A romkom bizonyos értelemben nagyon egyszerű műfaj, pontos receptje valahogy így hangzik:
- végy két szimpatikus embert, egy nagy vödör humort, néhány vicces mellékszereplőt,
- intézd el, hogy hőseid valami feledhetetlenül édes módon találkozzanak (ezt nevezi a filmnyelvi kérdésekben sokszor oly pontos angol meet-cute-nak),
- majd egymásba szeressenek,
- ezután gördíts az útjukba valami bonyodalmat,
- intézd úgy, hogy mindketten csináljanak valamit, amivel fájdalmat, csalódást okoznak a másiknak,
- majd (mindkettejük hosszas szenvedése után) ébredjenek rá saját hibáikra,
- végül egy feledhetetlenül cuki, grandiózus gesztussal oldd fel a bonyodalmat, és kínáld fel a boldogan élnek, amíg meg nem haltak mézédes ígéretét, ezzel finoman egy cukiság-keretbe foglalva a történetet,
- és ezen a ponton fejezd is be, a romkomokban nem kell fejtegetni, hogy van-e a kapcsolatnak hosszú távú jövőre, és a szerelem természetéről sem itt kell elmerengeni.
Ugyanakkor, bár a recept kipróbált és bevált, egyáltalán nem mindegy, hogy a hozzávalók milyen minőségben kerülnek a mixbe. Egy elhibázott főhőspáros, akik között a néző képtelen elhinni a kémiát már a kiindulópontkor megöli a történetet, ha pedig a humor nem ül – az nem romantikus komédia, ugye. De el lehet rontani azt is, ha a nagy gesztus kellemetlenül izzadságszagú, ha nincs a filmben elég emlékezetes egysoros, ha minden mögött ostoba, neadjisten egyenesen káros üzenetek húzódnak férfiakról, nőkről, kapcsolatokról, ha nincs szíve az egésznek. A zsáner elhibázott példái egy időre parkolópályára is tették a romantikus komédiákat, ám ezeket a buktatókat azonban ragyogóan ugrotta át az idén húszéves Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt?, a 2000-es évek esélyesen legjobb romkomja.
Az ötlet
A Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? címe lehetne Hogyan zúgjon belénk egy nő 10 nap alatt? is – csak hát, ugye, ezeket a filmeket elsősorban női közönségnek szánják, őket kell hát megszólítania a címnek is. Ugyanakkor ez a kettősség árulkodik a film sikerének egyik legfontosabb alappilléréről, éspedig, hogy ez a sztori egy remek ötletre épül: két hasonló logikájú, de ellentétes irányú fogadás csattan össze: a női főszereplő, Andie egy újságcikket ír a címben jelzett témában, míg a férfi főszereplő, Ben – nem mellesleg szintén karrier-megfontolásból, csak hogy értsük a célzást, hogy őket kettejüket azért hasonló fából faragták – azt próbálja bebizonyítani, hogy van egy tuti receptje, amivel bármelyik nőt képes magába bolondítani ugyanennyi idő alatt. A fogadás mint alaphelyzet nem véletlenül a zsáner egyik népszerű felütése – többek között a néhány évvel korábbi, szintén emlékezetes A csaj nem jár egyedül című Pygmalion-parafrázis is így indul –: annak titkossága, számító volta, a benne kódolt manipuláció jó előre sejteti a majdani bonyodalmat, a bonyodalomnak valódi súlyt, a szereplőknek pedig jól érthető motivációt ad ahhoz, hogy olyan ordítóan idiótán viselkedjenek, ahogy. Itt a fogadás-motívumon tekertek egyet, és mindjárt kettőt is beletettek a sztoriba, ez pedig szépen hozta is az elvárható káosz-szintet.
A báj
A Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? mindazonáltal nem a jópofa alaphelyzettel határozta meg végül önmagát, hanem azzal, hogy mindent, azaz a számos igazán elborult agyrémet is – ami alatt főleg Andie zseniálisan hülye húzásait értjük – egybe véve is mennyire tele van ez a film igazi bájjal. A főszereplők minden hibájukkal együtt is kedvelhetők, Ben családja annyira imádni való, hogy nem csodáljuk, hogy Andie-t elvarázsolják, és fogadás ide, bénázás oda, a két főhős közötti vonzalom is annyira cuki, hogy belehalok – de nem bugyuta-cuki, inkább kedves-cuki, ráadásul még alapja is van, ők ketten ugyanis nemcsak két szép ember, de még személyiségük is akad. Még a film végi nagy gesztus is megmaradt a vagány-vicces-emberi vonalon: motoros taxihajsza a hídon – hál istennek, a könyv egy korábbi verziójában ugyanis a reptéren történt volna a finálé –, a félrehúzódni nem akaró taxis meggyőzése hányással fenyegetőzéssel, és egy tiszta, szikár szembesítés valami szentimentális nyáltenger helyett. Egyedül a zene szirupos, de ennyi talán belefér, mégiscsak egy lakossági műfajról beszélünk.
A kémia
Mindehhez kellett az eltalált szereplőválasztás is: mind Kate Hudson, mint Matthew McConaughey ezzel a filmmel ért romkomkarrierje csúcsára, ráadásul mindketten igazi pedigrés, szőke, ábrándos hollywoodi szépségek, a kettejük közti fricskák remekül működnek, vonzalmuk hihető. Pedig eredetileg nem is ez a páros volt tervben: a női főszerepre Gwyneth Paltrow-t nézték ki, aki egy ideig benne is volt a projektben, aztán mégis meggondolta magát, amikor pedig biztossá vált, hogy Kate Hudsoné lesz a női főszerep, a kinézett Matthew McConaughey vacillált, hogy akar-e egy efféle szerepet. Elmondása szerint egészen konkrétan egy jövendőmondó billentette a pozitív válasz felé, aki az utcán szólította meg – aki olvasta McConaughey memoárját, az nem lepődik meg ezen a sztorin, a színészt övezik az efféle misztikus anekdoták.
A dumák
Ha a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? szóba kerül, szinte biztos, hogy a „szerelempáfrány” kifejezés legkésőbb a beszélgetés második percében elhangzik – márpedig a szállóigévé válás alighanem a legtöbb, amit egy közönségfilm remélhet. „Én nem vagyok rendőr, hanem királylány!”, „Örülünk, Vincent?”, „Sose szabad fullba nyomni a kretént” – mindegyikről azonnal asszociáljuk a filmet, ami egyfajta örökmarketing, hiszen nem lehet, hogy valaki nem látta Azt A Filmet, Amiben Az A Duma van. A Hogyan veszítsünk el egy pasit ezen a fronton nem mondatokkal, de szállóigévé vált kifejezésekkel kimondottan túlteljesít: Szófia hercegnő, Krull, a harcizom – ez mindkettő a férfi nemi szerv beceneve –, szerelempáfrány, mindegyik eléri ugyanazt az azonnali asszociációs célt, amit az említett filmes idézetek. De a film humora nem csak a dialógusokban rejlik: erős a helyzetkomikum is, amiben alighanem segített az is, hogy a színészeket többször hagyták improvizálni, például az emlékezetes párterápiás jelenetben is, amelyben Andie egy barátnője adja ki magát terapeutának.
A nagy pillanatok
Ha már a párterápia-jelenetnél tartunk: a film a fentiek mellett azzal is biztosította helyét a legnagyobbak között, hogy remek arányérzékkel egyensúlyozta az agyrémet az édességgel, és mindkét oldal hasonlóan emlékezetes jelenetekben mutatkozhatott meg. Embert próbáló feladat ez, mert az őrültbarátnő-klisé humorfaktora akkora, hogy nehéz azt kiegyensúlyozni a sallangmentes érzelmesség, a melegség jóval kevésbé látványos pillanataival, de a forgatókönyvnek sikerül – egyik oldalon ott a párterápia, Andie páfránya, nyávogása, groteszk fotóalbuma a majdani gyerekeikről, de a másik oldalon ott van Ben családjának csodás kamu-játéka, vagy a film egyik legikonikusabb pillanata, amikor Kate Hudson lassan körbefordul abban a bizonyos feledhetetlen sárga ruhában, ami egyébként divattörténetileg is relevánssá teszi a filmet.
A jól öregedés csodás képessége
Az utóbbi években sok szó esik a romantikus komédiákról az általuk közvetített értékek elavultsága, neadjisten káros volta okán – amihez, egyébként, nem kell húsz-harmincévesnek lennie egy filmnek, emlékezzünk vissza az alig pár éves Netflix-romkomra, A csókfülkére, amivel nem kevés gond volt ezen a fronton. Ám a Hogyan veszítsünk veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? nem kell aggódjon: a Hudson-McConaughey-kémia mellett gyakorlatilag az teszi kortalanná a filmet, amilyen nőképpel dolgozik. A filmbeli Andie öntudatossá és progresszív, kompetitív és karrierista, és nem elégszik meg a női magazinok ekkoriban még valóban meglehetősen szűk kereteivel, ő nemfüggetlen szakember lenne, emellett a dilisbarátnő-klisé is kap néhány pofont, ahogy a tipikus tündérmesés-romkomos toposz is, melyben a cél a férfi megszerzése. Szuper, hogy ebben a filmben a nők nem versenytársak, hanem bajtársak, szuper, hogy amikor Andie meglátja ketrecét, amibe munkahelye zárta, nem marad, hanem új utat keres, és szuper az is, hogy Benjamin a fináléban nem lebeszéli őt a karrier fontosságáról, hanem felszabadítja a gondolkodása szűkre szabott keretei alól – „írni bárhol lehet” –, így a happy end nem szakmai visszalépést, hanem szakmai újrakezdést sejtet Andie számára.
Mindeközben ráadásul a férfi van felvállaltan sérülékeny pozícióban, hiszen ő az, aki arra kéri a másikat, hogy maradjon, és eleve: Benjamin a történet egésze során saját manipulatív macsóságát bontja le, tehát a film férfiképe is izgalmas. Ez a romkom-szabályrendszerben mindkét nem számára rendhagyó pozíció. Sőt, ami azt illeti, tekinthető úgy is, hogy itt a nagy gesztus nem is a motoros üldözés, hanem az újságcikk, azaz szerepcsere történik, és a nő teszi a gesztust – ráadásul érdek nélkül, hiszen a cikk célja éppúgy nem Benjamin visszahódítása, mint ahogy az egész akcióé sem Ben meghódítása volt. Andie a teljes történet során saját hitelességéért küzd, amit ritkán látunk ebben a műfajban – alighanem ezért is lehet, hogy Kate Hudsont elmondása szerint máig női újságírókollégák sora szólítja meg azzal, hogy ő márpedig Andie Anderson miatt akart újságíró lenni. Mi ez, ha nem maradandó kulturális hatás?
