(Guardian)

Putyin nem vesz részt a G20-ak indiai találkozóján

Vlagyimir Putyin orosz elnök kihagyja a G20-ak szeptemberben Indiában tartandó csúcstalálkozóját, és helyette külügyminiszterét küldi – közölte Narendra Modi indiai miniszterelnök hivatala hétfőn.

Modi telefonon beszélt Putyinnal, és megértését fejezte ki döntése miatt, hogy nem vesz részt a szeptember 9-10-i csúcstalálkozón, amelyen így orosz részről Szergej Lavrov lesz jelen.

A Guardian az AFP-re hivatkozva azt írta, Modi és Putyin „kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésekről” is beszélt, többek között a nemrég befejeződött dél-afrikai BRICS-csúcstalálkozóról, amelyen Putyin videokapcsolaton keresztül beszélt.

A cikk emlékeztet, hogy márciusban a nemzetközi büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki Putyin ellen az ukrán gyermekek jogellenes deportálásának háborús bűncselekményének vádjával. A Kreml tagadja a vádakat, és ragaszkodik ahhoz, hogy a Putyin elleni elfogatóparancs „semmis”. India egyébként nem tagja a Nemzetközi Büntetőbíróságnak.

A Guardian megjegyzi azt is, hogy Újdelhi és Moszkva kapcsolata a hidegháború idejére nyúlik vissza, és Oroszország továbbra is messze India legnagyobb fegyverszállítója. India nem ítélte el kifejezetten Oroszországot az ukrajnai invázió miatt, de szorosabb biztonsági kapcsolatokat ápol az Egyesült Államokkal is.

Brit hírszerzés: Igen jól keresnek az Ukrajnában harcoló orosz katonák

Az orosz fegyveres erőknél teljesített katonai szolgálat az invázió óta egyre jövedelmezőbbé vált – adta hírül keddi jelentésében a brit védelmi minisztérium. A bejegyzés szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök 2022. február 4-én még arról beszélt, hogy egy orosz hadnagy havonta 81 200 rubelt (301 ezer forint) kap.

2022 októberében, bő fél évvel a háború kezdete után viszont azt jelentette be, hogy már a mozgósított közkatonák is 195 000 rubelt (723 ezer forint) kapnak havonta.

A brit hírszerzés szerint sok Ukrajnában szolgáló alacsonyabb rangú katona már havi 200 000 rubel (741 ezer forint) fölött keres. Ez több mint 2,7-szerese a 72 851 rubeles (270 ezer forint) orosz országos átlagfizetésnek.

Nagyon valószínű, hogy a fizetés és a további juttatások erősen ösztönzik a személyzetet a csatlakozásra, különösen az Oroszország szegényebb területeiről érkezőket – teszi hozzá a jelentés. Azonban még így sem valószínű, hogy Oroszország eléri az önkéntesek toborzására vonatkozó célkitűzéseit.

https://twitter.com/DefenceHQ/status/1696394754865455170

Az USA azzal vádolja Moszkvát, hogy az megpróbálja megfélemlíteni az amerikai konzulátuson dolgozókat

Az Egyesült Államok szerint Moszkva megpróbálta megfélemlíteni és zaklatni az amerikai konzulátuson dolgozókat – írja a Guardian. Azután jutottak erre a következtetésre, hogy az orosz állami média szerint a konzulátus korábbi munkatársát megvádolták azzal, hogy információkat gyűjtött az ukrajnai háborúról és más témákról Washington számára.

Az FSZB Biztonsági Szolgálat azzal vádolta meg Robert Sonov orosz állampolgárt, hogy az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségének munkatársainak információkat adott arról, hogy az orosz hadkötelezettségi kampány hogyan befolyásolta a politikai elégedetlenséget a 2024-es oroszországi elnökválasztás előtt – jelentette a TASZSZ orosz állami hírügynökség.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik