Belföld

Ezer év után boldoggá avatás Magyarországon

Szeptember 17-én Budapesten, a Szent István-bazilikában avatják boldoggá a második világháborúban vértanúhalált halt Salkaházi Sára szociális testvért; hasonló eseményre 1083-ban került sor Magyarországon - jelentette be Veres András püspök.

„Ma jelzést kaptunk Rómából, hogy a szentatya engedélyezte, hogy ez év szeptember 17-én kerüljön sor a boldoggá avatásra, melynek a helyszíne a Szent István-bazilika lesz, a boldoggá avatásra pedig Erdő Péter bíboros kapott megbízást” – mondta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára. XVI. Benedek pápa idén áprilisában hagyta jóvá a Salkaházi Sára vértanúságát kihirdető dokumentumot, amellyel megnyílt az út a boldoggá avatás előtt.

Salkaházi Sára a világháború legnehezebb utolsó hónapjaiban üldözött zsidók, nők és gyerekek százait rejtegette budapesti rendházában. Miután följelentették, a nyilasok az általa bújtatottakkal együtt a Duna-partra hajtották, és ott kivégezték 1944 decemberében, 45 éves korában. Az egyház évek óta megemlékezik a szociális testvérről, tábla hirdeti emlékét a Szabadság híd pesti hídfőjénél, a hajdani Matróz Csárda helyén, ahol minden év december 27-én gyertyát gyújtanak.

Boldoggá avatás 1083-ban volt Magyarországon, amikor Szent Istvánt, illetve fiát, Szent Imrét, és annak nevelőjét, Szent Gellértet avatták boldoggá. Veres András, a Magyar Püspöki Konferencia nyári ülésének utolsó napján, az ott elhangzottakat összefoglalva, beszámolt arról is, hogy a vatikáni Hittani Kongregáció kiadásra alkalmasnak találta a Katolikus Egyház Katekizmusa rövid változatának magyar fordítását, amely még a nyár folyamán megjelenik a Szent István Társulat gondozásában.

Veres András tájékoztatása szerint az Árpád-házi Szent Erzsébet születésének 800. évfordulójára meghirdetett Szent Erzsébet Jubileumi Évet 2006. november 19-én nyitják meg Budapesten, a Szent István-bazilikában. Az évforduló alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia konferenciát rendez Szent Erzsébetről. 2007. augusztus 18-án Szent Imre születésének ezredik évfordulója alkalmából Székesfehérváron ünnepséget rendeznek, mely a püspöki konferencia központi rendezvénye lesz.

A nándorfehérvári diadal 550. évfordulója alkalmából július 22-én a déli harangszó a szokottnál hosszabban szól majd a magyarországi katolikus templomokban. A török feletti győzelemre, valamint a déli harangszót és az Urunk színeváltozásának ünnepét elrendelő pápai bulla megjelenésére emlékezve a püspöki konferencia tagjai ünnepi szentmisét mutatnak be augusztus 6-án Kalocsán – mondta Veres András.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik