Belföld

Fizetnie kell Kósa Lajos barátja bányájának, ha kiderül, az ő felelősségük volt a recski iszaplavina

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Gulyás Gergely miniszter beszélt erről a csütörtöki kormányinfón.

A június 8-ai recski iszapömlés is szóba került a mai kormányinfón.

Az eset hátteréről, előzményéről többször írtunk: júniusban a heves esőzések miatt nagy mennyiségű sár zúdult a Recsk szélén található házakra, ahol több tucat embert kellett kitelepíteni. A sár Fiák István Kósa Lajos fideszes politikus ügyvédjének és barátjának – bányájából zúgott le. A vállalkozást számos kritika érte, hogy túl közel építette a bányát a faluhoz, azonban Fiák nem érez felelősséget az ügyben. Ugyanakkor egy természetvédelmi szakember az egész recski bányaesetet a közelmúlt állatorvosi lovának tartja, amely jól mutatja, hogy 2010 óta milyen mélyre jutott Magyarországon a környezetvédelem.

Az ügyben júniusban állami vizsgálat is indult (sőt, egy nyomozás is), de kollégánk, Kerner Zsolt kérdésére Gulyás Gergely nem tudta megmondani, hogy véget ért-e a hatósági, bányafelügyeleti vizsgálat már, vagy sem. Azt is mondta a miniszter, nem tartja lassúnak a két hónapja tartó vizsgálatot, szerinte egy ilyen bonyolult esetben a közigazgatási eljárás 4-5 hónapig is eltarthat.

Kollégánk felvetésére, hogy miért a magyar állam fizet kártalanítást egy magáncég területéről lefolyt iszaplavina miatt, Gulyás azt mondta:

„meg kell várni a vizsgálat végét”. Hozzátette:

ha a kormány valahol előzetes kártalanítást fizetett, és valaki olyan jogsértő magatartást tanúsított, amellyel a kárt előidézte, akkor a kormánynak van lehetősége vele szemben a kárigényt érvényesíteni. Ez a polgári jog általános szabályai szerint van így.

A visszakérdezésre, miszerint ha a vizsgálat megállapítja, hogy a cég hibázott, akkor az állam visszafizetteti-e velük a kártalanítást, Gulyás Gergely igennel válaszolt.

Az Opten szerint ugyanakkor jelenleg a szóban forgó cégnek nincs céltartaléka, saját tőkéje is mindössze 1,2 millió forint, miközben több mint 360 milliós hitelt nyög.

Arra a kérdésünkre, hogy a bányából kerülhet-e kő állami hátterű építkezésre, Gulyás azt mondta: „nincs ilyen információ.” Hozzátette: ha esetleg tényleg került, azzal önmagában még nincs semmi baj.

Kapcsolódó
Az Orbán-kormány lebontotta a természetvédelmet, a recski bánya körüli pusztítás ezt mutatja be
Baráz Csaba korábbi kormánytisztviselő szerint mindaz, ami Recsken történt a kőbányánál, rendszerszintű problémákat mutat az állami környezet-, és természetvédelemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik